Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-08-01 / 8. szám
8 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1991. AUGUSZTUS ШО-к, gyógyászok, páráiéra miének és egyéb varázslók (A demokrácia pattanásai) A mi demokráciánk még fiatal, mondhatni, kamaszkorú. A kamaszkornak a pattanások többékevésbé természetes velejárói, múlóak és gyógyulok. Reméljük, mielőbb és teljes mértékben. Sokan értetlenül állnak az országban elszabadult általános varázslási-csodatevési áradattal szemben, a, Jcézrálétel”, a földönkívüli „események”, a próféciák és csodagyógyszerek láttán. Hol volt vajon az emberiség ezen soksok jótevője eddig? A magyarázatot keresgélve, azonnal belebotlunk az „egészségügy Magyarországon" kérdéskörbe - egyesek szerint: csődtömegbe. A „csődpárli” véleményűeknek - sajnos - részben igazat kell, adjunk, hiszen a „szocialista” egészségügy általánosnak szánt és teljes terjedelmű biztosítási rendszere már kezdetekor „befuccsolt". Az orvosi magángyakorlat és a hálapénzrendszer már jóval a rendszerváltás előtt is „működött", a viszonyok pedig ezen a területen mára sem igen javultak. A gyógyszerárak és az orvosi műszer-, berendezésárak egetverő magasságai miatt a kevés új magánrendelő, minirendelőintézet. stb. tarifái megfizethetetlenek az átlagos állampolgár számára. Megnőtt vajon a gyógyíthatatlan és a csak külföldön gyógyítható betegek száma? Nem, csak nyilvánosságra kerülnek az eddig elhallgatott, súlyos társadalmi problémák. Közben felszabadultak a magántevékenységek eddigi hatósági korlátái: megjelentek először a különféle gyógykovácsok és természetgyógyászok, majd a parafenomének, delejezők, feltalálók és jokulátorok (középkori vásári szemfényvesztők), többnyire a „ló túlsó oldalán". Az egészség visszanyerésének kérdésénél meghúzni az elválasztó vonalat a tisztességes és a hamis között nehéz is, meg nem is. Nem nehéz, ha az alapvetőre egyszerűsített célt tekintjük: tartósan javítani a beteg ember baján; nehéz, ha az átmenetileg látványos, az újdonság adta felszínes „trükkök rövid távú ’jótékony’ (valójában káros) hatásaira gondolunk. Márpedig, a mostanában elszaporodott „biztos és csodálatos gyógyulások" majdnem mind ilyenek. Mégis meg kell húznunk ezt a határvonalat, hiszen a korrekt keretek és szakmai szabályok szerint működő természetgyógyászat szükséges és hiánypótló is lehet, társadalmilag hasznos tevékenység. Különösen az lehet, ha azt hivatott és képzett gyógyító, egészségügyi szakember végzi. Manapság viszont, gombamódra szaporodnak az „őstehetségek’’, akik egy-két hetes, valmiféle tanfolyam után, vagy anélkül is, egykét „könyv” elolvasásával hivatásos gyógyászokká válnak, akár hivatalosan is. A legtöbb, forgalomban lévő gyógyszer hatóanyaga a természetben föllelheló, ezek ismerete évezredes tapasztalat, tudás, akkor is, ha ezt a modern világ háttérbe szorította. A gyógyszerészeti (és orvosi) egyetemek hallgatói komoly vizsgákat tesznek drog- (növényi-állati gyógyszer és méreganyagok) -ismeretből. A ma kialakult gyakorlat úgy fest, hogy ezeknek a tapasztalatoknak, ismereteknek a töredékével sem rendelkező emberek, jóval drágábban „gyógyítanak”. Vizsgálja meg csak valaki az új csoda-vitaminkészítmények, ilyen-olyan elixírek, fogyasztók, serkentők, stb. árait! Ha pedig képes lenne megbízhatófelmérést tenni az eredményességükről, utólag nyugodtan gurulhat dühbe, hogy - bizony - az esetek zömében „piszkosul átverték”. Ráadásul, a sok vacak között felismerhetetlenül elvész az az egy-két valóban újszerű és értékes. A gyógyszerek világszerte rendkívül szigorú engedélyeztetési rendszere kizár a gyógyszerek köréből egy csomó (gyors meggazdagodásra készült) csodaszert. Jó reklám és a beteg emberek elkeseredett hiszékenységére alapuló tömegpszichózis elég ma ahhoz, hogy egy fél ország álljon sorba valamiféle varázsitalért. Valahányszor elönt a méreg, ha olyan reklámot látokhallok, amelyben a behízelgő hangú színész halkan fenyegeti a polgárt, mi vár rá, majd közli a megváltó megoldást: mit kell szednie (innia), hogy mindezt elkerülje. Mellesleg - úgy tudom -érvényben van egy törvény, amely tiltja a gyógyszerek szaklapokon kívüli reklámozását. Csakhogy, ezek az előbbiek nem gyógyszerek! így tehát minden törvényes és „oké”! Fő, hogy hangos legyen, „nagyot szóljon", hiszen a szenzáció szabályai szerint, az az érdekes, ha a postás harapja meg a kutyát, akkor is, ha nem igaz. (Itt jegyzem meg, hogy mindig vannak szabályt erősítő kivételek. Sem hitelrontás, sem ingyenreklám vádja miatt nem kívánok pereskedni, ezért nem hozok konkrét példákat.) A tisztes ipar megköveteli, hogy a termékért - annak értéke és ára mértékében - az iparos felelősséget vállaljon. Az új gyógyászokat az egészségügyi etika szabályai nem korlátozzák, nincs semmiféle kötelmük, jó, ha tevékenységük felelőssége ott kezdődik, hogy ne mérgezzenek, nyomorítsanak meg senkit, mert azt köztörvényesként büntetik. Ha a gyógykezelt nem gyógyul meg, mehet a következőhöz, haza, vagy vissza az orvosokhoz. Egyszóval, sem anyagi, sem erkölcsi felelősség nem terheli őket. Nyilván, a modern orvostudomány sem képes mindenkit meggyógyítani, de tevékenysége mögött állandó szakmai és társadalmi ellenőrzés és számonkérés áll, a felelősség viselése a hivatást gyakorlók létkérdése is. Nem tudom, csak én vettem-e észre, hogy a tv-ben, sajtóban hetente felbukkanó újabb és újabb külhoni csodatévők valamennyien keletről jöttek. Az úgynevezett jóléti államokból, a „gazdag nyugatról”, északról kölcsönöket, drága de hasznos importcikkeket kapunk, az új gyógyszerektől a több milliós árú autókig. A világ más tájairól pedig prófétákat exportálnak hozzánk. Majdnem mind jól beszél oroszul, más nyelven alig, vagy sehogy. Mint ahogyan a misztikus természetfölötti új divatja nemcsak az egészségügyben csapódik le, ugyanúgy, virágzásuknak nem kizárólagos oka az egészségügy válsága. A „divat” mögött össztársadalmi okok húzódnak meg. Az elmúlt negyven évben az oktatásban és oktatásügyben keletkezett, ideológiailag megbűvölt kontraszelekció olyan helyzetet teremtett, hogy két-három nemzedék nőtt fel az országban úgy, hogy az általános műveltség alapjainak - kultúrtörténet, klasszikus mitológiák, Biblia, stb. — minimális ismeretét is nélkülözni volt kénytelen. Az elmúlt évtizedek ideológiai dogmái - mint minden dogma (a vallásoké is!) — nem voltak alkalmasak szükséges és hasznos világnézetet adni. (Ateistát* se!) Az ember érzelmi lény is, szüksége van az értelmi gondolkodás mellett belső meggyőződésre, lelki kötődésekre (amely lehet akár „ateista hit” is). Nem kaphatta meg ezt az állami oktatás keretében, otthonról is csak elvétve. Természettudományos műveltségét pedig a Micsurin-Liszenko-Oparin—féle áltudományos hazugságok árnyékában szerezhette. Úgy nőtt fel tehát, hogy a család adta érzelmi háttéren kívül, alig kapott érzelmi nevelést. Ebben a „légüres térben”, történelmi és kultúrtörténeti hagyományok nélkül, nagyjából csak ösztönös fogalmai képződtek az emberiesség, a nemzeti azonosságtudat, az igazi közösségi érzés, stb. örök értékeiről. „Jó üzleti érzékkel rendelkező, vagy gyorsan feltűnni vágyó emberek szinte azonnal felismerték ezt az „össznépi érzelmi éhséget” és ki is használták—használják alaposan. Az egyház, amely nagyon óvatos és korrekt a „mindenféle csodák” megítélésében, ugyancsak alig tehet valamit a szélhámossággal szemben. A könyvpiacot elárasztotta a misztikum, a horror és a paranormális* ponyvairodalom, álom fejtés tői az öngyógyításokon keresztül a természetfölölti és földönkívüli csodalények özönéig, mellesleg, szintén méregdrágán. Az ember mindig is hajlamos az ismeretlent - amit még nem ismer - misztifikálni, hiszen ez kényelmes megoldás. Az ember ugyanakkor kíváncsi is, szeret „borzongani”. Aki ma a kettőt ügyesen keveri, kockázat és tőke nélkül is megindíthatja „vállalkozását”, a nyereség garantált. Az ismeretlent megismerni és tanítani - még tévedéseken keresztül is! - sokkal nehezebb, mint vele látványosan visszaélni.- vega -* ateista: nem istenhívő * paranormális: a természetes ,jiormális"-tól (kórosan?) eltérő
