Bertáné Sarudi Edit: Egy kihalóban lévő kismesterség, a takácsság bemutatása (1979) / 0420-1983

- 8 A szép tele orsót tejescsuporalakhoz hasonlították. A tele orsók nemcsak szépek, hanem hasznosak is voltak, mert könynyebb áttekercselni a motollára. Eddig az egyszerű guzsalyról való fonást ismertettem. / 5 számú fotó / Érdekes megfigyelni ,hogy a sokkal egyszerűbb, könnyebb, de mégsem olyan elterjedt kerekes rokkával hogyan fontak. Lényeges egyszerűbb, mint az előbb leirt müveletek. A rokka orsója a tengelyre van szerelve, és az áttétel s zsinórral mozgatható hajtókerékhez csatlakozik, a szösztartó guzsaly fejéről hozott szálaikat magára tekeri. Nyálazni sem kell hanem vízzel telt edénybe mártogatja a fonóasszony az ujjait. A fonónak csak az egyenletes mozgásra, sodrásra és a hajtókerék mozgatására kellett vigyáznia./ 6 számú fotó/ A fonás az első pillanatban kellemes, könnyű munkának tűnt. Marton Miklós huga , Béres Istvánné / született: Marton Apollónia / végezte a lánytestvéreivel a fonást. Az ő véleménye szerint csak annak kellemes és könnyű, aki még nem próbálta. Hosszantartó és fájfialmas munka. Fárasztja a kezet • cl Z és a hátat. Mindig a kéz fárad el jobban, amelyik az orsót tartja. A bal kéz ujjai pedig kisebesednek a sok nyálazástól. A folytó kenderpor a tüdőt is megtámadja, főleg a csepüben van sok belőle. Ez ellen pedig nehéz védekezni. A szájnak, a nyelvnek is kellemetlen az állóvízben áztatott csepü-szösz, mert büdös, csípős. A régi parasztházak parányi ablakai alig engedték be a fényt. Este pedig petróleumlámpa , vagy mécses rontotta a szemet. Mindezek ellenére a fonás hosszú ideig megmaradt, szinte belenyugvássá vált, mint ahogy a régi parasztasszonyok mondják: " Muszálybu is kellett fonyni, mindig kellett a gatya, meg a pendel

w. A fonalkészités utolsó szakaszához értünk. A tele orsókat és a felhajtott fehéríteni kellett, hogy elveszítse jellegzetes sárga kenderszinét.