Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964
Egy másik katona, a cseh származású s az 1687- ávi 29. t. c. által honfiusitott gr áf Schlic k Linút /36/ tábornoknak negyvenezer forintos követeléséi Tréiíetl'kielégitené iiaui költségei cimén, miután, mint a Tisza-Maros közi haderők volt parancs oka a karlócai békekötés "edezése kör"'l is nagy érdeméi voltak. Az 1701 évi április hé 24« -én kelt királyi kézirattal meg is nyerte a Bercsényi f*5.kiástál elkobzott ériási kiterjedésű Csongrád~Vásághelyi uradalmat követelési kielégítéséül, leszóiritva a volt Bercsényi uradalom ama ama kisebbik harmadát, melyet Bercsényi eladott Károlyi Sándornak okkor nég kurne tábornok-társának* Schlick azonban, mint aféle idegen ember, nem ismerte pontosan abirtok határait, hanem hozzá számította ahhoz Kürtöt, Sast s Ugot is és az ekként kikerekitett birtokba, utébbi falvakat Csongrád vármegyéhez átcsatoltatta, szabályszerűen be is iktatta. Ebből azután hosszú perlekedés következett. Az uj szerzeményi bizottáág könnyen mejnyugtatta magát azznl, hogy Ug már régtől a Cscngrád-me yci Tiszaugfaluba lakott, mert az egész falu odamenekűlt s minded ig nem is tért onnan vissza, Sas s Kürt falukra pedig Mihályi Deák birtokjogát soha nem ismerte el a bi ottásg* Varmegyénk azonban már 1702-ben ellentmondással élt a három falu elC3atolásával st szemben, mert ez adóoevételi csökkenését jelentette /37/ végöl Almási gnes is azonnal pert inditott Schlick magabiztos, felületes túlkapásai el en, me mihelyt Almási /gnes oldalára az ilyenféle peres eljárásokban járta férfiú került, m'soSik férje saoini Stözsscl Kristóf. Rapini SteCsszol Kristó f / 38/ ismeretlen nevü őse valószínűleg a liarmmcaséveíc"finborii"császári zsoldos katonái között ke fit hazánkba, ahol a család gyorsan me -telepedhetett, mert 1627* -ben 11. Ferdinándtól nemességet nyernek tagjai s armalisunkat 162£-ban az Abcny-me yei C-aradnáná hirdették ki, tehát a nemsségszerző ős valamelyik ottani ősi magyar családba nősvlt . és ott talált uj hazára. Vármegyénkben elsőnek Kristóf tonik fel, aki ismeretlen helyen lC8C-ban született /32/^s kora ifjúságában gyöngyösre , a vármegye szolgálátába került. 6 is szoros összeköttetésbe jutott vármegyénk akkori legtekintélyesebb vezetőjével , Almási Jánossal és annak 170-1-ben bekövetkezett halála után , amely idő egybeesik í ihályi Deák ál oasz olaszországi eltOnés'velis, vagy neii sokkal azut 'n, házasságot kötött Almási Agneszel. A Rákóczi Ferenc féle felkelés idején- mint Bece József Szécsényi Ferencz tartomány főnök irga e/-ykoru visszaemlékezéseiben /40/- a nagy fejedelem n Cavallériajának * * nemes koruánia * - jában Vit< z kapitány volt „ cz igen szép és deli termetű ifjú." 1707 .ben is * legyei kapitánynak " van cmlitve /fi/ de pályája még csak ezután kezdett, magasra ivolni. llár 1710-ben várme yei elleüdt s a Rákóczi flke/ felkelés leverését követő első ......... ujitásbn , mint bizonnyal a császár i hűség terén in férfiú, 1713-ban másod-, 1719-ben pe ig első alispánnak választották,amelytei hivaé tálát 1746-ig , töb 1 szőri tisztújításon át is nagy közbecsűlásben viselte, mikor végül táblabírónak választották, ."mt a közel két százados hadi tfiharok után, vármegyei közéletünknek első igazi közéletünknek re enátora, nagy éréemű pályafutását 1754 június 18.-In fejezte be Gyöngy'sön, ahol saját családi sírboltjába te: ették el hamvait nagy tisztességgel.