Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964

- 241­Régen felnőtt gyermekeinek is felajánlotta a kisújszállási nemös özvegyének kijáró kegyeleti félévre javadalmának jövedelmét, a; i emlékéhez valóban kivételes megtiszteltetését jelentette. Fia 1862-ben mint a biharérmelléki egyházmegye esperese halt el. 1792-1828 Makai Ferenc különös áldása volt a kürtiek számára Istennek ,hogy Ungi Márton helyébe a nála semmivel sem alábbvaló Makai következett. Igen előkelő lelkészcsalából száimazott, bár a Daróczy -féle Nemes Ührikönyv azon állitása, hogy aakói s géléi Makkai család sarja volna, nincs bizonyitéka. Nagyanyja is megfor­dult a debreceni Kollégium ősi falai között apja pedig Abaujszinán született 1748-ban a 1753 -1761-ig Székelyhidőn 1761-1768-ig Tiszadobon, 1768-1779 Hajdúböszörményben lelkész utóbb a debreceni egyházmegye tanácsbirája és ugyanott .mint nyugal­mazott lekész 1784-benhalt meg. llnjrja a "iszadobáb lelkész lánya Debreceni Tavasz Máüa . Hét testvéig© közül négy felneveMdvén­Többi csecsemő' korában elhaLt -egyik hajdúböszörményi utóbb Tarpai községi jegyző, másik a debreceni kollégium középfokú tanfolyam el­végzése után fiapöleon seregébek állott és ott kapitányságig vitte s mint e ilyen követte urát Szent Ilona szigetére is harmadik test­vére pedig Nagykőrösre ment férjhez egy földművelőhöz . Mint szüleink legidősebb gyermeke Székelyhidőn született 1756 augusztus 12-én. A Hajdúböszörményi $Óhirű partikula elvégzése után a közeli DebreceniKollégiumba subsorivált 1771 április 25-én a felsőtan ­folyamra. A jómóJbanlébő böszörményi cs Iád otthona töretlen pályát biztositott számár a kollégiilb n is ,ugy hogy tanulmányait a szabályszerű időben 1780 tavaszán szintén elvégezte . Majd a Szbák szabályok szerint rektornak ment ki kora egyik legszinvonalsabb patikulájéba , Túrra , ahol a szokott két évet na y tisztességgel letöltve a halléi egyetemre távozott tudományát növelni. Hazaérkezve nemsokára apja elhalt amig gyermekifju testvéreinek fel nevelésére az egész árvánál maradt család gondja egyszerre a nyakán ba maradt. Igy nem sokáig tankodhatott hanem a szerény Tiszaburai állásnak is meg kelétt elégednie hová maga mellé vette anyját és leánytestvérét fiu testvéreit kenyérkeresetre utalta , ő maga pedig házasságot kötött 1785 augusztus 15-én Major Mihály nagynevű Tiszaföldvári s tanácsbirának lányával akinek fizetésére/ fitest­vére e&ykofci déáktársa volt , s barffiségukat túri rektorkodása idején is ápolták. Hásasség kötésáréi szép vagyonhoz is jutott de igy került szoa Földvár szomszédságába Kürtre is lelkészenek. Itt kezdetben sokat pnaszkodott amiatt , hogy oly szük a lelkészi Ihkás; mert nem tudja könyveit sem hová kirakni ; ami nagy® gondot okozhatott az emelkedett szellemi életet élő pásztornak, ha 1811-b azt irja a szokott statisztikai kimutatás « Mit olvasott " ? ­rovatába. Turetrim Alfonz Pritius müveit Uj Testamentumi bevezetést » et alics ut vei amimus vei muneris ratio ferbat ." Mégi s egy századra maradandó értékűnek bizonyult alkotásairól már más helyen sz ámot adhattunk ,ugy szintén arról ,hogyan vivta meg a ma a harcát a szabályszerűiskolai élet alapvetésül kapcsolatba gyülekeztünkben.

Next

/
Thumbnails
Contents