Dr Varga Lajosné: Tiszaföldvár az új élet kapujában (Tiszaföldvár, 1965) / 0141-1971
- 3 vén bánatos özvegyének." A nemes báró jótékonyságának ez a tett mintegy viszhangjának látszik lenni. Mert a hová a nap süt, ott felmelegszik még az érzéketlen kő is. Az evangélikus templom az 1855-ik év tavaszán kezdett épülni és 1857. október havában tornya elkészült, harangjai felhfczattak s az egész épület tető alá vétetett. Igen érdekes az 1861. év eselényei között az, hogy ez évben készittetett az első költségvetés. E költségvetés keretén belül rendeztetett elősször az elöljáróság fizetése, a midőn a biró, törvénybiró és perceptor fizetése gyanánt egyenkint 50 forint, az 5 esküdtnek pedig fejenkint 25 forint állapíttatott meg. Az összes költségek 2787 frt-ban lettek előirányozva. Ezzel szemben bevétel 454 frt lévén, községi adó czimén 2333 frt vettetett ki igazságos kulcs szerint a lakosságra. Hogy miből állott az az igazságos kulcs f arról hallgat a krónika. 1863«Junius havában ütött ki a nagy marhavész, a midőn a községi lakosok mafchái közül 200 sarak drb h&llott el. Ekkor kapott a község 5000 frt inségkölcsönt. 1864-ben készittetett a második költségvetés, de az is csak szolgabírói rendeletre. A kiadások ekkor 2129 írtban, a bevételek 818 frtban állapíttatván meg, a fedezetlen 1311 frt a lakosságra vettetett ki. 1866-ban nyerte a község heti vásár tartási jogát, mely hetenkint egyszer a szerdai napra tüzetett ki. * • A gyógyszertár Ifj. Kállay Ferencz által 1871-ben nyittatott meg. • 1872-ben rendszeresittetett a másodjegyzői állás. Ez évben rakattak le elősször egyes útczák gyalogjáróira padlók. 1876-ban a 3 országos vásár mellé még egy 4-ik engedélyeztetett. Ez évtől kezdve az évkönyvek mpgné: últak és azokban mai napig csupán az elöljárók nevei vannak fKi^gggpBxxs: feljegyezve egészah 1888-ig. És itt most már mi, mint lelépő elöljáróság vesszük át a szót beszámolónkat a következőkben terjesztvén elő: 4z előadottak híven visszatükrözik a nevezetesebb eseményeket 1766-tól 1888-ig, tehát 122 év történetét. Miként a történtekből láthatjuk, a nép jó, a nép nemes volt mindég. Jószivü, hol arra szükség volt; bölcs, józan, hol a körülmények ugy kívánták, az évkönyvek feljegyzései általában azt a benyomást teszik, hogy a nép mindég törekvő, #türö, jóindulatu, és ha kellett, gavallér, nagylelkű volt, Mégis 122 év alatt a községet közvetlenül érdeklő dolgok közül egyéb nem történt, mint: 1» Községházat és jegyzői lakot vettek. 2. Egypár Atcza gyalogjáróját lepadozták. 3. 186i-ben elkészítették az első költségvetést. Amik ezeken kivül 122 éven át történtek, azokat az idők és körülményeik ./:Az állítmány hiányzik.Gépelő megjegyzése.Csak betüfoszlányok láthatók.:/ Távol legyen tőlünk, hogy ezek kijelentésével kicsinyelni akarnók elődeink munkáját és képességét, csupán a száraz tényeket konstatáltuk. Az 1888-ik évtől mai napig, tehát hat év alatt a következők történtek: