Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-07-01 / 2. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 9 Július 17-én 19 órai kezdettel a tiszaföldvári református templomban orgonahangverseny lesz. A tiszaföldvári belterületi református gyülekezet alkalmai Vasárnap: 9 órától gyermek Istentisztelet, 10 órától Istentisztelet Szerdán: 18 órától Bibliai óra Szombaton: 18 órától református ifjúsági óra. Tiszaföldvár Ószólő Vasárnap: 8 órától gyermek Istentisztelet 9 órától Istentisztelet Csütörtök: 18 órától Bibliai óra Szombaton: 15.30 órától református ifjúsági óra Jézus szavával hívjuk és várjuk testvéreinket: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, én megnyugvást adok néktek." (Máté ev. 11:28) i A szerkesztőség postájából! Júniusi számunkban közzétettük a tiszaföldvári utcák jegyzékét, azzal a szándékkal, hogy egyik-másik utca nevének megváltoztatására az olvasók javaslatot tehessenek. Több észrevétel, javaslat érkezett a szerkesztőségbe, terjedelmi okok miatt most csupán egyet idézünk. Sajtós Károly, Tiszaföldvár, Darvas utca 36. sz. alatti lakos Írja: "...Na, persze sémiképpen sem szabad mellőzni, hogy Deák Ferenc ne kapja vissza az utcáját. Most még olyan nevet visel, amit magyar ember nem tud rendesen kiejteni, csak esetleg betűzve. Szégyen-gyalázat, hogy még mindig egy idegen állam-béli neve díszíti Deák utcáját..." Észrevételeiket, ötleteiket, javaslataikat - levélben, vagy a szerkesztőségi fogadóórák alkalmával - továbbra is várjuk. Július 4-én Martfűn, a település történetében első ízben rendeztek búcsút, s ebből az alkalomból emelték a helyére - megszentelés után - az épülő Szent Tamás templom keresztjét és először szólalt meg a templom tornyában elhelyezett, csaknem négymázsás harang. A martfűi búcsú mintegy 1000-1500 résztvevője között természetesen sok tiszaföldvári is volt. ddzent dJamóá apoitoí! áíedvei 'UédoAzeniünL! Üld mondta jjézuA; & vagyob az út, az igazság éá az élet. ^deltámadása után pedig (gy Szóit hozzád - mert bételbedtél ^Í]e légy hitetlen, ha nem hívő! 04 Sobszor térünb de az igazi életbe vezető útról, ó óig Sobszor vaggunh hitetleneb mi is. deleted példája éá bözbenjáráóod Segítsen minden martjaineh, hogy 'Ueled tudja bimondani bűnbánó délebbel !dtvim és én ~3stenemi sdz ^ydtya, a Üdiú és a SzentLU nevében, sdmen.