Tiszaföldvári Hírlap, 1992 (4. évfolyam, 1-7. szám)

1992-11-01 / 7. szám

10 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1992. NOVEMBER Gimnáziumunk alapításának és első tíz évének vázlatos története (Folytatás a 9. oldalról) Magam 1951-ben óraadóként tanítot­tam pár hónapig, s 1952 októberétől mint történelem-földrajz szakos tanámőkezdtem működésemet a gim­náziumban. így lassú „gyülekezéssel” összeállt a „hőskorszak” tantestülete (D. Nagy Sándor és mások óraadó­munkájával kiegészítetten), mely sok nehézséget leküzdve, elvégezte az alapozás munkáját. 1950 tavaszán a gimnázium megkapja a községből elhe­lyezett járási fószolgabíróság épületét (Kossuth út 59.). Nagy hálával és sze­retettel gondolunk azokra a szülőkre, akik jószívvel segítettek az átköltözés, berendezkedés nehéz munkáiban. Ebben az időben megszűnik a tanfolya­mi jelleg, önálló gimnáziumunk lesz, s a minisztérium döntése alapján később Hajnóczy József nevét veszi fel. A tantestület tagjai - élükön az igazgatóval - igen fegyelmezett, tisz­telettudó magatartást követelnek a ta­nulóktól. Az önállóságra nevelés az igazgató fő nevelési elve. Ezt mutatja a diákönkormányzat megszervezése is. A „korszellemének” megfelelően az igazgatónak gondoskodni kellett a „vonalas” vezetésről, s elévülhetetlen érdem, hogy ennek ellenére egyre igényesebb szakmai képzésre került sor, hiszen 1951 júniusában megtörtént az első érettségi, ami nagy esemény volt nemcsak az iskola, de a falu és környéke számára is, s a végzettek egy része mái' abban az évben egyetemi felvételt nyert... s azóta megszakítás nélkül min­den évben - egyre gyarapodó számmal - érettségi vizsgára kerül sor, ami ennek a bölcs, alapozó, értékteremtő munkának köszönhető. Egyre többen kerülnek a faluból főiskolára és egyetemre... A szakmailag hamarosan rangossá váló gimnázium élenjár a kulturális és sportmunkában is. Szokássávált minden évben iskolai ünnepélyt rendezni a szín­játszók, az énekkar, a zenekar köz­reműködésével. Bár tornaterem nem volt, és Testnevelési Főiskolát végzett tanár sem hosszúidéig, sportban mégis nagyon jól szerepeltek diákjaink. Mind­ezek mellett - lemondással, a szakmai munka kárára -különböző társadalmi munkákban is részt vettek diákjaink (pl. gyapotszedés). Az 1956 októberében kitört forrada­lom nem érte váratlanul a gimnázium vezetését, tanárait. A diákok meg­szervezték az iskola értékeinek őrzését. A rövid életű forradalom és a baljós ellenforradalom bizonyos zavart oko­zott a tanításban, hiszen a nevelők és a diákok nem tudták kivonni magukat az események alól. A „pufajkás” új hata­lom itt sem kapkodta el a megtorlást, aminek többen áldozatai lettek, közöt­tük az igazgatóis, aki 1957 nyarán „lemondott”, megvált az iskolától, melyért oly sokat dolgozott, s amely második otthona volt. György József távozásával a „hős­korszak” lezárult. Már csak néhányan élünk az akkori tantestületből. Az alapítás közelgő 45. évfordulóján szo­morú szívvel emlékezünk eltávozott kedves kartársainkra, korán elhunyt kedves tanítványinkra. Epilógus Ez a tíz év nagyon nehéz „történelmi lecke” volt tanárnak és tanulónak egyaránt, s felemelő megállapítani évtizedek múltán, hogy a „vizsgán” a túlnyomó többség sikerrel ment át. Különös öröm számomra, hogy ebben az értékteremtő munkában én is részt vehettem, s most, hogy a színes álmokat ígért és könnyűnek talált rendszer összeomlott, azt üzenem az alma mater nevelőinek és tanulóinak, hogy bátran éljenek az elnyert szabad­ság és a zsenge demokrácia minden vívmányával. Vigyázzatok a vártán, „téglát téglára” rakjatok, s biztos va­gyok benne, hogy hasznos tagjai lesztek e sokat szenvedett ország „megváltott és boldog népé”-nek. Dr. Varga Lajosné (tanítványom, Tyihák Ernő közreműködésével) Közülietek, vállalkozók, magánfelhasználók, figyelem! A VAS-ACÉL NAGYKER. GMK (TISZAFÖLDVÁR, VASÚTÁLLOMÁS IPARVÁGÁNY) FELAJÁNLJA MEGVÉTEL­RE AZ ALÁBBI VASKOHÁSZATI TERMÉKEIT: Melegen hengerelt acélcső (gázcső) 1/2 ”-os, 6 fm-es szál 675 Ft/szál 3/4 ”-os, 6 fm-es szál 825 Ft/szál 1 ”-os, 6 fm-es szál 1050 Ft/szál 5/4 ”-os, 6 fm-es szál 1275 Ft/szál 6/4 ”-os, 6 fm-es szál 1500 Ft/szál 2 ”-os, 6 fm-es szál 2252 Ft/szál Horganyzott acélcső 1/2 ”-os, 6 fm-es szál 1170Ft/szál 3/4 ’ ’ -os, 6 fm-es szál 1297 Ft/szál Sima betonacél tekercsben 0 6 mm-es 35 Ft/kg 1 kg=4,5 fm 0 8 mm-es 35 Ft/kg 1 kg=2,5 fm Bordás betonacél szálban 0 6 mm-es, 6 fm-es 85 Ft/szál 0 8 mm-es, 6 fm-es 120 Ft/szál 0 10 mm-es, 6 fm-es 200 Ft/szál 0 12 mm-es, 6 fm-es 275 Ft/szál Melegen hengerelt köracél szálban 0 6 mm-es, 4 fm 52 Ft/szál 0 8 mm-es, 4 fm 84 Ft/szál 0 10 mm-es, 6 fm 196 Ft/szál 0 12 mm-es, 6 fm 318 Ft/szál 014 mm-es, 6 fm 410 Ft/szál

Next

/
Thumbnails
Contents