Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
1991. JÚLIUS TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 Emléksorok Szilágyi tanár úrról - búcsúbeszédének közreadásakor 1990 novemberében megalakítottuk aTiszaföldvári Diákok Baráti Körét. Az együvétartozás felismeréséből, a közös indíttatás életre szóló élményéből, a szülőföldhöz való tartozás és ragaszkodás nemes érzéséből létrejött baráti körben máris közelebb kerültünk egymáshoz hajdanvolt diákok, s az alakítás óta kisebb-nagyobb körben többször összejöttünk, felelevenítve régi emlékeinket. Ezeken az összejöveteleken mindig hálával és szeretettel emlékezünk tanárainkra, akik átadták nekünk sokszínű ismereteik, tudásuk legjavát, útnak engedtek minket sok-sok hasznos tanácscsal, melyeket valójában csak felnőtt fejjel tudunk igazán értékelni. Mára a Tiszazug meghatározó intézményévé lett a gimnázium, kiépítésében, nevelő munkájának elindításában különösen nemes missziót töltöttek be az alapítók, ezek közül a számunkra felejthetetlen emberek közül most dr. Szilágyi Lajos volt kedves magyartanárunkra, osztályfőnökünkre emlékezem, mint egykori tanítványa, az 1953-ban érettségizettek egyikeként. Hét éven át tanított a Hajnóczy József Gimnáziumban (1949— 1956), s 1980-ban hunytéi Békéscsabán. Az emlékezés egy sajátos formáját választottam a tanári kartól való búcsújánál elhangzott beszédének közreadásával, amelyet 1956. szeptemberében mondott el. Ha végigolvassuk a bátor, szép vallomást, érezzük benne a nehéz, küzdelmes időket, de ugyanúgy a tanítási sikereket is, amely újra és újra erőt adott Neki a következő tanévi munkához. A jellemző kordokumentumnak is tekinthető írásos anyagban meghatódva olvashatunk ragaszkodásáról tanártársaihoz, kikkel "dühödt” vitái voltak ugyan, mellőzve az "ál-baráti" gesztusokat. Tőlünk is követelte a lehetetlent, hogy a lehetőt elérje - többek között azért -, hogy "virágzó kultúrélet... ragyogja be ... széles terjedelemben a Tisza mentét". Gondolatban - írása nyomán - ugyanúgy "lopva", de büszkén végigjárhatjuk a hajdanvolt ifjú alma mater minden zugát, mint közös tanár-tanítványi ténykedésünk időben tovatűnő, emlékeinkben máig élő helyeit. Annak reményében adom közre e szép búcsúbeszédet, hogy okulásul fog szolgálni szeretett nemzedéktársaimnak, közelebb hozza a régi és új generációk tagjait, erősíti a baráti kör tagjaiban a szépre és jóra való törekvés nemes érzéseit, s nem utolsó sorban gondolatokat fog ébreszteni a jelenlegi tanári testület kedves tagjaiban is. Budapest, 1991. június 26. Dr. Gazsó Józsefné Kozák Edit Mártírok út 3. sz. Mindennap várjuk kedves vásárlóinkat Nyitva tartás: hétköznap: 6-tól 18-ig szombaton: 6-tól 15-ig vasárnap: 8-tól 11-ig Motto: így jár az ember, aki valaki, így kell bátran, szépen vallani: Egy ál-barátnál száz dühödt inkább. Ady Nyolcadszor ül össze a tiszaföldvári állami gimnázium testületé, hogy az új iskolai évnek megállapítsa munkarendjét, mely újabb nagy lépéssel viszi közelebb ezt az intézményt ama nagy célkitűzésének megvalósításához, melyet megalakulásakor tűzött maga elé: virágzó és mélyreható kultúréletet kell teremteni a Tiszazug határában, mely beragyogja széles terjedelemben a Tisza mentét, és e nagy cél elérése küszöbén, a nyolcadik munkaév kezdetén én már nem veszek részt a megvalósulás felé vivő munkákban. Ti, "öreg" Kartársaim, s legelsősorban is Te Igazgató Kartárs, aki megkezdted az intézmény alapjainak lerakását, s melyet azóta szakadatlan munkával építgeted tova, majd Varga Kartárs, Szabóné Kartársnő lendültetek bele a szilaj kedvvel, de sok izzadsággal folyó munkába, s hamarosan Tardos Kartárs adta hozzá e munkához hosszú gyakorlati munkásságának gazdag tapasztalatait, s végül Vargáné Kartársnő, aki újban egy gazdag színneljárult hozzá e munkához kedves egyénisége által, Ti mindannyian ma ünnepeltek. Ünneplitek eddigi munkátok gazdag sikereit, s ünneplő szívvel álltok készen a munkafront egy újabb küzdelmes szakaszának legyőzésére. Ott voltatok, amikor rohammal elfoglaltuk a tudomány kiszemelt várát, ott voltatok, amikor ásóval egyengettük, szépítgettük az udvart, ültettük a fákat, ott voltatok üres szertáraitok ajtajában nem csüggedő, de tettvágytól dagadó kebellel, és ott voltatok a katedrán reggel és este meg-nem-szűnően és el-nemlankadóan szórtátok bőkezűen a komoly felkészültség gazdag tárházából a tudományt, hogy gazdagodjék és virágozzék dolgozó népünk gyermekserege, de ott voltatok a község kulturális megnyilatkozásainak mindegyikén, hogy ne csak a gyermek, de a szülő is részesedjék a tudomány gazdag fegyvertárából. És ott voltatok a Párt és Tanács intézményeinek megszilárdítását eredményező munkában. És ma ismét, mint már annyiszor eddig, derűs kedvvel álltok újabb sikerek küzdelmes szakasza előtt. És én ma már nem vagyok Köztetek.... S ha ma visszatekintek hétéves, Köztetek lefolyt munkásságomra, csak annyit mondhatok én is, mint már előttem egy bölcs gondolkodó: mily kevés az, mit tettre válték, s mily sok munka az, ami elvégzésre várt még. S mégis, amikor utoljára lopva végigjártam azt a helyet, mely nekem hét évig kedves munkaterületem volt, mely nekem otthont adott, és amely - nem panaszkodhatom - olykor-olykor kedves sikereket is hozott - úgy érzem, s úgy éreztem, munkám nem volt egészen nyomtalan. Úgy láttam, hogy az ifjú Alma Mater minden zugához, udvarának, kertjének minden talpalatnyi rögéhez, majdnem minden bokrához hozzátapadt több-kevesebb mértékben az én kezem m unkája is. És amikor volt tanítványok gazdag seregétől vettem búcsút, akkor is úgy éreztem: nem egészen nyomtalanul tűnök el. És most búcsúzom Tőletek is Kedves Kartársak, s legelőször Tőled, Igazgató Kartárs, e munka legrégibb harcosától, és arra kérlek Benneteket, ne feledjétek a sok-sok heves vitát, melynek tanári szobánk örök tanúja, hisz ezekből születtek a tettek, s ezekből nőtt tisztára és nagyra-szűkre palotánk, mivel e viták mindig eszmei síkon folytak, s sohasem váltak alacsony, közönséges személyeskedéssé. És így biztosan nem fogtok egészen elfeledni engem sem. De kérlek Benneteket, hogy feledjétek el, ha valakinek bosszúságot okoztam, mert nem szándékosan tettem azt; akkor valami nagyot és szépet akartam, de lehet, hogy rosszul nyúltam a megvalósításhoz. Bízom abban az örökérvényű természeti törvény érvényesülésében, hogy: az Idő elmossa lassankint a kellemetlent, hogy annál melegebb színekkel ragyogja be mindazt, ami mindannyiunknak kedves volt: Iskolánk növekedése, tanulóifjúságunk, dolgozó népünk gyermekeinek művelődését. Ti pedig .kedves Kartársak, ifjú Kartársak buzgó lendületével induljatok újból és újból: "Előre a néppel tűzön-vízen át".
