Csépa 25 éve (1945-1970) (1970) / 0250-1972
- 20 A községi tanács minden évben a fejlesztési alapjából vízhálózatot épittet. A Csatorna és Vizmü Vállairt a kutak hozamának « megfelelően uj hálózatot fektetett a Béke utcában , Somogyi Béla utcában , Alkotmány utcában, és a Kossuth Utcában. «L Járdaépitéa. A felszabadulás előtt a községben csak 7 és fél km. téglajárda volt. Járdaépítéssel csak 1956-os évben tudtunk foglalkozni. A község gazdasági helyzete nem tette lehetővéiS, hogy uj járdát létesitsünS, sőt meglévő téglajárdának a javítását is csak tészben tudtuk elvégezni. 1955-ben az 1091/1954 MT. sz. határozat, amel.-^/létesitésének bevezetését/ a tanács gazdasági megerősödéáére vonatkozóan fejlesztési alap létesítésének bevezetését határozta meg. Az MT. sz. határozat alapján a községi tanácsoknak kellett meghatározni a községfejlesztési hozzájáulások mértékét, a befolyt összegből milyen feladat létesüljön meg. A községfejlesztési hozzájárulást 1955-től 1959- évig lakosonként 200 Ft. ban állapította meg a tanács, 1967-től napjainkig 250 Ft.-ban. Az eltelt 25 év alatt a községfejlesztési hozzájárulásból és állami hozzájárulásból a lakosság társadalmi munka végzésével az alábbi létesítmények valósultak meg. 11. km. hossz. 2. " 9. * " 9. és fél 2 km. 1 'km. 1500 m2 Villanyhálózat építésére 9.800 000 Ft. Villanyhálózat korszerűsítésére 160 000 Ft. Két uj ártézi kut lét. és vízhálózat építésére 5.340 000 Ft. Uj járda építésére 5.760 000 Ft. mut korszerűsítésére 72.000 Ft. Zárt csatorna épít. 48. 000 Ft. Művelődési ház ép. 2.100 000 Ft. Parkosításra 190.000 Ft. Egyéb létesítmények KÉK. Kirendeltség hűtőház építésére 1-100 000 Ft. Tégla,gyár korsz,. 1-300 000 Ft. ÁFÉSZ, csibekeltető áll. lét. 1.300 000 Ft. Tak. szöv. irodaház 280 000 Ft.