Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-04-01 / 4. szám

10 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. MÁRCIUS Mit hozott a posta? A közállapotokról... Tisztelt Szerkesztőség! A közállapotokról, közleke­désről megjelent cikk kapcsán fogtam tollat, rendőrőrsünk pa­rancsnokának gondolatai kész­tettek erre. Hazánk fejlődése új irányt és remélem lendületet vesz a választások után. A lakó­helyi választásoktól pedig - az új önkormányzattól - határozott és teljes szemlélet- és tevékeny­ségváltást várok. Ezt várom el - gondolom nemcsak én - a helyi rend védelmezőitől, rendőrőr­sünk dolgozóitól is. Ne azon si­ránkozzanak, hogy a jelenlegi helyzet milyen és hol vannak kritikus pontok. Jelentések töm­kelegé rögzíti már ezt, tehát azt sem érdemes szaporítani, kár a drága papírért! Bár jelenleg a megye dönt, de nem nekik fon­tos a biztonságos helyi közleke­dés, hanem az itt élő emberek­nek. Nem szabad megvárni a megyei vezetés ide vonatkozó változtatási terveit, mert embe­rek, gyermekeink életéről van Néhány megjegyzés a Tisza­­földvári Hírlap márciusi számá­ban megjelent "Mi lesz a párttit­kár házával" című íráshoz. Megvallom, töprengtem, vá­laszoljak-e az írásra, mert a cikk írója - ugyan a Független Kis­gazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nevében szólal meg, mégis - ismeretlen maradt. Nem tudtam eldönteni, kinek is válaszoljak?! A másik: ilyen esetekben bármit válaszol, bár­mit mond az ember, magyaráz­kodásnak vagy személyeske­désnek tűnik. De mivel nem én kezdtem, de az én személyemet érinti, úgy éreztem, a kesztyűt fel kell vennem, válaszolnom kell. Nem tudom, a cikk íróját mi motiválta, amikor a névtelen­ségben maradt, hisz a lakosság egy része előtt úgyis ismert, hogy a februári tanácsülésen ifj. Néposz Gyula egykori tanácsi dolgozó, volt MSZMP alap­szervezeti titkár szólalt fel a cikkben szereplő lakásügyben. szó, és túl drága "módszer" megvárni az első baleseteket és aztán intézkedni a kritikus pon­tok megszüntetéséről. Retteg­nek az idős emberek, ha ki kell mozdulniuk, a szülők aggódva indítják iskolába a gyerekeket és munkahelyükön azon izgul­nak, hogy épségben találják-e otthon csemetéiket. Az iskolák előtt még idősza­kos sebességkorlátozó tábla sincs, az utak mindkét oldalán tetszés szerint állnak le az au­tók, takarva az iskolákból, bol­tokból ki-be közlekedők kilátá­sát. Nem is beszélve az ámokfu­­tókról és az ittas sofőrökről. A parancsnok úrtól azt várom, hogy nyitott szemmel járva a községben, a veszélyt átélő em­berekkel beszéljen, majd intéz­kedjen - vagy járja ki az intéz­kedést feletteseinél - gyorsan, átgondoltan. Egy aggódó szülő (név és cím a szerkesztőség­ben) Én mindig tiszteletben tartot­tam mások véleményét, külö­nösen ha az szemtől szemben hangzott el, de nem tudtam és nem tudom elfogadni akkor, ha az alaptalan, vádaskodó, ráadá­sul még hátbatámadó is. Ami a tényeket illeti: téve­désben van a cikkíró, vagy jog­szabály-ismerete hiányos, ami­kor azt írja: "Mint ismeretes, a volt titkár a Kossuth Lajos ut­cán lévő szolgálati lakás jóhi­szemű jogcím nélküli bérlője volt." Tévedése abban van, hogy "jogcím nélküli bérlője volt." Ugyanis a lakást, mint ta­nácsi dolgozónak 1959-ben utalták ki, s én családommal 1959. május 9-én költöztem be. A munkakörváltozás utáni jog­címet pedig az akkor érvényben lévő jogszabályok biztosí­tották. Az értékesítés, illetve vásár­lás törvényességére maga a cikk írója adja meg a választ, amikor azt írja: "Ily módon az értékesí­tést jogszabály már nem tiltot­ta." Ehhez tudni kell azt is, hogy a tanács végrehajtó bizottsága ebben az időben több lakás szol­gálati jellegét szüntette és minő­sítette át tanácsi bérlakássá. Ezek közé tartozott többek kö­zött még az ifj. Néposz Gyula által lakott Iskola u. 3. szám alatti lakás is, aminek folytán lehetősége nyílt arra, hogy 1980-ban lelépés címén jelentő­sebb összeget felvehessen. Az, hogy a nagyközség a la­kás eladásával szegényebb lett, vitatható, mert a tanács az IKV által hivatalosan megállapított vételárat, annak összegét meg­kapta. Orvosi lakás vásárlásra pedig nem volt szükség, mert több lakás volt és van még jelen-Sajnos kevés tiszaföldvári la­kos mondhatja el, hogy nem nyugszik hozzátartozója a helyi köztemetőben. Én sem tartozom közéjük, de ha közéjük tartoz­nék, akkor is előfordulna, hogy ismerős, szomszéd, rokon teme­tésén részt kellene vennem. Ha a temetőbe indulunk hozzátarto­zónk sírjára virágot vinni, meg­öntözni, akaratunk ellenére mér­gelődni, felháborodni kell. Mi­ért? Azért, mert évtizedeken ke­resztül nem jutott arra pénz köz­ségünkben, hogy a temetőhöz - különösen a külső temetőhöz - vezető utat rendbetegyük. Az ún. "Szitás-bolt"-tól a temetőbe­járatáig tartó útszakasz is lélek­rázó, de tovább!? A sorompó "természetesen" le van zárva! Rákanyarodhatnánk a Damja­nich útra, ha nem akadna fel az autónk a rettenetes kátyúkban, vagy mehetnénk a Kalap úton is, de sajnos ott is ugyanez a hely­zet. Mehetnénk a temető főbejá­ratán át vezető aszfalt úton, de mint már említettem, a sorompó zárva van. Akkor merre men­jünk? Marad a tengely törő ká­tyú... És amikor eső, sár van? Elgondolkodtam, s rájöttem, hogy ami községünkben nagyon sok mindent csak félig - vagy még addig sem - csináltunk meg. Gondolok itt a szennyvízelveze­tő csatornahálózatra, ami közel leg is üresen, így a Rákóczi úti orvosi lakás, a vb-titkári szolgá­lati lakás. Ami az értékesítést illeti és azt, hogy kit mi illet és mi nem, ebben a kérdésben az érvényben lévő jogszabály világosan ren­delkezik. Csak megjegyzem, magasabb szintű jogszabályt sem javaslat, sem alacsonyabb szintű jogszabály nem módosít­hat. Magam is bízom abban, hogy a tanácselnök asszony még bő­vebben és hivatalosan ad tájé­koztatást az ügyről. Tiszaföldvár, 1990. április 5. Busi Gyula 80 millióba került, a "jól" meg­tervezett és kivitelezett kerék­párú tra, ami nem tudom meny­nyibe került, a közel 4 km hosszú "meddő" gázvezetékre, melyre ezen a hosszon senki nem tud rákötni, és ilyen a teme­tőhöz vezető út is, melyen nem lehet közlekedni. Pedig nagyon sok pénzbe kerültek ezek a félig megépített közművek, utak és egyebek. Hogy ezekért ki a hi­bás, ki a felelős, nem érdemes firtatni. Egyébként is az emberre könnyen rámondják, hogy lai­kus, nem ért hozzá. Akik ilyen félmegoldásokat tudtak csak csinálni, biztosan hozzáértőek! De hagyjuk az egészet. Szégyenlem a tiszaföldvári köztemetőhöz vezető utat a te­metőbe látogató vidéki hozzá­tartozók előtt, szégyenlem a ke­rékpárutat, a "Balogh-sarkot", a félig megépített, milliókba ke­rült közműveket, az elhanyagolt középületeket, a főutcán tapasz­talható koszt, szemetet, a volt vásártéri "cédula-házat”. Majd­nem szégyenlem, hogy tisza­földvári vagyok... Talán a jövő itt is változást hoz? Talán egyszer mi is, vagy gyermekeink büszkék lehetnek arra, hogy tiszaföldváriak? Bíz­zunk benne! Zsigri György Válaszlevél házügyben A holtak már nem érzik...?

Next

/
Thumbnails
Contents