Csontos Sándorné: Művelődési viszonyok egy mai magyar faluban (1985) / 449-1985

- 15 -A látogatottság eltérő. Az igény a fontos, amelynek lényege a közös együttlét és a közös művelődés. A vidékről be.járó ipari tanulók várakozási idejének hasznos el­töltésére a Művelődési Ház egy klubot bocsájtott a tanulók ren­delkezésére. A klubban a folyóirat olvasáson, társasjátékon túl egy-egy alkalommal a KISZ politikai tájékoztatásban részesiti a fiatalokat. Közös könyvtár látogatás, muzeum, kiállitás megtekin­tését szervezik. Havonta honvédelmi film vetitést ismeretterjesz­tő előadást rendeznek a tanulóknak. A község mezőgazdasági jellegéből adódóan a nyári hónapokban több szórakoztató rendezvényt rendeznek bálokat, műsorokat - hivatásos művészek fellépésével. A nyári hónapokat felhasználják az őszi­­-téli hónapok ismeretterjesztő előadásainak véleménykutatásaira. Elmondható.hogy a szocialista átalakulás a falun korántsem befe­jezett, s ez a változás az élet minden területén, igy a müvelő­/12/désben is időről-időre végbemegy. Muzeum: 5./ 1959-óta sok nehézséggel, de igen tevékenyen működik a földvári "Tiszaugi Földrajzi Muzeum". Ez az egyetlen tisztán földrajzi profilú muzeum az országban. A múzeumban összegyűjtött anyag nem "holt anyag". Jellegüktől függően használják őket - kiállításokon, tudományos feldolgo­zásokhoz /szakdolgozat, versenydolgozat, stb./. Sokan keresik fel a múzeumot, /szakemberek, egyetemisták, főiskolások/, hogy munkájukhoz segítséget kérjenek a muzeum adattárában lévő kéz­iratos munkákból. Állandó és időszakos kiállításokat rendeznek, célja a nevelés, oktatás, az ismeretterjesztés, melyet nagymértékben segit a bő kisérőszöveg. Miután nem csupán a helyi igények kielégítését szolgálja, ha­nem országos, sőt idegenforgalmi tényező is, ezért nem lehet megállapítani, hogy az adott település lakossága milyen mérték­­ban látogatja a helyi múzeumot. V

Next

/
Thumbnails
Contents