B. Nagy Kornélia: Népemért halok meg (Bajkai Gábor élete) (Tiszaföldvár, 1952) / 0132-1971

- 25 Sok utánjárás eredménye képpen egy év múlva engedélyt kaptak,hogy eltemethessék a tiszaföldvári Uj-Temetőben. V. Bajkai Gábort a burzsoázia testileg megsemmisitette , de eszméje nem tünt el halálával. Tiszaföldvár népének emlékezetében mindig ugy él, mint egy mártír, aki aAözösség áldozata f/ közösségért áldozta fel magát. A fehér-terror éveiben, a ^orthy rendszer sötét'korszakában sem tudták ezt a gondolatot kiirtani, és az emléket kitépni a szivekből. Mikor ismét arattak a Montákh Ákos uradalomban és nem volt köztűk a harcos , önfeláldozó fezető, ökölbe szorultak az erős, dolgos munkás kezek s azt fogadták magukban: Megfizetünk érted Bajkai Gábor! Halálod "^okak halála lesz még! Csak az alkalomra X várták, mely ugy iáü látszott, egyre késik. Tudták a parasztok, hogy tekintetüket csak a Szovjetunió felé fordíthatják felszabadulásuk érdekében, mert csak ott vette kezébe sorsa irányítását a nép. S. Tóth Eszter nem tudta megérni azt, amikor férje emléke nyíltan szent az emberek előtt. L941-ben halt meg. Végre megérkezett a várva-várt alkalom. 1944* október 8.-án Tiszaföldvárt felszabadította a Szovjet Vörös Hadsereg. Most következett be az az idő , amikor valóra vált Bajkai Gábor óhaja: Földet kapott a tiszaföldvári zsellér, szegény paraszt, Életszínvonalának emelkedése is megindult. Az eszme megvalósítása után sem felejtkezett el arról, aki élei' tét áldozta a népért, és ki úttörője veit iszaföldváron az eszmének. Hálája kifejezéséül ^iszaföldvár Ó-Szőlő leghosszabb ujjját róla nevezték el Bajkai Gábor útnak. Ma is példaképnek tekintjük töretlen, öntudatos viselkedéséért!