Jenei József - Józsa László - Turcsányi István: Kunszentmárton 25 évének története a felszabadulás után (1977) / 352-1977

munkájában. Különösen súlyt kapott a /gyűlésen a közös össze­fogás. szükségessége. A kibontakozás, konszolidáció előmozdításának, a tájékozta­tatásnak jelentős tényezője volt községünkben az itteni nyom­da által készített, s az MKP helyi titkárának, Gyóllai Jó­zsefnek szerkeztésében 1944.december 31-én megjelenő "kunszent­mártoni Néplap" Ebben az első számban közli a Debrecenben de­cember 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány névsorát és méltatja annak történeti jelentőségét. A második szám /1945* jan.7./ vezércikkének befejező részéből idézzük az alábbi so­rokat: ” Minden szabadságszerető munkásnak és antifasisztának kötelessége, hogy gazdasági életünk hiénáit, rdrágitóit, politikai életünk németbarát, fasiszta népellenes banditáit ellenőrizze és szemmeltartsa. Nyilvánuljon meg a népakarat, söpörtjön el mindenkit, aki a szabad, demokratikus ujjáepi­­tést nem segiti, vagy azt akadályozni próbálja". Ebben a számban részletes tudósítást közöl a január 1-én tar­tott naggyülésről és több fontos rendelkezést ismertet, me­lyeket a városparancsnok és a községi elöljáróság adott ki. A lap ötödik és egyben utolsó száma 1945.november 4-én, az országgyűlési választások napján jelent meg. A lakosság tájékoztatására az MKP helyi szervezete még 1945. év végén a Lázi-nyomdában több száz példányban kinyomtatta az MKP tervezetét "Magyarország demokratikus újjászületésé­nek és felemelkedésének programja" cimmel. Az 1945. január 1-én tartott gyűlés után megindult községünk­ben is a politikai pártok szervezése . A már előbb megalakult MKP Öelyi szervezete mellett január 21-én a Polgári Demokrata Párt, majd 28-án a Nemzeti Paraszt Párt jött létre. Ez utóbbi pártban már a megalakulás alkalmával megtárgyalták a NPP föld­reform tervezetét, és azt elfogadták.

Next

/
Thumbnails
Contents