Pintér Márta: Szarvasmarha-tenyésztésünk helyzete és fejlesztésének feladatai (1972) / 257-1972

- 17 -Az ötvenes évek elején történt visszaesést a mezőgazdaság szocialista átszervezésének első szakasza okozta, amikor a te­henek nagyarányú selejtezésen estek át, de ez kedvező hatású volt, mivel azdta a tejhozam nő, de még mindig alacsony a fejlett nyugati országokhoz viszonyítva. Persze hazánkban is vannak már olyan termelőszövetkezetek ,кя ahol a tejtermelés eléri a ryugati államokét. A tiszaí^ldvári Lenin Tsze-ben 1969* -ben egy tehénre jutó térjtermelés 3.603,1 volt, amely magasabb az NSZK -beli, a Finnországi, a franciaországi tehe­neknél és közel van az angliaiakéhoz . /9. ábra./ A tejtermelés elégtelenségét talán jobban mutatja az ezer lakosra jutó tejmennyiség. Ebben nagyon el vagyunk maradva a fejlett nyugati országoktól, de a szocialista országok sorába a legkedvezőbb a helyzetünk. Dániában közel hatszor, Hollandiában és Csehszlovákiában kb. háromszor, de Lengyelország­ban is kétszer annyi tej jut egy lakosra mint hazánkba./ LO ábra./ A másik tehéntartással kapcsolatos proüéma, hogy kicsi a szaporulat. Szakemberek szerint az lenne a jó, ha két elléfc között eltelt idő 400 napnál kevesebb lenne, de ezt még nem tudták megvalósítani. A tiszaföldvári Lenin Tsz-ben 420 , a Szabad Nép-ben 1,15 nap átlagosan a két ellés között eltelt tát idő. Az alacsony szaporulatot az is előidézi,hogy a tehenek nagy százalékát hamar levágják, csak 4-5 borjut tudnak hozni. A tehénállomány gyors cserélődése miatt van az,hogy fo­kozódik a tejtermelés költsége, romlik a jövedelem, mert a te­hén rövid igéig termel, rövid időre oszlik el a felnevelés költ­sége. így a tej termelési költsége jóval magasabb, mint ahogyan azt értékesíteni tudják. / 7* táblázat./ Ezt igazolja egy országos adat is, mely szerint 100 liter tej termelése után 100 те Ft. veszteség érte a tsz-eket 1965.-ben. Azóta történt ármódosítás , de a helyzet nem sokat 1 javult/ Lenin tsz, Szabad Nép tsz. / Ez és a rossz takarmány­ellátás játszhat közte abban, hogy a háztáji gazdaságokban sem pótolják kellőképpen az állományt. в

Next

/
Thumbnails
Contents