A Tisza Cipőgyár 20 éves fennállásának, alakulásának története (1970) / 0235-1972

- 18 kapcsolódhatott az ország gazdasági életének vérkerin­gésébeV Erre csak a hároméves ujjáépitési terv keretén belül vált lehetősége. A hároméves terv idején az üzem már előre megállapított terv szerint, mind jobban emelkedő termeléssel kapcsolódhatott be az ország gazdasági életébe. Az addig állandó pénzügyi hehézségekkel küzdő váll&lat termelési eredményeit, beruházásait évről-évre növelni tudta. 1947-től kezdve a termelés fokozatosan emelkedett. Az évi termelés 293»ooo pár volt. A hároméves terv első évében 1948. -ban az évi termelés már 437«ooo és 1949-ben 697»ooo pár volt. A 3 éves tervben fontos volt, hogy elsősorban a gyártást fokozó építmények létesüljenek és azután az ezzel összefüggő de más oldalról kihatással biró szociális létesítmények. A 3 éves terv keretén belül jelentős beruházások kerültek megvalósításra. Felépület a súlyosan megrongálódott I.II.sz. kettős csarnok, a félig kész, kétemeletes munkásszálló, 6 db négycsaládos kislakás, valamint a gazdasághoz tartozó kas­tély és park rendbehozása, üdülő céljára. Befejezték a III. sz. csarnokot, bővitették a kazánházat és tető alá kerültek a további megkezdett családi lakóházak. Mindebből látni, hogy a 3 éves terv, amelyet két év és 5 hónap alatt teljesítettük, ugrásszerű emelkedést jelentett a vállalat életében. Az államositásl Az államositás döntő fontosságú fordulatot jelentett a vállalat életében, az üzem már 1945. óta nem volt tőkés tu­lajdon, mert a zlini anyavállalat már 1945-ben államositva lett, Ez itt Martfűn még lényegesen nem éreztethette hatását,

Next

/
Thumbnails
Contents