Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-11-01 / 6. szám
TISZAFÖI.DVÁRI HÍRLAP 3 OXFORDI NYELVVIZSGA CENTRUM TISZAFÖLDVÁRON Nemzetközi színvonalú lehetőség! Bárki jelentkezhet! leghangulatosabb utcájában, a Piccadilly-n, leghíresebb terén, a Trafalgar-on. Meglátogattuk a Természettudományi Múzeumot, a Royal Albert Hall-t, és több órát tölthettünk el a világhírű Madam Tussaud Panoptikumában, amely talán a legnagyobb élményt jelentette szinte minden tanulónak. Szebbnél szebb helyeken jártunk, egy hét alatt hihetetlenül sokat láttunk, és, ha még azt is végiggondoljuk, hogy minden nap anyanyelvű tanárokkal tanultak egész délelőtt az iskolában, és alkalmuk adódott belelátni egy eredeti angol család életébe, velük élni néhány napig, önállóan boldogulni a családnál, akkor talán oszthatja bárki a véleményünket, hogy harmincötezer forintért nem volt drága. Ezúttal szeretném megköszönni a gyerekek nevében azt a támogatást, amit a Polgármesteri Hivatal nekik kiutalt. Szombaton indultunk visszafelé. Egy egész napot Párizsban töltöttünk. Ott is sok mindent láttunk: a Notre Dame, a Louvre, az Invalidusok Temploma, a Diadal ív, a Művésznegyed, az Eifel torony mind-mind a programban volt. Kedd hajnalban érkeztünk meg Tiszaföldvárra. Mindnyájunk véleménye, hogy a út hasznos volt, hozzájárult a gyerekek általános tudásának, műveltség szintjének, és nem utolsó sorban angol tudásuk gyarapodásához. Ezért szeretnénk, ha hagyománnyá válna, vagyis szeretnénk a következő tanében is megszervezni. Ez úton felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy a Hajnóczy József Gimnáziumban /tel. 56/420711/ kérhet részletes tájékoztatást, információt. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy bárki jelentkezhet a tanulmányi kirándulásra, aki 11. évét betöltötte, várjuk tehát a Homoki, Ószőlői, Kossuth Lajos Általános Iskolák tanulóinak jelentkezését is, de a környező települések diákjait is. Befejezésül néhány vélemény a diákok részéről: "Életem legszebb hete volt." /R.GY./ "Örülök, hogy járhattam ebben a csodálatos országban. Megismerkedtem a gyönyörű kastélyokkal, a nagyon kedves angol emberekkel, és a kastélyokból elmaradhatatlan kísértetekkel." /T.G./ "Nagyon jó volt az utazás. A családnál nagyon jól éreztem magam. Sokat segített az angol nyelv tanulásában. Sok szép dolgot láttunk. Nagyon meg voltam elégedve mindennel.” /F.T./ "Véleményem szerint nyelvileg kevesebbet adott, mint a tavalyi út. A program azonban sokkal teljesebb volt. Mindkét családnál jól éreztem magam, s az utazás is kellemes volt." /AI./ "Nagyon szépek voltak a gyepek, és lenyűgözőek a misztikus kastélyok. Egy nagyon kedves néninél laktam, az unokájával boldogan játszottam. A családdal élt egy szuper intelligens vadászkutya is. Az egész út, a társaság is jó és érdekes volt." /M.Z./ "Nagy élményt jelentett számomra az angliai utazás. Sok érdekes műemléket láttunk Londonban. Jó tanáraink voltak, sokat gyakoroltuk az angol nyelvet. Szeretnék jövőre is Angliába utazni." /B.N./ "Az út hosszú volt, de kellemes, látványokban gazdag. London gyönyörű, főleg a nevezetességei. A pici, szögletes házai tetszettek."/M.ZS./ "Az egész utazás gyönyörű volt. A nyelv szempontjából sokat segített, és a családnál is jól éreztem magam. A tanulás utáni programok felejthetetlenek számomra." /K.A/ "Az életem egyik felejthetelen emléke marad. Nyelvtanulás szempontjából sokat jelentett a családnál eltöltött idő." /G.H./ Taar Enikő Nem mese, nem csupán hangzatos szavak, amint a cím is utal rá, valóság. Egy oxfordi iskolától megkaptuk a nagy lehetőséget, hogy itt helyben létrehozzuk a tiszaföldvári kirendeltséget, természetesen az 6 patronálásukkal. Kelló létszámú csoport jelentkezése esetén azonnal küldenek anyanyelvű tanárt, és ami kétségkívül a legnagyobb előnye, hogy az iskolának megvan a nyelvvizsgáztatási joga is, nemzetközi nyelvvizsgát lehet tenni - Cambridge-i, Oxford-i, Pitman vizsgát, itt helyben, a gimnáziumban. Tehát nem kell azt a nagy tortúrát kiállni azoknak, akik nyelvvizsgázni szeretnének, amit a budapesti Rigó utcában /vagy az ó rendezésükben Szolnokon/ már évek óta el kell szenvedniük a vizsgázóknak. Ez a nyelvvizsga bárhol érvényes Európában. Beszédcentrikus, szakmailag garantált, kiváló minőségű tanfolyamokat indítanak már egy éve Magyarországon, tizenkét szinten, van köztük teljesen kezdő, újrakezdő, haladó, középhaladó, felsőfokú, stb. Óvodás kortól felnőtt korig bárki jelentkezhet. Kilencven órás tanfolyam a legrövidebb, van 200, 250, 300 és 400 órás tanfolyam is. Bármilyen felvilágosításért, részletes tájékoztatásért a Hajnóczy József Gimnáziumban lehet érdeklódni./Tel.: (56) 420-711/ Csak tájékoztatásképpen az árakról annyit egyelőre, hogy amíg Szolnokon a TIT szervezésében csupán egy 60 órás tanfolyam díja 12.000 forint és akkor a bejárást még nem számoltuk /200 Ft egy út: minden alkalommal heti egy vagy két utazás/, akkor talán megértjük, hogy az oxfordiak szervezésében olcsóbb, hiszen egy 90 órás tanfolyam kerül 12.000 forintba, és ráadásul itt van, nem kell költeni a bejárásra. Tíz fő jelentkezése esetén azonnal kezdődik a tanulás. Részletfizetési lehetőség van, sőt munkanélküliek részére, amennyiben beiratkoznak egy számítógépes tanfolyamra is, az egész díjat kifizeti a Megyei Munkaügyi Központ. Érdemes elgondolkodni rajta... És még valami érdekesség: szintén oxfordi patronálással alkalom nyílik idegennyelvű osztályok létrehozására, olyan fiatalok részére, akik érettségi után un. ötödik éven szeretnének maradni, hogy egy évig napi öt órában csakis az angol nyelvet tanulják, nyelvvizsgát tegyenek év végén, de az általános iskola nyolcadik osztálya után is működik egy un. kilencedik osztály, azoknak, akik még a középiskolába való jelentkezés előtt szánnak egy évet a nyelvvizsgára való felkészülésre, hogy utána már csak a pályaválasztásra koncentrálhassanak. Mindkét osztályra vannak jelentkezők, mindkettő működik már Magyarországon, sőt nagy népszerűségnek örvend. Tény, több éves tapasztalatból talán őszintén elmondhatom, hogy sikeres nyelvvizsgát tenni úgy, hogy az iskolában heti 3-4 órában tanulja a gyerek a nyelvet, szinte lehetetlen. Ez csak igen kevésnek, a jók közül is csak a legjobbaknak adatik meg. Nem a tanár, nem is a diák hibájából, hanem azért, mert a magyar állami nyelvvizsga követelmények felső határa, ha nem is a csillagos ég, de mindenesetre magas. Ezért is tartom alkalmasnak ezt a tanfolyamot, mert sok órában, hosszú távon, alaposan vállalja a felkészítést, majd a nyelvvizsgáztatást minden évben márciusban, májusban és novemberben. A nemzetközi nyelvvizsga csak írásbeliből áll, ez is könnyebb lehet sokaknak, és amint említettük, egész Európában elismerik. Korra, tudásszintre való tekintet nélkül bárki jelentkezhet. Az átképzésben, felnőttképzésben is szeretne segíteni az oxfordi iskola. Bármelyik szakmai területről (munkanélküliek is) várjuk a jelentkezőket. A képzésért, felkészítésért felelősséget vállalunk. T.E.