Borza Márta: A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium története 1947-től 1964-ig (Tiszaföldvár, 1964) / 0062-1964

- 5 ­A párt, a tömegszervezetek, iskolák, üzemek szöget vertek a zászlórudba és szalagokkal diszitve adták át. Ettől a naptól kezdve minden iskolai £ ünnepségen vigyázz állással adják meg a tanulók a tiszteletet a zászlók nak./ 63./ 1956. után az iskola épülete újból szűknek bizonyult. A párhuza­mos osztályok létszáma megkövetelte , hogy a gimnázium régi épületét­• az ÉK-i szárnyát- átépitségk. Uj osztályokat épitettek és próbálták meg­oldani a kollégium tervét is. A Tiszazug szétszórt falvai, a rossz köz­lekedési viszonyok problémát okoztak a tanulmi vágyó vidéki fiatalok körében. Vannak tanulók, akik hat km-ről csak gyalog, vagy kerékpárral tudnak bejárni* Ezért volt szükséges a kollégium megszervezése. / 62./ Az általános műveltség alapját a gimnáziumokban a tanulók megkap­ják. Még szélesebb műveltségre tesznek szert, azok akik politechnikái oktatásban részesülnek. 1960/61-es tanévben vezették be az 5*l-es oktatást Az oktatás eredményességéhez hozzájárul az is, hogy a tanulók szolgála­tába állitsák gyakorlatban is mindazt, amit az elméleti oktatásban megkap­nak. Igy szükséges volt az iskolának néhány varrógépet és a fiuknak néhány kéziszerszámot venni. ^ Egyes óraanyagokat avval tették szemléletessé', hogy a diákoknak diafilmet vetitettek vagy pedig hangosfilmet. 1960-ban uj rádiót, lemezjátszót kapott az iskola. 1961-ben pádig televiziót. 1963-ban uj magnetofont és hordozható lemezjátszót kapott az iskola diákjai. A hivatalsegédek munkáját a mosógép, parkettkefélő, porszivó, fünyiró teszi könnyebbé.A20., Elérkezünk mostmár ahhoz az időhöz , amikor a négy osztályos gimnáziumból 12 osztályos gimnáziam lesz. 1963/6$ -es tanévben már három I. osztály indult. Az erősen növekedő létszám követlli az uj modern gimnázium felépitését. A 16 éves gimnáziumnak másodszor kell uj épületbe költözni-e a helyszűke miatt. A tárgyi r feltételek biztositják, hogy kötelezővé válhasson a gimnázium. Evvel biztositják, toa^d azt, hogy a községben és a járásban több képzett Lz. . | ember^, adnak, egyrészt a tanácsházára , a termelőszövetkezetekbe és a pedegógus hiány kielégitésére , stb. A_ tanulm ányi he lyze t. A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium elsősorban a Tiszazug tanulmi vágyó fiataljainak biztosi$ja a tanulási lehetőséget. Legtöbben Tiszaföldvárról, Cibakházáról, és Martfűről jöttek. A beiskoláztatás! statisztika azt mutatja, hogy Tiszaföldvárhoz tartozó szőlőterületek­gondolok itt óvirághegyre, Homokra, Ujkincsemre, Bátorszőlőre stb.- a gimnáziumnak igen kevés diákot adnak.

Next

/
Thumbnails
Contents