Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
1991. JANUÁR TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 ARCOK - SORSOK - EMLÉKEK Az „elvtársak” eldöntötték sorsunkat A föld és a parasztember sorsa megint bizonytalan, századunkban sajnos nem először. A tsz-ek átalakulnak, de ez nem olyan egyszerű, ahogyan a megalakításuk sem volt az. Németh Pista bácsi az egyik tsz első elnöke volt Tiszaföldváron.- Mi késztette az embereket a tsz-ek megalakítására?- Engem biztosan semmi! Kényszer volt ez minden belépőnek, hiszen önként a verejtékkel szerzett gazdaságokat senki nem számolta fel. Őseim emberöltőket dolgoztak érte és ezt én is folytatni kívántam.- Pista bácsi földműves családban született?- Tiszaföldvári földművesek gyerekeként 1926-ban. Öten voltunk testvérek, de a gazdálkodást én folytattam. Már gyerekként is szerettem ezt a munkát, apám mellett tanultam meg. Az itthoni gazdaságot elég korán rám merték bízni, aztán apám agyvérzése után 13 éves koromtól minden munka rám maradt.- Ekkor már zajlott a második világháború.- Hiába voltam én családfenntartó, ’44-ben mint leventét behívtak. Berlin alatt orosz fogságba estem és ’48 végén tértem haza.- Milyen érzés volt látni ismét a szülőfalut?- Nagy öröm és nagy bánat. Az öröm a hazatérés volt, a szomorúság pedig a kifosztott falu látványa. A kilakoltatás után itt alig hagytak valamit, elég jól felszerelt gazdaságunkból néhány szerszám és egy borjú maradt. Gazdálkodni kezdtem a szőlőben, dolgoztam a malomban, majd a cipőgyárban. Apám halála után elszámoltam Martfűn és önálló gazdálkodó lettem. Sokat dolgoztunk, lett újra kocsi, ló, tehén, hízó és éltünk békésen.- A beszolgáltatások milyen terhet róttak a családra?- Minden ember számára súlyos időszak volt ez, de szembefordulni értelmetlenség lett volna. Amikor 80 kg marhahúst kellett beadni, nem kérdezték van-e borja a tehénnek, vitték mind a kettőt. Éjszaka jött a kézbesítő, menjek a tanácsra, ahol közölték, hogy még egy hold búzát kell vetnem. Nem osztoztam, gondoltam, majd mutatok egy darab földet, ha jönnek ellenőrizni. Lóhátról vetettünk, olyan sár volt, vetőmagot alig hagytak, de ez sem számított. Átvészeltük ezt is. 1955-ben megnősültem, ’56-ban megszületett a kislányunk.- Az októberi események hoztak-e változást?- Az őszi munkákat akkor is végezni kellett, én éppen búzát vetettem a földeken, amikor azzal kerestek otthon, hogy alakítsuk meg a helyi kisgazdapártot. Választott tanácstag voltam ’54 óta, de pártba soha nem léptem be. Egy ideig a tsz-t is sikerült elkerülni.- Ekkor már a faluban több tsz is működött.- Három már volt belőle, a Lenin, a Petőfi és a Szabad Nép. Jó példát egyik sem mutatott, eredményük nem vonzotta a magamfajta gazdálkodókat. Sokáig ezt nem nézték tétlen és ’59-ben megindult a végső nyomás. Bódi Imre tanácselnök, Faragó János párttitkár, Grósz István és Oláh János ostrom alá vettek. Többszöri látogatásuk ellenére sem változott a véleményem és a többieké se. De az "elvtársak" eldöntötték sorsunkat és február 11-re összehívták a gazdákat azzal, hogy onnan mindenki csak úgy megy haza, ha "önként" aláírja belépését. Jöttek hozzánk tanácsért az emberek, de mi is tanácstalanok voltunk. Azt tudtuk, hogy a magántulajdon nem fog létezni, és aki abban gyökerezett, annak ez elfogadhatatlan volt.- Az Aranykalász Tsz megalakult, és Pista bácsit választották elnöknek.- Életem talán legnehezebb döntése volt. Zárt ajtók mögött folyt a gyűlés, de engem egyszer még kiengedtek. Ekkor átmentem a családomhoz és végig azon töprengtem, mi legyen. Egyszer már leégtünk és talpra is álltunk, most megint elveszítünk mindent. Már az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, de ott volt a gyerek, a feleségem és ezért élni kellett. Visszamentem és én is aláírtam. Ebben az évben amit a gazdák vetettek ősszel, azt már a közös aratta.- Milyen körülmények között gazdálkodott az Aranykalász Tsz?- A tagok 2500 hold szántót (Réti földek, Gyufás) és 60-70 hold szétszórt szőlőt hoztak magukkal, no meg a teljes eszközkészletet. Hamarosan 420 tagunk lett és megerősödött az állattenyésztési ágazatunk is. Megjegyzem, a törzsállományt is saját pénzünkön vettük. A munkaegységre búzát, árpát, bort, pálinkát osztottunk, ekkor munkaegységenként 28 Ft jutott, később több. Aztán érkezett a "felsőbb utasítás" és minket bekebelezett a Lenin Tsz. A "nagy felfutás" eszméjét követve 1975-ben a többi tsz-t is elnyelte a Lenin. Kezdetben még fértünk egy irodában, de mára ezek is megsokszorozódtak.- Mint vezető milyen lett a kapcsolata az emberekkel?- Sem baráti köröm, sem a viszonyom az emberekkel nem változott meg. Még azt is megkérdezték, hogyan szólítsanak, és én mondtam, éppen úgy, ahogyan eddig, csak a kölcsönös tisztelet mindig meglegyen.- Napjainkban ismét sok szó esik a földről, figyelemmel kíséri-e Pista bácsi az eseményeket?- Aki komolyan belegondol, az nem foglalkozik az ígérgetésekkel. Több milliós beruházás kéne és 2-3 év türelmes, szorgos, hozzáértő munka a megtérüléshez. Aztán az állam részéről a szerződések garantálása, mert hol átveszik a hízókat, hol kevesebbért veszik, és erre nem lehet tervezni. A megoldás talán az lenne, mint valamikor, hogy aki művelte, bérelte a földet, az a mindenkori haszonbért tisztességgel kifizette. Ezt most a tsz-nek kellene ugyanígy megtenni, aki igényli, rnnakpedig kimérni a földjét.- Nyugdíjasként hogyan telnek az évek?- Amit bírunk még dolgozgatunk a szőlőben és a ház körül. Nem vagyunk nyugodtak a politikai helyzet miatt. Az emberek agresszívak egymással, és mi azt szeretnénk, ha az unokák nemzedéke legalább békében élhetne.- Bízzunk benne, hogy az emberek többségének is ez a vágya. Ezért igyekezzünk egymásra jobban figyelni, ha kell tanuljuk ezt újra az idős emberektől. Köszönöm a beszélgetést. Petraskó Tamás
