Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-12-01 / 7. szám
TISZAFÖI.DVÁRI HÍRLAP 5 Elkelt a határ Három fordulóban licitálhatott minden kárpótlási jegy tulajdonos* november elején utóljára csapott le a kalapács. A Tiszaföldvár határában lévő kiváló minőségű földekre nagy volt az érdeklődés. A különböző érdekcsoportokkal harcolni nehéz lett volna az egyéni licitálóknak, így többnyire beérték a maradék nadrágszíj lehetőségekkel, vagy borsos árat fizettek hektáronként. Igazi egyezségekről sem lehetett szó, hiszen azt valaki - ha a .rosszmájúságon kívül más érdeke nem is fűződött hozzá - mindig megvétózta. A józan ész helyett tehát győzött az érzelem, az indulat, aminek mindig a kisemberek isszák meg a levét, ők esnek áldozatul. A szentesített tulajdonjog szakértők szerint néhány éven belül teljesen felborul, hiszen a gazdálkodáshoz csak az erősebb csoportoknak van meg a szükséges gépparkja, illetve tőkéje. Igen, a föld néhány évig még kérni fog! Megfelelő szervestrágyázást, türelmes és gondos megmunkálást, folyamatos öntözést és kímélő gazdálkodást. Ha ezek után a természet is úgy akarja és kedveső termésnek örülhetnek a gazdálkodók, akkor még mindig ott a megfelelő piac keresése. Ma a legkisebb kockázattal és a legnagyobb haszonnal éppen a kereskedelem dolgozik. Nehéz átlátni, a sok új cég közül melyik korrekt, hiszen rengeteg ígéret van, de a fizetéskor már nem is létezik az a gazdasági társaság. Egyszóval buktató, ingovány van bőven, legyen minden gazda éber. Ha valakinek maradt még kárpótlási jegye, vagy esetleg éppen most fogja megkapni azt, lesz lehetősége kedvező feltételekkel ^befektetni, vagy talán a nem mindenki által ismert, tervezett újabb licitálási lehetőségen, a felszabadított állami gazdasági földre árverezni. Mert a legjobban informáltak szerint azon az árverésen is érdemes lesz megjelenni, kiváló minőségű földek kerülnek ismét kalapács alá. "Egy régi fény ügyet nézegetve Azt csak elképzelni tudom, hogy mennyi hidegvér, ravaszság és élettapasztalat kellett ahhoz, hogy heteken keresztül "távol tartsa” Józsi bápolgámak. Az első világháborúban megjárja a galíciai és az olasz frontot. Valamit ért lengyelül, s ez a pici nyelvtudás felbecsülhetetlen érték 1944. novemberében, decemberében. Tiszaföldvár orosz megszállása idején /1944. október - december/ ennek a háznak egy 6 X 2,5 méteres pincéjében húzódótt meg a tulajdotankok házat, pincét remegtetó dübörgésére, a lövöldöző katonákra (a kilőtt lövedékek hüvelyét húzgáltuk az ujjainkra a szép napos időben), s arra a kenyérre is emlékszik, amit félig sülten kellett kimenekíteni a kemencéből, nehogy elvigyék az oroszok. esi a pince lakóitól a katonákat. Rajta kívül volt más felnőtt férfi is ott, többnyire mégis Ö oldotta meg a kényes helyzeteket. Nyugalma, helytállása, embersége azóta is gondolkodóba ejt. Hasonló helyzetben én megállnám-e a helyem? Kalóz Sándor 7alán ráismer a kedves olvasó a képen látható épületre. A ma lakatlan, az enyészetnek kiszolgáltatott ház, építésekor, hetven évvel ezelótt, az Ószóló legrangosabb épülete volt. Lakói szorgalmas emberek voltak. Fekete József (a kép közepén áll, világos ruhában) tanult kertész, a kereskedés mellett néhány hold szőlőt is művelt, és szántókat is bérelt. A harmincas években Tiszaföldvár megbecsült polgára, községi képviselő, a Népkör és a Hegyközség vezetőségének tagja. Tipikus példája Ó a tiszaföldvári "több lábon álló" noson kívül még több, mint 30 ember, nagyrészt nők és gyerekek. E sorok írója, bármennyire is kutat emlékezetében, nem tudja felidézni a pince hidegét, a rettegést, a zsúfoltságot. Mindezt csak elbeszélésekből tudja. De emlékszik a Üdvözlet Tiszaföldvár-ó-szöllöből. F.J. EMLÉKÉRE ШЯЯЯШ И1 i SÍI ЯНН IВ mm iHHii iBi 1Я !! И SI if!
