Pusztai Gabriella szerk.: Jeles kunszentmártoniak (Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 2006)
Hegyfoky Kabos (1847-1919) plébános, meteorológus 1847. július 7-én született a Szepes megyei Újlesznán. Középiskolai tanulmányait Lőcsén, a teológiát Egerben végezte. 1871-ben szentelték pappá. 1877-től 1885-ig Kunszentmártonban teljesített káplánként szolgálatot, majd kis kerülőkkel Túrkevére helyezték plébánosnak, ahol haláláig élt. Természettudományos érdeklődése már főiskolás korában megmutatkozott, az időjárás megfigyelésével foglalkozott. Tudományos kutatómunkájának csúcspontját a majdnem nyolc évig tartó kunszentmártoni működése idején érte el. A plébániakertben állította fel az időjárás változásait érzékelő műszereit. Ezek naponkénti, napszakonkénti leolvasásával, az észlelt adatok feldolgozásával járult hozzá a klimatológiai tudományok megalapozásához és továbbfejlesztéséhez. 1883 óta módszeres feljegyzéseivel és megállapításaival a rendkívül hiányos magyar szakirodalmat közel háromezer tudományos és tájékoztató értekezéssel gazdagította. Cikkei a Természettudományi Közlönyben, Az időjárás című folyóiratban és német szaklapokban jelentek meg. Munkássága középpontjában a hazai éghajlat, különösen az Alföld időjárásának jelenségei álltak. Feldolgozta a magyarországi szél és csapadék idő-, valamint térbeli eloszlásának, a szél irányváltozásának adatait. Foglalkozott egyes növények fejlődési szakaszainak tanulmányozásával, bizonyos madárfajták megjelenésének és elköltözésének klimatikus összefüggéseivel is. Kunszentmártoni káplánként népkönyvtárat létesített. Veress János tanítóval együttműködve kigyűjtötte az anyakönyvekből a tankötelesek névsorát tizenöt év viszonylatában. Itt írta A tavaszi hőcsökkenésekről, A hőfok süllyedése a tavaszi éjjeleken és Az élet hossza Kunszentmártonban című tudományos értekezéseit. Ez utóbbi tanulmánya kunszentmártoni adatok és megfigyelések alapján egyedülálló elemzést ad az egyes évszakokra jellemző időjárási tényezőknek a halálozások gyakoriságára vonatkozó hatásáról. Mint a meteorológiai tudományok európai hírű tudósa, nevét Kunszentmártonban utca örökíti meg. 1919. február 7-én halt meg Túrkevén. Forrás JÓZSA László 1990. Kunszentmárton utcanevei. Debrecen. 67. o.