Fehér Ibolya: Tiszaföldvári lakodalmi népszokások (Tiszaföldvár, 1958) / 0133-1971

A menyasszony bue.mzik az édesapjától. B házba gyűlt vendég kellő szeretettel, Istennek, embernek tetsző azép élettel. Tesz na fogadalmat meny asszony és párja, Ki az elniduláat alighogy már várja. De mielőtt elmennénk a templomi útra, Szenteljünk néhány szét a búcsúzóra. Most a hegedűnek némuljon zengése, És a sarkantyúknak szűnjön meg pengése, Mert a buesuzásomnak most lészen kezdése. Legyen hát csendesség még lészen végzése, Slsőbb is atyám szóm hozzád fordítom, Búcsúzó beszédem zokogva inditom. Szivemet szivedhez együvé szőritom, Gyermeki vonzalmam hozzád negujjitom, Köszénöm jő apám minden hűségedet, Áldjon meg az isten, csókold meg őtet, / vivát / A menyasszony búcsúzik az édesanyjától. Mát neked mit mondjak kedves édesanyám, Ki voltál eddigi gondviselő dajkám. Tudom, hogy nagyon fáj anyai szivednek, Midőn elvélás t látod gyermekednek. Kit tejével tápláltál emlődnek, Most át kell engednek titkos jövendőnek. Kedves édesanyám tudom, hogy szerettél, Mint virágot ápoltál, neveltél, Jóra tanítottál, rossztól féltettél, Most pedig engemet szárnyra engedtél. Sokszori bajomért untalan fáradtál, 3ok édes álmokat értem mulasztottál. Anyai szivednek leghűbb kívánsága, Hogy mikor gégződik életem futása, Lelked istan színit az égben meglássa. Köszönöm jó r>nydm minden hűségedet, Áldjon meg az isten, most csókold meg őtet.