Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-08-01 / 8. szám

TISZAFÖLDVARI liiiÖLOVÄR POLGÁRAINAK LAPJA ' я, évfolyam 8. szám m augusztus ....................... ARA.9,50 FT. HÍRLAP 952 évvel ezelőtt, 1038. augusztus 16-án halt meg első királyunk, országunk és egyházunk alapítója: Szent István. Hányszor búsongott azóta a magyar, kínjában kiáltva, sóhajtozva vagy Isten felé könyörögve: Ah, hol vagy ma­gyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha or­szágunk istápja! Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyá­szos öltözetben te el­őtted sírván! Nem véletlen, hogy visszasírjuk őt. Nem­csak a magyarok, egész Európa királyai és fejedelmei között egyedülálló személy volt ő. Voltak nagy ki­rályok a történelem­ben, akik erős kézzel, határozottan vezet­ték népeiket. Ugyan­csak voltak szentté avatható fejedelmek és királyok is sok nép és nemzet élén. Sőt, voltak példamutató családi életet élők is jónéhányan. De olyan uralkodó, akiben mindez együtt látható lett volna, egy akadt a népek történelmében, és ez az egy a mi királyunk volt: Szent István király. Az ifjú, huszonéves király felismerte azt a történelmi pillanatot, amikor meg kellett, hogy állítson egy addig természetes életmódfo­lyamatot népe történetében, és el kellett, hogy indítsa egy más társadalmi rendszerben élő, jogokra és kötelességekre épülő boldog lét felé. Véget vetett a kalandozásoknak és hódítási vágyaknak. Végleg letelepítette népét, ezzel nemzetté téve őket itt a Kiárpátok ölében. Ha nem így tett volna, ott lennénk, ahol vannak az avarok, besenyők és egyéb népek, melyek felszívódtak a történelem viharaiban és csak tankönyvekből ismerjük őket. Nincsenek töb­bé, míg mi vagyunk. Sokszor haldokolva, eről­ködve, de az alap szilárdsága miatt újra és újra feltámadásra, újraéledésre képesen állunk a talpunkon. Népünk a földgolyó egyik vagy talán legszebb részét választotta hazájául. Hatalmas folyó­ink, tavaink, hegyeink és völgyeink szépsége és gazdagsága ezer év óta hirdetik István he­lyes döntését, itt kell élnünk s nem máshol. Itt, Európa szívében, Nyugat és Kelet, Észak és Dél találkozási pontján. De éppen folyóink és hegyeink figyelmeztetnek bennünket a nagy igazságra, a testvéri kapcsolatok kiépítésére szomszédos népeink­kel. István óta min­den igaz magyar így gondolkozik. Milyen belső energi­ája, milyen fantaszti­kus karizmája volt ennek az embernek, hogy ilyen bibliai pél­dabeszéd szerinti sziklára tudta építeni országunkat? Hon­nan volt bölcsessége, honnan volt határo­zottsága, honnan volt megalkuvást nem ismerése, honnan volt bá­torsága és ugyannakor honnan volt szeretete, honnan volt szelídsége, honnan volt békéje? Egyértelmű a válasz: hitéből! Tudta, érezte, megtanulta és megtapasztalta, hogy "hit nél­kül sem alkotni, sem élni nem lehet"! Hitt az igazságban s ezért keményen elítélte a gazo­kat. Hitt a becsületben, a tisztaságban, a bűn­­telenség győzelmében s ezért e mellett kiállva sújtott le minden bűnözőre. Hitt a szellem ere­jében s ezért tanította a népet, iskolákat ala­pítva. Hitt a munka eredményében, hitt a szépben, hitt a jóságban, hitt a szerelemben és nem utolsó sorban hitt az Istenben. Amikor trónra lépett, már meggyőződéses keresztény volt. Míg apja elsősorban politikai meggondo­lásból, ő már meggyőződésből élte keresztény életét. Ezért hívott papokat Bajorfóldről és Itá­liából. Ezért létesített a pápa felhatalmazásá­val, mint apostoli király, püspökségeket, egy­házmegyéket. Felbonthatatlan házasságra lépett a bajor Gizellával. Adalbert, a csehországi püspök es­kette őket. Öt gyermekük született: Ágota, / Folytatás a 2. oldalon / Szent István nyomdokain V

Next

/
Thumbnails
Contents