Tiszaföldvári Hírlap, 1992 (4. évfolyam, 1-7. szám)
1992-02-01 / 2. szám
1992. FEBRUÁR TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 ARCOK - SORSOK - EMLÉKEK Jó itt dolgozni... E gyorsan változó világban, a közép- és kelet-európai országokban lezajló változások következtében hazánk a Nyugat felé induló emberek, családok állomása vagy végállomása lett. Tiszaföldváron is több család telepedett le az utóbbi időben. Kíváncsi voltam, milyen okok késztették dr. Miskov Istvánt arra, hogy Kárpátaljáról áttelepüljön. Amikor ismeretlenül bekopogtam hozzá, a bemutatkozó néhány mondatomra adott válasza után kissé elbizonytalanodtam. Úgy éreztem, a nyelvi nehézségek miatt a beszélgetés nem éri el a célját, de néhány mondat után kiderült: már egészen jól beszéli a magyar nyelvet. Mondataival nemcsak tényeket közöl, érzéseit, gondolatait árnyaltan képes kifejezni, ő ugyanis ukrán, Lvovban született. A családjáról elmondta, hogy édesapja zeneszerző, karmester, az édesanyja az ékszergyárban osztályvezető volt. ma mindketten nyugdíjasok. Leánytestvére konzervatóriumban tanít. Gyermekkorában tizenegy évig a doktor úr is zeneiskolába járt, több hangszeren játszik.- Hogyan választotta mégis a fogorvosi pályát?- A családban nem volt orvos. A nagyapa cári tiszt volt. Ő azt akarta, én is katonatiszt legyek. A családnak sok orvos ismerőse és barátja volt, így határoztam el, hogy orvos leszek. 1971 -ben végeztem el az egyetemet, ezután három évre Munkácsra helyeztek. Az orvosok és a lakosság nagyobb része magyar volt, így egy kicsit meg kellett tanulnom a magyar nyelvet, bár az én pályámon nem annyira fontos a beszéd. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, 1974-ben nősültem. Györgyike magyar családból származik.- Hogyan fogadták a szülők elhatározásukat?- „Háború volt", hiszen az ukránoknak és a magyaroknak is egymás között illett házasodni. A három év eltelte után is Munkácson maradtam, húsz évig ott dolgoztam.- Milyennek találta a magyar lakta vidéket?- Olyan volt, mintha külföldön lett volna az ember, de szimpatikusak voltak az ottlakók, szép volt a táj. Ma is hiányoznak azok a hegyek.- Hogyan tudták megteremteni az egzisztenciájukat az értelmiségiek?- Korábban, ha volt pénze az embernek, mindent meg tudtak venni, lakást, bútort, stb. Nekünk is mindenünk megvolt. Most sokkal rosszabb az ellátás.- Miért telepedtek akkor át?- Nem láttam jó kilátásokat a lányom szempontjából, másrészt a feleségem családja is itt él. Úgy érzem, korábban kellett volna eljönni, de nem lehetett. Most is nagyon nehéz volt. Többször jártam Magyarországon, kerestem, hol van álláslehetőség. A munkácsi lakást eladtam, a bútorokat magunkkal hoztuk. (A ház árának egy részéből vásároltam a magánrendelőmbe a műszereket, eszközöket.) Nem kevés bonyodalom után pályáztam meg a tiszaföldvári állást. Nagyon féltem, elfogadják-e, hiszen olyan sokan érkeznek mostanában Magyarországra. Mit szólnak ahhoz, hogy még ki sem vonultak a szovjet csapatok, máris itt van egy „orosz”. A polgármester úr biztatott és végül az önkormányzati testület a fogorvosi és szájsebész diplomám és a húsz éves gyakorlatom alapján elfogadta a pályázatomat. Szolgálati lakást kaptam, nagyon meg vagyok vele elégedve.- Hogyan érzi magát itt nálunk?- Jobban, mint ott. Itt minden megvan, ami a munkámhoz kell: gyógyszerek, gyógyászati eszközök. Könnyebb dolgozni még úgy is, hogy több beteget kell ellátni.- Milyen egyéb eltérést tapasztal a két ország fogászati ellátása között?- Odaát a gyerekeket már három éves kortól rendszeresen elviszik fogászati ellenőrzésre, és egy héten két nap a gyermekfogászat.- Egy művészcsaládban felnőtt ember a kultúra iránt is biztos fogékonyabb. Hogyan és hol tudja a család az efajta igényeit kielégíteni?- Még nem sok idő volt rá. Sok munka van még a ház körül, a kertet is rendbe kell tenni. De voltunk a szolnoki színház megnyitó előadásán, nagyon tetszett. Később biztos lesz módunk többször Budapestre utazni. Hobbim is van. Szeretek kovácsolni, rajzolni. (Máris mutatja a várószoba falán függő bronz domborításokat, kerámiát.) Több művész barátom is van.- A gyermekkori barátokról többször beszélt. Úgy gondolom, itt még eléggé egyedül érzi magát.- Ahhoz idő kell, hogy több embert megismerjen az ember. Még egy éve sincs, hogy itt élek. Ez idő alatt jó kapcsolatom alakult ki a szomszédokkal, az orvos kollegákkal.- Végül is elégedett a mostani helyzetével?- Nem volt rossz odaát sem, de itt jobb. Nem bánom, hogy eljöttünk. Nincs semmi panaszom, legfontosabb, hogy jól végezhessen a munkámat és a betegek elégedettek legyenek. Nem teszek különbséget köztük. Amióta itt vagyok, még senkit nem küldtem Szolnokra, a szájsebészetre, az apró műtéteket el lehet végezni itt, a rendelőben is. Az Egyesült Államokban élő gyermekkori barátaim mondták, települjünk át oda, de tudom, ott sem az égből hull a pénz. Húsz év munka után itt majdnem mindent élőiről kezdtem. Még egyszer újrakezdeni nem lenne erőm. Szeretnék itt is legalább húsz évet eltölteni. Még nincs meg a magyar állampolgárságom. Ez nagyon bánt. Csak vízummal tudnánk együtt a családdal külföldre utazni.- Külföldre utazni nagyon jó, de még jobb hazajönni. Én legalábbis mindig így éreztem.- Én is úgy éreztem a tavasszal, amikor Amerikából megjöttem. Valami olyan érzés fogott el, hogy „majdnem otthon”.- Az otthon még mindig Lvovban vagy Munkácson van?- Nincs ilyen érzésem. Ott minden maradt a régiben. Itt gyors volt az átalakulás, itt lehet érzékelni a demokráciát. Szeretném, ha minél hamarabb igazán otthon élezné magát nálunk, itt, Tiszaföldváron. Kovácsné Pintér Márta A Hajnóczy József Gimnázium igazgatósága értesíti az érdeklődő szülőket és tanulókat, hogy a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők felvételi vizsgája 1992 március 30-án lesz.
