Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-10-01 / 5. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 13 ^JJatuan éve írtuL Tiszai hajózás Lapunk múlt heti számában részletesen ismertettük a tiszai hajózás célját, résztvevőit és programját. A nagy célokat magában hordozó hajózás megtörtént a Kormányzó úr részvételével. Kösségünk lakossága is hatalmas számban vonult le a Tiszához, hol rajtuk kívül az elöljáróság, a leventék egy szakasza oktatóik vezetése alatt, dalárdák stb. megjelentek, hogy méltóképp ünnepelhessék a Kormányzó urat. Mintegy 1000 főnyi ember integetett a gyorsan tovatűnő hajónak. Kellemetlenül érintette a tisztelgőket, hogy a parttól 50 méternyire, s így a hajójárattól mintegy 80 méternyire állhatott fel csak, s így egy rohanó hajónál egyebet senki sem láthatott. Vígasztal azonban az a tudat, hogy Kormányzó urunk látta községünk hódolatát s azt kalaplevéve köszönte meg. (szeptember 3.) Aki a markába nevet és aki bánkódik Hát természetesen a termelő az aki bánkódik. Ki lenne más? És természetesen az ugrató kereskedő nevet. A gyümölcs- és szőlőtermelésnek valóságos katasztrófája a rossz értékesítési lehetőség és az alacsony ár. /.../ Üzletfelhajtókat használ fel az ugrató kereskedő s 6 maga mint a nagy pók a szegletből várja áldozatát a legyét- illetve termelőt, a magyar gazdát és fitymál. Válogat - gúnyol - henceg és mit mondjak még? Vágül fenyeget. Erejében bízottan a zsebére üt és ordítja... nem tudsz nálam nélkül élni, Te! A markában akarja tartani a magyar gazdát - és sajnos - ez már jórészt így is van. /.../ Annyi sok szép ígéretek - kiviteli szerződések látnak napvilágot a sajtóban - amelyek reménykedtetnek bennünket. Biztatják a termelőt az iparosok. De az életeredmény nulla. Kérdezem, hogy mikor jő el hát végre a megélhetés reális időpontja! /.../ A diagnózist megállapítottam. írjon hát gyógyító receptet valamelyik bölcs politikusunk reá! (szeptember 3.) Nemesített gyümölcsfa oltványokat Kovács Testvérek Kincsemhegyi Szőlőgazdasága Faiskolájában Homok (Szolnok m.) rendkívül kedvezményes áron, darabonként 60 fillérért lehet beszerezni. A faiskola a m. kir. áll. Rovartani állomás vizsgálata szerint kaliforniai paizstetűtől és minden kártevő rovar vagy gombabetegségtől mentes. (április 9.) Fejlődő Tiszaföldvár (részlet) Még egy újabb alkotással dicsekedhet községünk. Ez a Hősök Ligete. Bizonyára sokan elmentek már a Hősi szobor mellett s találgatták, hogy miért ültetik ezt a sok fiatal vát a szobor mellett, oly katonás sorba. Ez a terv Kormányzó urunknak már egy régi elgondolása, mely községünkben mégcsak most valósul meg. Ez egy szimbólikus jelképes temető, azoknak a hősi halottainknak, akik idegen földben alusszák örök álmukat. Minden fa, melyet e szimbólikus temetőben elültettek, egy-egy hősi halottunknak a nevét fogja viselni. Az egyes fák elé egy-egy emléktábla kerül, rajta a hősi halott nevével, adataival. Milyen jó érzést nyújt ez majd a hátramaradottaknak, akik ápolhatják, gondozhatják kedves halottjuk fáját, éppúgy, mintha alatta aludná álmát. Büszke lehet erre is és a Hősök Temettőjére is a fejlődő Tiszaföldvár, mert ez mind a hazafiasságnak és a kegyeletnek jelképe. (április 1.) Nagyrév kultúrünnepe Ez a tiszazugi kies fekvésű falucska nemrégen még a fővárosi lapok törvénykezési rovatában szerepelt sűrűn. A hírhedt arzénpör felzavarta a kedélyek nyugalmát. Azóta azonban minden megváltozott, a törvény szigorú keze lesújtott a bűnösökre s a kedélyek lecsillapodtak. A termékeny kis falu társadalmi élete is rendes mederbe terelődött. Sőt történelmi dátum jelentőségével-bíró napra virradt szeptember 3-án Nagyrév szorgalmas, fejlődésképes népe. Ezen a napon új állami iskolát kapott ez a község. A nemzeti kultúrának egy pillérét rakta le itten a gondos kormány. Ünnepélyes program keretében nyílt meg ez az iskola. Katholikus és református istentisztelet vezette be ezt az emelkedett szellemben lefolyt ünnepet, két egyház papja magasan szárnyaló beszéddel szentelte fel és áldotta meg a nemzeti kultúra új kisded hajlékát. A szentmisét a cibakházi esperes: Révész István mondotta a felszentelés lélekemelő ceremóniájával egybekötve. A református istentiszteletet Pánczéi Jenő nagyrévi ref. lelkész tartott és áldotta meg az új iskolát. /.../ Válogatta: K.S. OTTHONUNK: EURÓPA Tamási Áron síremléke Farkaslakán