Boros Rozália: Mezőhék község (1970) / 0198-1971

-10­1960-ben a népszámlálás 171 lakót talál 48 lakásban és 5ö0 ta­nyát I99Ü lakóval. Ma a belterületen 76 ház van és 2ö5 lakó. A külterületen 430 tanya van 1358 lakóval. A tanyarendszer kezd felszámolódni a termelőszövetkezet fejlődésével. Csakhogy a ta­nyák lakói inkább ,,haza"-mennek lakni az anyaközségbe, Mező­túrra, Tiszaföldvárra, Öcsödre. Ez az elégtelen szociális el­látottságnak köszönhető. Az üzletben nem lehetett hust kapni és még az általános háztartási cikkekkel sem lehetett talál­kozni. Mindezekért az árucikkekért kénytelenek voltak a mező­hékiek Mezőtúrra vagy Tiszaföldvárra bemenni. A község igazi fejlődése 1960-ban indult meg. Oroszlánrésze volt ebben az akkor idekerült tanácselnöknek és titkárnak, Kiss Ist­vánnak és Doros Ernőnek, valamint az iskola igazgatójának, Rus­vai Bélának. Először is a villanyt vezették be, 1960-ban az iskolát a köz­pontba telepitették. I96I-ben orvosi rendelőt épitettek, amit nem fogadott al az. orvos, mert viz nem volt bevezetve, igy ezt átadták az iskolának. Az. Ib85-ben épült iskolát 30 000 ft-os költséggel lebontották és 1962 tavaszán ujat épitettek helyet­te. Az igazgatói lakással együtt kb. 230 000 ft-ba került. Ké­sőbb 1963-ban %-ban kifejezni már nem, is igen lelet a fejlesz­tést. Ebben az évben épült egy iker-szolgálati lakás a tanitók részére 390 000 ft-ért. A két tanteremre, valamint a szolgálati­lakásokra összesen : 120 000 ft-ot áldozott a községi tanács. Másik nagyobb kulturális létesítményünk a községi kultúrott­hon. Ugyancsak van kulturháza a Táncsics Tsz-nek is és az Ál­lami Gazdaságnak is. A belterületi kultúrotthon 1952-ben épült, azóta már sokszor renoválták s mégis toprongyos maradt. EL<bem a kultúrházban 1959-ben is nem egyszer zsúfolt ház tapsolt a lelkes műkedvelő színészeknek. Amikor megjelent a tv. és a mo­zi ez is megszűnt. Ma már uj kulturotthonban szórakoznak a me­zőhékiek. 1967-ben épült fel és helyet kapott benne a széles­vásznú filmek vetítésére is alkalmas mozi, klubterem, könyvtár. A régi kulturotthonban az általános iskola politechnikai műhe­lye kapott helyet, itt működik a község nagyrészét gyümölcs­csel, zöldséggel, burgonyával ellátó felvásárló helység.

Next

/
Thumbnails
Contents