Tiszaföldvári Hírlap, 1992 (4. évfolyam, 1-7. szám)

1992-06-01 / 6. szám

1992. JÚNIUS TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 11 újra felvtrradl! Meghatározó volt 1945-ben az isko­lai tanulás újrakezdése számunkra, tiszaföldvári gyerekek számára. Vi­szontagságos körülmények között in­dította az V. osztályt Wendl Anna a Kalap utcai iskolában; egy nap múlva H. Tóth Lajos a polgárit a mostani Baj­csy 1-3-ban; és alig telt el egy év, 1946- ban feltűnt ifj. György József, kinek mb. igazgatói irányításával a polgári iskolából kinőtt a tiszaföldvári gim­názium. Sosem felejtem el, amikor 1947-ben bejött osztályunkba, és tájékoztatott a helybeni továbbtanulás lehetőségéről. Hívott tanulni bennünket. Nem volt kötelező. Nagy megbecsülkés volt szá­munkra. E lehetőség kiterjedt a környező községek számára is. A háború befejeződése után, amikor a Kisgazdapárt választási többséggel győzött, nagy reményekkel és kemény akarattal dolgoztunk és tanultunk mind­annyian. Később jöttek a nehéz idők. Falun a „padlássöprögetés ’ ’ és az okta­lanpolitikai felelősségre vonások, pisz­kálódások sorozata. Ilyen nehéz körülmények között vezette a gimnázi­umi tanulást ifj. György József, a felejt­hetetlen tehetségű, alapító igazgató. Sokoldalú egyéniség volt. Az iskolai ünnepéyek és tanórák kitűnő pedagó­gusa. A gimnáziumi diákéletkiváló szer­vezője! A legfontosabb tanulmányi munka mellett megyei és országos ered­mények hirdették az új gimnázium sport- és kulturális tevékenységét. Min­­dentfigyelemmel kísért. Ahogyan láto­gatta a tanórákat, úgy közvetlenül tapasztalta az énekkari foglalkozásokat, népitánc- és színműpróbákat, szak­köröket, vezette a sportversenyekre való felkészüléseket. Élő példát statuált a tanév végén megrendezett kimagasló színvonalú tomaünnepélyekkel. Ápol­ta a község múltbeli hagyományait, hisz szülötte volt. Rendkívül gazdag volt motivációs képessége. Szüléink is tisz­telték. Az iskola rendezvényein mindig érdeklődéssel jelentek meg, sokan voltak. Elnyerte a bizalmat diáktól, fel­nőttől egyaránt. Személyesen példa­mutató volt az iskolát fejlesztő munkák végzésében. Feladatot szabott, segített, ellenőrzött, szükség esetén felelősségre vont, s jó érzékkel, jól időzítetten elis­mert. Az érettségi után létrehozta az „Öreg Diákok Szövetségét”, melynek célja lett volna az iskola további erősítése, de 1956-57-ben ez megbomlott. Oka: el kellett tűnni ifj. György Józsefnek, mert a forradalom mellé állt, magyarnak val­lotta magát. Éppen nála voltam, mikor letartóztatták. Megtörte emberi életét is. Méltatását igyekeztem lényegre mu­­tatóan, rövidítve fogalmazni. Az Öreg Diákok Társasága újból él, fontosnak tartja az értékek megőrzését, és a gim­názium alapító igazgatójáról való feled­­hetetlen megemlékezését. Megérde­melné, hogy nevével örökítsük meg annak az utcának az elnevezését, ahol született és lakott. Az 1952-ben végzett korosztályból tisztelettel az elhunyt emlékére N. Kovács Ferenc Ö ss&efo «#•*« Mint különszámunk fel­hívása hirdette, május 31-én közös összefogással 52 család gyermekeinek tudtuk segíteni a ruházkodását. Az akció az Agrocom Kft. kezdeményezésére, társtu­lajdonosa Heinz Rogers és felesége segítségével, Marosfalvi Ernő polgár­­mester úr és Tamási József lelkész támogatásával jött létre. Akörlevélben értesített családok örömmel és hálával vették át az adományokat. A nemes kezdeményezés valóban a rászorulókat segí­tette, nekünk pedig, mint az akció szervezőinek és lebo­nyolítóinak, az volt a leg­nagyobb öröm, amit az anyukák és gyerekek arcáról leolvashattunk. Igyekszünk a jövőben is alkalomszerűen hasonló kezdeményezé­sekkel segíteni a rászoruló családokat, és felkérünk min­denkit, aki teheti, csatlakoz­zon adományokkal az akciókhoz. Tiszaföldvári Polgárok Társulata Kárpótlásijegy-eladási lehetőség!!! Tisztelt Kárpótlásijegy-tulajdonos!- Ha nem tud mit kezdeni kárpótlási jegyével...- Ha nem akar földet venni érte...- Ha az életjáradék nem megfelelő az Ön számára...- Ha nem óhajt részvényeket venni...- Ha nem tanácsi lakását veszi meg...- HA AZONNAL AKARJA ÉLVEZNI A KÁRPÓTLÁS ANYAGI ELŐNYEIT, akkor cégünk, mely értékpapír­kereskedelemmel foglalkozik, vételi ajánlatot tesz Önnek. AZONNALI KÉSZPÉNZZEL FIZETÜNK. Az adásvétel helye Tiszaföldvár, Malom út 1. (faház). Ideje: 1992. július 24., 14 óra Érd.: munkaidőben ugyanott, az Agrocom Kft.-nél. ELSŐ MAGYAR-ANGOL BRÓKER RT.

Next

/
Thumbnails
Contents