Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-06-01 / 6. szám
6 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. JÚNIUS "Barátom és segítőm, Jézus..." Egyházmegyei katolikus ifjúsági találkozón voltunk május 26-án a Kiskunfélegyházától 20 km-re fekvő Pálosszentkúton. Szombat reggel, enyhén borongós időben és hangulatban indult el a martfűi ifjúsági hittanosokkal társult tiszaföldvári ifjúsági csoport 15 tagja. A hangulat természetesen oldódott, mihelyt a szolnoki ifjúságisokkal megtelt a busz. A gitárokkal szintén felszerelt szolnokiak vezetője, Barotai atya máris éneklésre buzdított bennünket, ami a találkozó dalainak gyakorlása is volt egyben. Mire végére értünk, már Pálosszentkút fáit láthattuk. Megérkezésünk után kíváncsian, de egyben kicsit szorongva szálltunk le az autóbuszról. A messziről odaszűrődő nevetés azonban biztató jel volt. A kecskeméti Nagy Károly atya vezetésével indultunk el a kegytemplom előtti fák között megbúvó lourdesi barlang felé, ahol több százan gyűltek már össze, 14-20 év körüliek, egyházmegyénk déli részéből. A szervező atyák közös énekléssel hangolták rá a fiatalokat az együttlét bensőséges hangulatára. Ez után Szekeres Mihály fiatal kiskunhalasi káplán elmélkedése következett. Beszédében szó esett pappá válásának történetéről, amelyben természetesen fontos szerepe volt a hitnek. Megpróbált a jelenlévő fiataloknak olyan tanácsokat adni, amelyekkel megkönnyíti Jézushoz vezető útjukat. "Helyezzétek Jézust életetek középpontjába! Igyekezzetek egy-egy héten tökéletesen megélni egy-egy bibliai tanácsot, parancsot, figyelmeztetést. Esetleg közösen is beszéljétek meg aztán, hogy sikerült." Az előadás után csoportokra oszlottunk, melyeket úgy állítottak össze, hogy lehetőleg az egy helyről érkezettek ne legyenek egy csoportban. A kölcsönös bemutatkozások után mindenki arra próbált válaszolni, mit jelent számára Jézus? "Olyan támaszt, aki nélkül nem tudom elképzelni az életemet." "A barátom és segítőm Jézus." "Nem tudok mit mondani, még nem ismerem eléggé." A szentmisét, mely ezután következett, Marosi Izidor, váci megyéspüspök atya végezte és a fiatalokért mutatta be. Prédikációjában kiemelte az ifjúság fontosságát, mert ezt a világot nekik kell megváltoztatni, átalakítani, hogy ismét Jézus közelébe kerüljön az ember. Figyelmeztetett bennünket, hogy lélekben készüljünk komolyan II. János Pál pápa fogadására. Aranyos volt a püspök atya, amikor arra kért bennünket, hogy mosolyogjunk rá, mert az ad erőt neki, és különben is, aki mosolyog, annak tiszta a lelke. A szentmise után elővettük a magunkkal hozott ennivalót és zarándokok módjára a szabad ég alatt, a zöld fűben csoportosan fogyasztottuk el. Néhányan csodálkoztak, hogy ellentétben az iskolai kirándulásokkal, itt minden mindenkié. Jóllakottan indultunk az ország egyetlen Mária-múzeumának megtekintésére. A különböző kegytárgyak, szentképek, szobrok, gyertyák, könyvek, bélyegek mind Máriával kapcsolatosak, és a világ különböző részeiről gyűjtötte össze a helyi plébános atya évtizedek alatt. A csodálatos gyűjtemény egyik legfelejthetetlenebb darabja egy rózsaszirmokból préselt, még ma is illatozó rózsafűzér. Péter és Pál Próbáljuk meg a lehetetlent; e néhány sor segítségével elevenítsük fel Péter és Pál alakját, ismerjük meg őket. Kezdjük Péterrel, a legyőzhetetlen "Sziklával", amelyre Jézus egyházát építette, a kiválasztott pásztorral, akinak az Úr átadta "a mennyek országának kulcsait" s az oldás és kötés hatalmát. Képzeletben lássuk most Pétert, életének utolsó helyszínén, Rómában, az első század 60-as éveiben. Az ostiai kikötő felől megérkezett a hatalmas város kapujához, amely mögött a nyüzsgő Róma lármája fogadta. Az emberek szemébe nézve láthatta bennük a rohanást a boldogság és a haszon után, de a munkának és gyakran reménytelen életnek a nyomasztó terhét is. Hogyan fogjon hozzá itt a kereszt hirdetésének? A zsidó negyedben sokan mosolyogták ki honfitársukat. Mások figyelmesen hallgatták a galileai halász szavait és a tanítás megérintette lelkűket. Itt is, ott is fellobbant a hit egy-egy szikrája. Néhány hónappal később bizonyos napokon virradat előtt furcsa csoport jött össze egyik-másik házban. Asszonyok és boltosok a zsidó negyedből, előkelő hölgyek és patríciusok, plebejusok és rabszolgák. Mindnyájuknak Péter volt az atyjuk, aki megkeresztelte, tanította őket, és a szent Kenyeret nyújtotta nekik. Újabb néhány hónap s a hivatalos Róma érezte, az új vallás veszélyes lehet számára. így arra kényszerülnek Péterék, hogy összejöveteleiket a katakombák sírkamráiban tartsák. Gyertyafénynél prédikál az Urat egykor megtagadó főpásztor. Egyre többüket fogják el s végzik ki Néró kertjében. Végül a császár kopói Pétert is a Mamertinusi börtön sötétjébe vetik. Magányos imáiban ki tudja hányszor suttogta itt a feltámadt Krisztusnak annakidején háromszor is kimondott szavait: "Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek". Végül a bíró halálra ítélte. Halálra? Nem! Életre, mesteréhez való boldog hazatérésre. Megkorbácsolása után saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre. S most lássuk a nemzetek apostolát, a legnagyobb hithirdetőt, Pált. Nem volt imponáló megjelenésű, és szónoki képességeivel sem tudta elbűvölni az embereket. Ráadásul beteges volt. Korlátainak ismeretében tanulta meg, hogy az Istenbe vetett bizalomból éljen. Meggyőződéses keresztényüldöző volt. Kártékony szektának tartotta Jézus követőit. A damaszkuszi úton azonban megtörténik a nagy fordulat. Találkozik azúrral, s attól kezdve mindent vállal érte. ő maga írja: Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam életveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Veszélyben forogtam a folyóvizeken, veszélyben a pogány ok között; veszélyben városban, veszélyben a pusztaságban, veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek között. Fáradtam, gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem." Ismerjük a helyet, ahol lefejezték: a Rómából Ostiába vezető út harmadik mérföldköve mellett. Megölték őket. Tanításukat azonban nem tudták kiölni. Újabb és újabb Péterek és Pálok hirdetik Jézust, az élő Jézus erejével és vértanúságra is kész hittel. Kiket ünnepelünk tehát június 29-én? Pétert és Pált? Nem! Rajtuk keresztül is Jézust! Tamási József
