Szabó Béla: A különféle talajművelés és trágyázás őszi búzafajták terméshozamára gyakorolt hatásának vizsgálata tiszaföldvári adottságok között (Tiszaföldvár, 1966) / 0288-1973
- 13 Az optimális időtől való 2o-3o napos eltérés, mintegy 2-3 q-ás terméscsökkenést okozott. A november végi, december eleji vetésnek termése 4-5 q-val volt kevesebb az optimális időszakon belül vetett őszi buza terméséhez viszonyitva. Ezért arra kell törekedniük, hogy az őszi buza okt.első és második dekádja körül földbe kerüljön. DREZGIC-JEVTIC /7/ megállapítása szerint is a buza terméshozamának növelését befolyásoló agrotechnikai rendszabályok közül a vetés ideje áll az első helyen. A buza termelési folyamatának egyik alapeleme a vetés jőminőségü elvégzése, ide tartozik a vetés ideje, mélysége ós módja is, A buza termésátlagainak megfeleő szintű biztosításához tehát az is feltótlenül szükséges, hogy legalább október h'napban befejezzüka vetést. Ennek biztosítása a későn lekerülő elővetemények után szükségessé teszi a gyorsabb talajelőkészitósi módok alkalmazását. A búzatermések növelésében döntő szerepe van a megfelelő tápanyag ellátottságnak ós esetenként sor kerülhet a buza közvetlen istálló trágyázására is, az ellendő műtrágyával ma még nem rendelkező üzemekben. A buza tápanyagigényét elsősorban műtrágyázással kell kielógiteni. BALLÁ-né /3/ öt buzakisérletének átlagában a műtrágyával kiegézitett istállótrágya 64-72 %-os, a műtrágya 83 %-os, a féladagu istállótrágya és a műtrágya 79 %-os terméstöbbletet adott. Az őszi buza csaknem mindenesetben a műtrágya hatására adta a legnagyobb termést. KOLTAY /2l/ martonvásári kísérletében a loo q/kh, illetve 2oo q/kh. istállótrágya 2o-26 %-os szemterméstöbbletet eredményezett, ugyanakkoraz istállótrágyával megközelítőleg azonos tápanyagtartalmu