Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971
néhány dekát, kicsit fölverték, kiszáritották és részletekben felhasználták. Legelterjedtebb, legáltalánosabb élesztő-pótló eljárás volt a Párkésgité s. Sütéskor két-hírom kg kovászt hagytak, amit liszttel, korpával összegyúrtak, galuskáknak szaggattak és vesszőből font nagy fenekű, rövid oldalú kasokon, párszáritoko n szárítottak. Ez volt a pá r, amit zacskókban szellős helyen tároltak. Esetenként 4-5 félmaréknyi gombócot áztattak be, használtak föl. Hasonló célokra akácvirágot, az u.1 ságo t és bort is felhasználtak. Ilyenkor is 1-2 kg kovászt hagytak, amit egy szakajtó újsággal és egy liter borral kevertek, nyomkodtak össze. Ezután morzsókákr a. bornó nagyságura csipkedték, morzsolták, majd párszáritókon történő 3záritás után száraz helyen tárolták. Esetenként, ősszel az anyatósztát a forró bor habjával, liszttel, korpával keverték s kiszaggatás és száritás után kovászoláskor használták föl, T'szta keltetésre helyenként a komlót is alkalmasnak tartották. Három liter vizben megfőztek egynegyed kg komlót. A főzetet liszttel és korpával keverték, majd napon szárították. Ezek a kiszárított anyagok sosem penészedtek meg, nem savanyodtak be, mert nem volt bennük semmi nedvesség. Felhasználásuk több hónapig is elhúzódhatott. A velük történő kovászolás a megszokottól kis eltérést mutat t • Hasonlóan ezeket is a kovászolás előtt 4-5 órával a kovászos begrébe . 1,5 liter lai^yos vizben kezdték áztatni. A szitálás után viszont, ezeket az oldatokat egy kicsit hígították, majd a szitába öntötték, azután átpasz lrózták , átnyom. odták, a visszamaradó törmeléket pedig kicsavartál:.
