Rusznák Rózsa: Tiszaföldvár Petőfi korában és ma (Tiszaföldvár, 1973) / 0337-1975
- 13 A kolera A XIX. sz. retteget betegsége volt a kolera. Az első járvány 1817-1823ig volt. A második 1831. jun., a harmadik 1846-1861, a negyedik 1863-1875, 1872-73-ban az ötödik. Az utolsó vólt a leghevesebb az országban. Összesen 181.672 halálos áldozata tett. A muzeum tulajdonában levő jegyzőkönyvből tudjuk, hogy 1873-ban Tf-on 92 áldozat volt. 1830-ban lépett fel a községben a betegség. Özv. Lévai Mihály utasokat szállásolt el tanyáján. Azok fertőzve voltak, s az öreg gazda után l6o ember eset áldozatul a "napkeleti görts"-nek. Negyven nap alatt halt meg 160 ember. Naponta átlagosan 4 halottat temettek. 1336-ban nagyon szélsőséges volt az időjárás az előzőekhez hasonlóan. A termés kevés volt. Az földesúr embersége ismét megmutatkozott abban, hogy gabonát vásárolt saját pénzén és szétosztotta az éhezőknek. A második kolera járvány 1873-ban volt Tf-on. 92 ember halt meg. Első áldozata Meszer Judit vásárhelyi edényáruló volt. A foglalkozás utal arra, hogy ekkor már nagy vásárokat tartottak itt. 1873-ban össz. 293 ember halt meg, ebből 222 nincstelen volt. A kolerán kivül a halál okai különböző betegségek voltak. /Lásd hátul/ A himlő, a sárgaság, törokgyilc, tipusz, várhas ma már gyógyitható és megelőzhető. /20/ A lakosság gyógyitását ma korszerű orvosi rendelők látják el. Tiszaföldvár az 1973-as évben Tiszaföldvár ^zolnok megye egyik nagyközsége, a szolnoki járáshoz tartozik. A Tiszazug egyrósze, lakossága 12.600 fő. Adófizetőinek száma: 4200, Az 1972 évben 118 gyerek született. Az elhalálozás nagyobb, 134, 130 házasságot kötöttek a ta.nácsházán. A községben 3726 ház van bejelentve. Ebből: egyszobás 1886, kétszobás 1589, kettőnél több 251, adómentes 845 ház. Tf. nagyközségben 2264 fő adózott mezőgazdasági terület után. A 2264 fő 537 ha szántó, 433 ha szőlő, 5 ha legelő után adózott. /22/