Kiss Imre: Cserkeszőlő története (1970) / 0252-1972
- 14 Mindez károsan hatott a lakosság ellátására* A legfontosabb élelmiszerek is korlátozott mennyiségben áltak a lakosság rendelkezésére. A begyűjtési tervet állandóan emelték. Mindez károsan éreztette hatását az ország egész társadalmi életében. A munkásparaszt szövetség meggyengült, visszaesett a dolgozó parasztság termelési kedve és politikai aktivitása. Az állami és társadalmi élet demokratizmusa csak szavakban létezett. Ezzel a politikai légkörrel magyarázható az a tény, hogy az 1950-es évek tanácsülése és vb. ülés jegyzőkönyvei szinte kizárólag a mezőgazdasági munkák állásával és a begyűjtéssel foglalkoztak. Elvégre találkozhatunk a falusi osztályharc a kulákkérdéssel amyly annak a téves nézetnek volt az eredménye, mely szerint a szocializmus épitése során az osztályharc fokozódik. Ez a politikai felfogás nálunk elég mérsékelten éreztette hatását , mert a község vezetői a türelmesebb politikai meggyőzés hivei voltak. Az 1953-as juliusi párthatározat megállapításai készületlenül érték a dolgozók közvéleményét, örömet váltott ki a dolgozó tömegekben , de komoly megrázkódtatást is okozott* A határozat bizonyos gyengéi voltak, hogy nem tartalmazott konktét utmutatást az előző évek hibás politikáját még nem tudta elég mélyreható kritikával elemezni. Mindez módot nyújtott az előző évek alatt megtett ut az elkövetett hibák , s a tennivalók különböző nem egységes értelmezésére. A Rákosi féle pártvezetés változások elodozására régi politikájának a védelroezésére tért át a másik oldalon a pedig az 1953 juniusában miniszterelnökké választott Nagy Imre köré csoportosulva revizionista irányzatot képviselt. Az 1954-es évről hiányos adatok állnak rendelkezésre, mivel a Megyei Levéltárban hiányoznak az 1954-es tanácsülés és vb. ülés jegyzőkönyvei. Annyit tudunk,hogy a Vas ZOltán Tsz. 385 kh szántó 19 kh szőlő területtel rendelkzett ekkor. A tsz-ben 42 család dolgozott 52 taggal. Az iácolai munkában előrelépést jelentett az ,hogy az iskolánál már 12 nevelő dolgozott. Ebből 5 szakos nevelő. így megvalósulhatott a felső tagozat teljes szakosítása. A tanácsválasztás alkalmával 50 tanácstagot választottak mag. Folyik a község villamosítása és kezd kiépülni a község belterülete, melyet fcég 1953 március 10-i vb. ülésea kijelöltek.