Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-06-01 / 6. szám
16 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. JÚNIUS MDF-köszönet E lap hasábjain keresztül köszöntjük a Kedves Olvasókat, tiszaföldvári polgárokat. Kedves kötelességemnek teszek eleget, mikor megköszönöm azoknak a polgároknak a bizalmát, akik ránk voksoltak a választásokon. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtartsuk az Önök bizalmát. Mi nem hatalmaskodni, szolgálni akarjuk önzetlenül ezt a hazát, s szűkebb pátriánkat, Tiszaföldvárt. Számunk ugyan nem sok, de bátrak vagyunk és a hitünk erős. Ez tart már össze idestova több, mint egy éve bennünket. Vannak elképzeléseink Tiszaföldvár jövőjéről és arról is, hogyan lehetne ezeket megvalósítani e mostoha, pénzszűke időkben. Szeretnénk azért természetesen számbelileg is gyarapodni. Várjuk sorainkba azokat a jószándékú, tisztességes földváriakat, akik nemcsak a szép szavakat szerretik, de termi is akarnak c csúnyácska községünk felemelése, fölvirágoztatása érdekében! Várjuk azokat, akik az elmúlt harminc év alatt politikailag nem sározódtak be, akiknek nem terheli bűn a lelkét! Jelentkezni lehet: dr. Jakab László körzeti orvosnál, dr. Király Ferencnénél, a takarékszövetkezet főkönyvelőjénél, Kovács Géza üzletkötő-vállalkozónál, Nagy Zoltánná tanárnőnél és Pápai József gyógyszerésznél. Üdvözlettel: a helyi MDF vezetősége nevében Nagy Zoltánná Ы Választási vita A Tiszaföldvári Polgárok Társulata a szeptember végére várható helyi választásokra való előkészületek keretében összejövetelt rendez június 29-én este 6 órakor a Hajnóczy József Gimnáziumban. A rendezvény célja, hogy a községi önkormányzat felépítésére, működésére, a választás rendszerére vonatkozó eddig ismertté vált elképzelésekről és tervezetekről tájékoztatást adjunk és véleményt cseréljünk. Az elnökség tisztelettel meghívja a társulat tagjait és mindenkit, aki a helyi közigazgatás és közélet jövője iránt érdeklődik. Múzeumi hírek Az állandó kiállítás mellett a MÚZEUMUNK REJTETT KINCSEI című időszaki kiállítás látható. Főként Tiszaföldvárra vonatkozó dokumentumokat mutatunk be. (Jegyzőkönyvek 1790-től, az 1848-49-es szabadságharc tiszaföldvári honvédéinek a névsora, régi képeslapok, fényképek stb.) Elmarad a beszámoló Az SZDSZ tiszaföldvári csoportja június 22-ére találkozóra hívta Molnár István országgyűlési képviselőt. A képviselő úr más irányú elfoglaltsága miatt a már meghirdetett találkozást lemondta azzal, hogy egy későbbi időpontban természetesen szívesen számol be választóinak eddigi tevékenységéről, parlamenti munkájáról. Tanácsi hírek A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézete a megyei tanács felkérése alapján falukutató tábort szervez. A tábor 1990. június 20-án kezdődik, és aTiszaföldvár-Martfű-Cibakháza-Mezőhék települések közötti kapcsolatokat kívánja feltárni. Tisztelettel kérjük lakosainkat, szíveskedjenek adiákoknak segítséget adni, és kérdéseikkel, válaszaikkal járuljanak hozzá a tudományos táborozok munkájához. Az elkészült tanulmányról a munka befejezése után részletes tájékoztatást adunk állampolgárainknak. * * * Tájékoztatjuk önöket arról is, hogy 1990. június 1 -jótól a külföldre utazók útlevelét a helyi tanácsnál intézhetjük. Úgy gondolom, ez az intézkedés mindannyiunk örömére szolgál, hiszen nem kell az utazással, a várakozással több napot eltölteni. Az útlcvélkérclemmel kapcsolatos feladatokat Nemes Ferencné főelőadónál lehet intézni. * * * Lakossági kérésre közhíreljük azt is, hogy a nagyközségi tanács az 1990. évi 2. számú tanácsrendeletével megállapította a piaci helypénzek mértékét, melyet az alábbiakban teszünk közzé, egyben arról is informáljuk Tiszaföldvár lakóit, hogy június 20-ától a piac reggel 3.30-tól nyit. Piaci helypénzek mértéke A/ Állatok darabonként 1. hízott sertés 100 kg-on felül 60,-2. hízott sertés 100 kg-on alul 35.-3. sorvány sertés 15.-4. süldő malac 7,-5. juh, kecske, bárány, gida, szopósmalac 7.-6. liba, pulyka, nyúl, kacsa 7.-7. tyúk és egyéb baromfi 7.B/ Járműről árusításnál az 1-7-ig díjtétel alá eső áruk kivételével 8. gépjárműről 60.-9. két vagy több fogatú kocsiról vagy szekérről ló, kocsi külön fizetendő 20,-10. egyfogatú kocsiról vagy szekérről, állat, által vont taligáról, kerékpárról, oldalkocsis motorkerékpárról 30,-11. ember által vont taligáról, kézikocsiról 10.C/ sátorban, bódéban árusításnál az 1-7-ig díjtétel alá eső áruk kivételével 12. négyzetméterenként az elfoglalt terület után, pl. vendéglátás, divatszakma, más egyéb 30.D/ padokon, állványokon árusításnál 1-7-ig kivételével 13. négyzetméterenként az elfoglalt terület után- vendéglátás 25,- egyéb 20.-14. 50 cm-nél keskenyebb padokon, állványokon fm-enként 6.E/ földön árusításnál az elfoglalt terület minden négyzetméter után 6.F/ vegyesek 15. gyalogteher (kas, kosár, láda, zsák) 6.-16. sátrak négyzetméterenkénti területe után- pecsenyesütő 40.- italár 35.- egyéb 20.-17. körhintások, lövészek, egyéb mutatványosok, négyzetméterenkénti területe után 10.G/ piacon részükre kijelölt külön fenntartott területen 18. tehergépkocsi 12.-19. személyszállító gépkocsi 8,-20. egyfogatú kocsi, szekér, motorkerékpár, taliga 7.-21. többfogatú szekér, kocsi 20.-22. határozatlan idejű állandó árusítási hely esetén négyzetméterenkénti/hó 15,Apróhirdetés Cibakházán a malom melletti utcábanTERASZcukrászdámat megnyitottam. Hegyes Albert * Egy hónap múlva női-férfi fodrászüzletemet megnyitom Mártírok út 51. szám alatt. Tőgyi Anikó Tiszaföldvári Hírlap Megjelenik: havonta, 2000 példányban Felelős szerkesztő: L. Murányi László T ervezőszerkesztö: T. Katona László A szerkesztőbizottság tagjai: Bacsó József .Csatos Imréné.Demecs Katalin, Gálik András, Németh Géza, Petraskó Tamás,Tamási József, dr. Végh András dr. Vona László A szerkesztőség címe: Tiszaföldvár, Kossuth u. 102-104. 5430. Kiadja az Axel Springer-Budapest Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, Szolnok, Kossuth tér 1. 5001.Pf:105. Felelős kiadó: Az irodavezető Készült a Verseghy Könyvtár nyomdájában