Szabó Gyula: Visszapillantás a Tiszaföldvári Polgári Társulati Alap egy évszázados történetére (1837-1937) (Tiszaföldvár) / 0023-1962

- 24 Es mégis odáig jutottak, hogy a háború kitörésekor már majd kétszázezer korona hadikölcsönt jegyezlek, a forradalmi idők, a konjukturás esz+endők megrázkódtatásai pedig , a pénz-elérték+elenedés veszedelmével együ+t ugyanilyen összeget vittek el a társulat vagyonából. Az Alap még igy is rendületlenül áll; a csaknsm félmilliós veszteséggel a háta mögött, ma is, a legszerényebb becsléssel számitva, legalább százötvenezer pengő a vagyona. S ma i^ugyanolyan komolyan veszi szociális kötelességeit, ugyanugy segit, mint azelőtt, százesztendős jubileumára pedig ugy készült, hogy százezer téglát adományozott a Stefánia Szülőotthon épitéséhez, ötvenezret pedig uj iskola emelésére adott... Itt ülnek körülöttem a százesztendős társulati Alap mo»tani vezetői a barnapiros képű, őszülő bajuszu, okos, szürke szemű D. LŐrinczy Sándor, akinek Öregapja maga is hozzájárult annakidején az intézmény megteremtéséhez, itt van a csendesszavu P e t, h ő Sándor, Á. P e t y u s István, G e 1 1 é r Sándor, L a k,a t o s károly, Gazdag Imre, Nagy Gábor, G. M o 1 n á r Ferenc községi biró s még néhányan, felügyelcbizottsági, igazgatósági tagok . Arcukon a ritka évforduló ünnepi komlysága s a kétszázadik esztendő mesgyéjén a jövő terveiről beszélnek. Gyümölcsértékesítés a téglagyár jövedelméből . A téglagyárat akarjuk mos

+ átalakitani mondja Nagy Gábor.— Ugy gondoljuk, egészen át. +érünk a géprendszerre, mert az üzem igen jól megyen s a modernizálással még jövedelmezebbé tesszük. Ha Is + en-ia segit bennünket, jövő esztendőre már gépekkel dolgozik a gyár, több lesz a jövedelem, sQk mindent lehet csinálni, amire ma még nam gondolhatunk. S a csendes poharazás közben, lassan váltott mondatokból kialakul egész sor gyönyörű szándék, nagy "erv, vállalkozás. D. Lőrinczy Sándor a gyümölcsértékesítést, akarja megszervezni. Már tavaly összehozott valrmi egyesületfélét, de az nem akar mozogni, kicsit bizalmatlanok az emberek. Pedig szükség volna szövetkezetre, vagy egyéb komoly értékesítő szervre, mert ma erősen kihasználják a földvári gazdák kiszolgáltatott helyzetét. Szakszerű előadást tart ez az okos, öreg gazda s elámunlva halgatom, ahogy magyarázza: milyen összetételű a tiszaföldvári talaj , mennyire hasonlít kémiai elemzése a kecskeméti Szikra áldott, gyümölcstermő földjéhez, hogyan használják ki a kereskedők, a nagykőrösi Be nedek-cég, meg a többiek ezt a hasonlóságot, hogyan viszik el harmincnegyven száialékkal olcsóbban a földvári szőlők, gyümölcsösök termését, hogy aztán kecskeméti, meg nagykőrösi cimkéjü ládákba csomagolva, roppant nyereséggel szállítsák külföldre A mi zsebünkből veszik el a pénzt. magyarázza. Tizennyolc fillérjével vették meg itt annaj: a gyümölcsnek kilóját, amiért a kecskemétieknek harmincnyolcat adtak. Pedig csak egy kis jóakarat kellene, össze tudnánk fogni s tudnánk segi+eni magunkon. ügy tervezik, hogy ha a gépesített téglagyár üzeme jól megy, a megszaporodott jövedelemből üzleti vállalkozást kszdenek, bekapcsolóda gyümölcsértékesítésbe, legalább annyira, hogy árszabályozó szerepük legyen a földvári -pisién nagy gyümSlcspicon. Csak a kultuszminisztérium beleegyezését tudják megszerezni, menni fog a dolog. Ahogy diskurálunk, hallgatom őket, terveiket, a messzi célokat, amelyeket el akrnak érni, olyan véleményeket hallok, amilyeneket soha még paraszti emberek szájából nem halottam. Szót kerítenek arról, hogy a falunak aszfaltjárdát kellene építeni, a mostani kő nem jó, télen járhatatlan s a tizenháromezer lakosú községnek bizony elférne már az aszfait. gyalógjáró is, dehát nincs rá fedezet. Én -— mondja Gellér Sándor, huszonnégy esztendős korom óta vagyok a község életének irányításában; ha valamire elhatároztuk ma-