Török Ilona: Nagyrév története 1945-70-ig (1970) / 0245-1972
- 25 A közigazgatás az 1945« folyamatossá , rendszeressé válik. A későbbi évekből kivánunk még néhány uj példát szemléltetésre felvsorolni. 1947.-ből valő az olvasókör használhatósági engedélye. A határozat szövege a következő: * A kért használhatósági engedélyt a 180000/1936. EH. sz. rendelet 111.§ - a alapján az alábbi feltételek mellett adom meg. 1. A szinpadoB csak az előadáshoz szükséges diszletek tarthatók és a szinfalak csak tűzálló anyagból készithetők. 2. A vészkijárat az előadás tartama alatt megfelelő módon nyitva tartandó. 3. Az épület külső falai kimeszelendők és a helyiségek belseje évente legalább egyszer kimeezelődik. 4. Az előadás és a táncmulatság tartama alatt a terem közelében egy hl. viz lm/3 homok, lm/2 vizespokróc állandóan készenlétben tartandó. 5. Az előadás és a táncmulatság kezdete a helybeli tűzoltó parancsnoknak mindenkor idejében bejelentendő, addig azt megkezdeni nem lehet. 6. A helyiség az udvar és a WC. tisztán tartandó. Kötelezem az engedélyezést ,hogy a 3. pont alatti kikötésnek annyival is inkább tegyen eleget, mert ellenkező esdben ezen engedély érvényét veszti. Ezen határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, mely hivatalomnál nyújtandó be, de a vármegye alispánjához intézéndő. Megokolás így határoztam, mert a fenti kikötések teljesítésével és betartásával a terem ugy közegészségügyi , mint tüzrendészeti szempontból teljesen megfelelő lesz. Dr, Patrubány István jár. főjegy. * A5/. g./ 1949-70 . k ö z_ö t_t á hatalom átvétele