Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971

- 106nagyon finom kenyeret sütött, és ő egész életében olyat akart enni. Szokás volt sütéskor, de általában csak ujkenyérkor koldus számára is sütni. Ilyenkor egy 1,5-2 kg-os cipóval többet sütöttek. Bzt a koldus ugy kapta meg, hogy a megjelölt helyről mindig elvihette. Általában az ereszetaljá

n elhelyezett kisasztalon vagy a kanapén volt leterítve. Időnként azonban szűkös esztendők köszöntöttek a paraszt bmberre. Kevés gabona termett. Ilyenkor a búzalisztet próbálta mással pótolni. Igy került sorr a krumplira és kukoricára mint lisztpótló anyagra. A krumplit megfőzve keverték, dagasztották be a tésztába, amitől jó puha lett a kenyér. A kukoricát finomra, lágyra őrölve használták föl, de ettől kemény, könnyen száradó és sárga lett. Ezeket nevezték krumpliskenyérne

k és kukoricáskenyérne

k. Voltak olyan idők is, amikor helyenként egyáltalán nem volt búzaliszt. Ilyenkor kenyér helyett az emberek azstalára került a görhe és a mál

é is. A görhét a következőképpen készítették. A finomra darált vagy őrölt kukoricalisztet vízzel leforrázták, néhány marék cukorral összegyúrták, majd az igy kapott ragadós anyagot elnyujtot ták és poharakkal vagy bögrékkel kiszaggatták. Sokszor, hogy izletesebbé tegyék, kettőt összeboritottak, és egy kanál szilvalekvárt közéjük rakva sütötték meg. A kiszedés után azonnal, még melegen » volt CBak jó fogyasztani, mert kihűlve sokszor még az ember száját is kikezdte. A málé is hasonlóan készült, csak ezt hígabbra hagytál s zsírral vagy olajjal bekent tepsib

e öntötték. Sülés után kivaggosták. «