Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964
- 273V. Nevezetesebb Családok. Tála a. Legnépesebb családunk neéét az 1985 akörüli évekből származó felsorolásban még csupán egyetlen ember viieli: Tálas András, aki egyébkéht ak 1 or a legkiseb e összeget adja a gyulai rácok kiszabadítására • ha 1715-ben már 18 hold szántóval rendelkező közepes gazda, noha 1720-ban viszont kisebb módúnak vallja magát. Több adatunk nincs róla, tehát 1747-ig mikor lelkészünk az anyakönyvi bejegyz seket megkezeöte , valószínűleg elhalt • A másik legrégebbi név a Családból a Tálas Ferenc , akinen ismeretlen nevü felsége 1682 és 1752 között élt, továbbá 1715-ben a legmódosabbak közt van felsorolva. 1720-ban már kisebb gazdának van feltűntetve és 1711-1713 és 1741 években kuratornny, mint ilyenek neve mais olvasható első ismert urasztali felszerelésünkön. Semmiféle adatunk nincs azonban arról,hogy é két első ismert Tálas milyen rokonsági viszonyba állott egymással, valamint arról semhogy voltak é, és miiven viszonyban velük ama időrendben következő további négy név hordozói: Mihály, oki 1696-b»1759 -ig élt, közéégi előljáró ismeretlennevű, felesége 1765-ben halt el; I. János , aki 1703-ban 1 1781-ig élt xusrre ' ismeretlen felesége 1778-ban haLt él, 1771-ben féltelkes gazda, István , aki 1704-1776-ig , ismeretlen nev" els5 neje 1762-ben haltel, második neje Sasról özv. Nagy Ferencné, 1771ben szegéty zsellér ;és II.János, akil714-1802-ig él, neje Somodi Kata,kai 1785-ben hal el, 1771-ben féltelkes featua,1767-69 ,177475-í 1781-83 és 1793-94 években községi főbiró. Azt sem tudjuk, hogy ezek egymással is voltak é , és milyen rokoni viszonyban, de annyi bizonyos ,hogy e négy őstől nyílegyenesen levezethető az összes mai Tálasok származása mint nágy, merőben kűlönbőző ág hajtásai a családfáján. Sőt II. jános leszármazó közül a későbbi K8r Kuruc és Ferenc -Tálasok oly élesen megkülönböztethetők, hogy II. János fiában ,111 . Jánosban még egy vtödik ág elindulása is félté telezhető. A család kora,gyors elszaporodására ,mutat.hogy ama is használt sok-féle előnév eredet is régi időkre nyúlik vissza. Nevezetesebb leszámmazottak a Éfihályágából a Vg ykó^ és Nagy T álasok* Mi há l pn dk csak egy fia maradt : II. Mihály , aki 1738-ban-1831-ig élt. Házasságot kötött Öcsödön Rédai Erzsébettel 1764 január 10-én, aki 1745-1817-ig élt. Mát az 1771-iki Urbáriumban az öt legmédosab* vagyis az egész telek földdel bfcrő j obbágy-gazdák közt van felsorolva .ami annak is tulajdonitható .hogy csak lánytestvére voltak , akik ingatlant atyájuktól nem örökölhettek, soha Homorút Mihályhoz .Bézi Balázshoz és egy nagykörösi gazdához mentek férjhez. De II. Mihály va -yoni fölényét élte fogyááigy meg is tartotta , Ételihez már 33 éves kor'tói igen befolyásos közéleti szerpplése is párösult. Apját még 21 éves korában , anyját 26 éves korában elvesztette , de könnyelr/üségekke még sem adta fejét , hanem t öbb, mint félszázadon át igazi vezére falujának.