Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Húszéves a kunszentmártoni múzeum (Tiszazugi Füzetek 8. Kunszentmárton, 2005)
Dr. Szabó László: Néprajzi kutatások a Tiszazugban
Sándor kéziratait, amelyek négy dél-tiszazugi települést (Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug) dolgoztak fel, s egy összefoglaló tanulmány is készült hozzá (Szállási Sándor: A Tiszazug problémái 1930-1935. Ethnológiai Adattár: 4521). A korabeli falukép megrajzolásával nagymértékben hozzájárult a szerző ahhoz, hogy a néprajzi kutatások elfogadható társadalmi alapokra épülhessenek majd, amidőn intenzívebb néprajzi vizsgálatok indulnak meg a területen. Elősegítette ezt az is, hogy lényegében az Alsó-Tiszazug történetét feldolgozó, Botka János Csépa monográfiája mindennek erős történeti vázat is adott. 5 A szerző - aki Bálint Sándornál Szegeden néprajzot is hallgatott az egyetemen - úgy tálalja a történeti adatokat, hogy azokra közvetlenül épülhetett egy kiterebélyesedő néprajzi kutatás. A szerző doktori értekezése után is állandóan részese volt a tiszazugi kutatásoknak, előadója a konferenciáknak, úgyhogy minden néprajzosnak komoly segítséget tudott adni történeti és társadalmi vonatkozásban, nem beszélve arról, hogy mint tanácselnök nemcsak résztvevője, de házigazdája is volt a Csépa-kötet kutatóinak. Ugyanezt a segítséget a néprajzosok megkapták Szlankó Istvántól is, aki konkrét anyaggal, térképek elkészítésével is állandó támaszt jelentett, s külön ki kell emelnünk, hogy a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz térképlapjait is ő tervezte, rajzolta. Az arzénes per felkeltette érdeklődést végül nem követte nagyarányú feltáró munka. Időnként utaltak rá, de új anyagot, a szomorú jelenséget mélyebben feltáró, megismerni vágyó kutatást nem inspirált. Egy évtizeddel ezelőtt a tiszazugi kutatásokban is résztvevő Kotics József kezdte a peranyagot tanítványaival módszeresebben vizsgálni, s új, antropológiai szemlélettel közelítette meg a kérdést. Eddig csupán egy ígéretes cikk olvasható még, de látszik, hogy elmozdul a holtpontról e fontos jelenség kutatása. 6 A Tiszazugnak nem volt színes népviselete, látványosabb szokásrendje, népzenéje; belesimult az átlagba, s kevesen foglalkoztak e tájjal. A nyelvészek Csépát jelölték meg kutatópontnak, azt a helyet, amelynek palócos nyelvjárása merőben különbözik valamennyi tiszazugi községtől. A Magyar Néprajzi Atlasz, amelynek gyűjtőmunkálatai az 1950-es évek második felében indultak meg, jobban választott, amikor Tiszasast felvette a kutatópontok közé. A gyűjtést 1959 és 1961 között Pócs Éva végezte. Terepmunkája során tárgyakat is szerzett a szolnoki Damjanich János Múzeumnak, s jelentős népi gyógyászati anyagot gyűjtött, fotókat készített. Valamennyi tiszazugi község (56-65. sorszámmal) kutatópontja lett azonban a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasznak (SZMNA). A gyűjtést 1963 és 1972 között végezték el, s a pótgyújtés is lezárult 1973-ban. Az SZMNA I. 1. és I. 2. kötetében már a teljes Tiszazugról, megye és alföldbeli helyéről képet adhattunk, de kéziratban ugyanekkor a II. 1. és II. 2. kötet is tanulmányozható volt. Amikor tehát sor került az első tiszazugi tanácskozásra, a résztvevőknek már kéziratban rendelkezésére állt az SZMNA anyaga, s ezt mind a munkaközösség tagjai, mind a szakma egésze messzemenően hasznosította. Szorosan véve az atlasz munkálataihoz tartozik hozzá egy másik 1963-ban megalapozott és 1980-1990-ben beérett történeti munka az Adatok Szolnok megye történetéből című kétkötetes kézikönyv. 7 Szabó László kezdte meg a történeti adattár összeállítását. Benne elsősorban a statisztikai irodalom, illetve a megjelent munkákból kicédulázott számszerűsíthető adatok kaptak helyet. Ezt fokozatosan bővítették, majd Szabó Istvánnal együtt tovább fejlesztették. A csak „községi adattárként" emlegetett cédulahalmazból ún. „falulapok" készültek, melyek a gyűjteni induló néprajzosok, nyelvészek munkáját segítették. Ennek a gyűjteménynek az anyaga olvadt be később az említett kézikönyvbe, amely tíz pontba sűrítve valamennyi megyei település törté5 Botka J., 1977. 6 Kotics J., 2001. 61-73. 7 Botka J. - Tóth T., 1980-1990.
