Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-11-01 / 6. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 A szerkesztő naplójából- KÖSZÖNÖM MEGVAGYUNK! - A HELYZET REMÉNYTELEN, DE NEM SÚLYOS -Ez a lapszám immár a hatodik a Tiszaföldvári Hírlap új évfolyamában. Elkészült ez is, rá lehet tenni az előzd számokra, vagy "használat után" be lehet dobni a papírgyűjtésre szánt hulladékba. Egyik, is másik az újságok természetes sorsa: így van ez rendjén. Egy országos terjesztésű hetilapnál dolgozó kollégámmal beszélgettünk a múltkoriban, szóba került természetesen a Tiszaföldvári Hírlap is, amit megvesznek és olvasnak a földvári és a Földvárkörnyéki emberek. A lappal kapcsolatos szóbeli, írásbeli visszajelzésekből pedig az derül ki, hogy minden gyarlósága és hiányossága ellenére használni tudják a tájékozódásban. Az újság keletkezési körülménye, státusa került szóba, s kollégám arra volt kíváncsi, hogy a helyi polgármesteri hivatal hogyan él a lap kínálta lehetőségekkel. Nem akarva emelkedett földváriságokkal untatni, valami ilyesmit válaszoltam: "Kösz megvagyunk. A helyzet reménytelen, de nem súlyos." /A második mondat Paul Watzlaviktól kölcsönözve./ Majd a lap anyagi helyzetéről, a menedzselés személyi dolgairól érdeklődött. Mit is mondhattam volna? Részleteztem volna talán, az csak hagyján, hogy én egy komplett hülye vagyok, mert egy golyóstoll-betére, vagy egy írógépszalagra való összeget még föl nem vettem a Tiszaföldvári Hírlap szerkesztéséért, írásáért, a kéziratok gondozásáért, a sajtpapírra firkantott hirdetések megírásáért? S hogy e dologban igazán csak az bánt és érdekel, hogy a szerzőknek, akik többkevesebb rendszerességgel írnak a lapba, önhibámon kívül még nem tudtam egy fillér honoráriumot sem kiutalni? Untattam volna azzal, hogy az újság működésében érdekelt némely személyek oly igen szeretik egymást, hogy a hétvégeken családostul összejárnak, egymás tenyeréből esznek. "Akkor meg mi a búbánatos rossebnek csinálod?"- kérdezte a kolléga, miután azért ezt-azt csak kiböktem a lap körüli gondokról. Erre már nem lehetett kikerülni a választ. Amikor Tiszaföldváron lapcsinálásra adtam a fejem, néhány keserű tényt figyelembe kellett vennem. Például néhány, hivatalosan is hangoztatott őshazugságot "fogadott" szülőfalum/városom reményteljes kulturális jelenéről, korszerű intézményhálózatáról, az itt élő emberek ilyen-olyan lehetőségeiről. Abból indultam ki, hogy Tiszaföldvár halmozottan hátrányos helyzetű település - nem más falvakhoz, városokhoz viszonyítva, hanem önmagához képest. Itt is jellemző - mint az ország más tájain is - az analfabétizmus, amennyiben igaz /s miért ne volna az?/, hogy az, aki az frás-olvasás fgy-úgy elsajátftott készségét nem használja minden nap - az bizony analfabétának tekinthető a 20. század végének Európájában. Nem kétséges, hogy e meghatározás szerint Tiszaföldváron jóval több az analfabéták száma, mint a szó alapjelentése szerint. Másrészt viszont él itt egy már-már befelé fordult, de a normalitást még el nem vesztett, kicsit önbizalomhiányos, kommunikálni vágyó réteg, amelynek óvatos mozdulataira árgus szemekkel ügyelnek az örök apparatcsikok, a közösségek csorgó nyálú parazitái, az idényjellegű zugpolitikusok. Világos, hogy ebben a környezetben könnyen gellert kapnak a jószándékú, egyenes dolgok is. Ezek mérlegelésével tulajdonképpen el is dőlt, hogy mit ne vállaljon az újság: abban, amit mérhetetlen nagyképűséggel helyi politikának neveznek - amúgy pedig mucsai színvonalú létrontás - nem vesz részt. Direkt módon pedig különösképpen nem. Támogatunk viszont, tőlünk telhetőén, minden hasznos közösségi ügyet. Ebből kiindulva épülhet az újság körül a hiánypótlónak mondható rendezvények rendszere. És így alakult ki - szinte észrevétlenül - a Hírlap körül egy stabilnak mondható és nem is kicsi "holdudvar" felnőttekből, fiatalokból, gyerekekből. Csak így történhetett meg, hogy eddig minden kezdeményezésünknek pozitív fogadtatása volt. /Emellett eltörpül az a tény, hogy akadnak, akik némi pénzt sem sajnálnának - a Tiszaföldvári Hírlap megszűntetése érdekében./ Hát itt tartunk, 1993. Szent András havában. Az újságnak mintegy 2.500 - 3.000 olvasója van, ki ezért, ki azért veszi meg. Az "akkor meg mi a rossebnek..." kezdetű kérdés innen nézve fölösleges. Jönnek a kéziratok, a kérések, a vélemények; a konstruktív együttgondolkodás igényével. Októberben történt.... * Jól sikerült papírgyűjtő akció volt október 25- én a Kossuth Lajos Általános Iskolában /a zöld iskolában/. Ez alkalommal selejteztek az iskola nevelői és ifjúsági könyvtárában is. A hulladékba került /többek között/ - Féja Géza, Kodolányi János, Kardos László, Jules Verne, Korolenko, Gorkij, Solohov, mitöbb az iskola névadója, Kossuth Lajos is és Priestley - Göncz Árpád fordításában. Hibátlan és hiánytalan példányok - másutt lehet, hogy hiányoznak - ítéltettek bezúzásra. * Október 23-án, az 1956-os forradalom évnapján a polgármesteri hivatal vendégháza adott otthont a városi ünnepségnek. * A hónap végén nagytakarítás kezdődött a városháza előtti téren. Ez alkalommal leszerelték az "ÁPRILIS 4. ... Vállalat" cégtábláját is. Kérjük olvasóinkat , hogy ezen túl is értesítsék szerkesztőségünket a "lejárt szavatosságú", ott felejtett táblákról, emblémákról, jelképekről, nevekről. * Mintegy negyven résztvevője volt - a képviselőtestület tagjaival és a meghívott vendégekkel együtt - október 28-án a művelődési központban rendezett közmeghallgatásnak. Kevesen voltunk, sajnos, pedig a téma valóban közelről érint mindenkit, hiszen a város komplex rendezési tervéről volt szó.
