Kovács László: Martfű története (1980) / 0446-1983

- 30 ­Ugyanezt a folyamatot Martfű népességének óriási ütemű fejlődését az általános iskolába járó gyerekek száma, és ezzel párhuzamosan az általános iskola fejlődése is igen jól példázza. /48/ A község gazdasági helyzetéből következően 1900-ban épült fel egy két tantermes , ,népiskola'* a vasút mellett, amelyet a felszabadulás után, 1950-ben még két tanteremmel bővítet­tek. A CIKTA Rt. megtelepedésével egy időben a telephelyen létrehozott egy magánjellegű iskolát, amit 1948-ban álla­mosítottak. 1949-ben 2o8 tanuló jart iskolába. A felszaba­dulas után a lakosság természetes szaporodása és a nagyobb arányú bevándorlások folytan szükségszerűvé vált egy uj is­kola építése. 1961-ben épült fel a nyolc tantermes korszerű iskola a tornateremmel és az ebédlővel együtt. Ez azonban csak néhány évre oldotta meg a tanterem-problémát. Az 196o-as évek végén még mind a nyolc évfolyamban csak három párhuza­mos osztály tanult, tehát a tanulócsoportok száma 24 volt, a diákok száma pedig ?oo körül mozgott. Az 197o-es években már nőtt a kedvező természetes szaporu­lat eredményeként az általános iskolába járó tanulók száma, igy több lett a tanulócsoport is. Ezért a IV. ötéves terv időszakában az iskolát lépcsőzetesen bővítették 1973-ban, majd 1975-ben. Jelenleg 24 tanterem áll a tanulók rendel­kezésére, a vasút melletti régi iskola 4 tantermével együtt, és egy nagy sportudvar. A 350 adagos napközi otthoni kony­hát 800 adagosra emelték. A létszám az 1970-es évek végére az 1.200 főt eléri. Martfű további dinamikus nagyarányú fejlődése, a beköltö­zések, a népesség növekedése miatt az oktatási feltételek biztosítása érdekében a VI. ötéves terv időszakában egy uj, tizenhat tanteremes iskola építése válik indokolttá. Ugyanis a helyi tanács felmérései alapján a tanulócsoportok és a napközis csoportok száma olyan nagy mértékben fog nőni, hogy azt a jelenlegi általános iskola nem tudná befogadni.

Next

/
Thumbnails
Contents