Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-04-01 / 4. szám
10 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. MÁRCIUS Mit hozott a posta? A közállapotokról... Tisztelt Szerkesztőség! A közállapotokról, közlekedésről megjelent cikk kapcsán fogtam tollat, rendőrőrsünk parancsnokának gondolatai késztettek erre. Hazánk fejlődése új irányt és remélem lendületet vesz a választások után. A lakóhelyi választásoktól pedig - az új önkormányzattól - határozott és teljes szemlélet- és tevékenységváltást várok. Ezt várom el - gondolom nemcsak én - a helyi rend védelmezőitől, rendőrőrsünk dolgozóitól is. Ne azon siránkozzanak, hogy a jelenlegi helyzet milyen és hol vannak kritikus pontok. Jelentések tömkelegé rögzíti már ezt, tehát azt sem érdemes szaporítani, kár a drága papírért! Bár jelenleg a megye dönt, de nem nekik fontos a biztonságos helyi közlekedés, hanem az itt élő embereknek. Nem szabad megvárni a megyei vezetés ide vonatkozó változtatási terveit, mert emberek, gyermekeink életéről van Néhány megjegyzés a Tiszaföldvári Hírlap márciusi számában megjelent "Mi lesz a párttitkár házával" című íráshoz. Megvallom, töprengtem, válaszoljak-e az írásra, mert a cikk írója - ugyan a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nevében szólal meg, mégis - ismeretlen maradt. Nem tudtam eldönteni, kinek is válaszoljak?! A másik: ilyen esetekben bármit válaszol, bármit mond az ember, magyarázkodásnak vagy személyeskedésnek tűnik. De mivel nem én kezdtem, de az én személyemet érinti, úgy éreztem, a kesztyűt fel kell vennem, válaszolnom kell. Nem tudom, a cikk íróját mi motiválta, amikor a névtelenségben maradt, hisz a lakosság egy része előtt úgyis ismert, hogy a februári tanácsülésen ifj. Néposz Gyula egykori tanácsi dolgozó, volt MSZMP alapszervezeti titkár szólalt fel a cikkben szereplő lakásügyben. szó, és túl drága "módszer" megvárni az első baleseteket és aztán intézkedni a kritikus pontok megszüntetéséről. Rettegnek az idős emberek, ha ki kell mozdulniuk, a szülők aggódva indítják iskolába a gyerekeket és munkahelyükön azon izgulnak, hogy épségben találják-e otthon csemetéiket. Az iskolák előtt még időszakos sebességkorlátozó tábla sincs, az utak mindkét oldalán tetszés szerint állnak le az autók, takarva az iskolákból, boltokból ki-be közlekedők kilátását. Nem is beszélve az ámokfutókról és az ittas sofőrökről. A parancsnok úrtól azt várom, hogy nyitott szemmel járva a községben, a veszélyt átélő emberekkel beszéljen, majd intézkedjen - vagy járja ki az intézkedést feletteseinél - gyorsan, átgondoltan. Egy aggódó szülő (név és cím a szerkesztőségben) Én mindig tiszteletben tartottam mások véleményét, különösen ha az szemtől szemben hangzott el, de nem tudtam és nem tudom elfogadni akkor, ha az alaptalan, vádaskodó, ráadásul még hátbatámadó is. Ami a tényeket illeti: tévedésben van a cikkíró, vagy jogszabály-ismerete hiányos, amikor azt írja: "Mint ismeretes, a volt titkár a Kossuth Lajos utcán lévő szolgálati lakás jóhiszemű jogcím nélküli bérlője volt." Tévedése abban van, hogy "jogcím nélküli bérlője volt." Ugyanis a lakást, mint tanácsi dolgozónak 1959-ben utalták ki, s én családommal 1959. május 9-én költöztem be. A munkakörváltozás utáni jogcímet pedig az akkor érvényben lévő jogszabályok biztosították. Az értékesítés, illetve vásárlás törvényességére maga a cikk írója adja meg a választ, amikor azt írja: "Ily módon az értékesítést jogszabály már nem tiltotta." Ehhez tudni kell azt is, hogy a tanács végrehajtó bizottsága ebben az időben több lakás szolgálati jellegét szüntette és minősítette át tanácsi bérlakássá. Ezek közé tartozott többek között még az ifj. Néposz Gyula által lakott Iskola u. 3. szám alatti lakás is, aminek folytán lehetősége nyílt arra, hogy 1980-ban lelépés címén jelentősebb összeget felvehessen. Az, hogy a nagyközség a lakás eladásával szegényebb lett, vitatható, mert a tanács az IKV által hivatalosan megállapított vételárat, annak összegét megkapta. Orvosi lakás vásárlásra pedig nem volt szükség, mert több lakás volt és van még jelen-Sajnos kevés tiszaföldvári lakos mondhatja el, hogy nem nyugszik hozzátartozója a helyi köztemetőben. Én sem tartozom közéjük, de ha közéjük tartoznék, akkor is előfordulna, hogy ismerős, szomszéd, rokon temetésén részt kellene vennem. Ha a temetőbe indulunk hozzátartozónk sírjára virágot vinni, megöntözni, akaratunk ellenére mérgelődni, felháborodni kell. Miért? Azért, mert évtizedeken keresztül nem jutott arra pénz községünkben, hogy a temetőhöz - különösen a külső temetőhöz - vezető utat rendbetegyük. Az ún. "Szitás-bolt"-tól a temetőbejáratáig tartó útszakasz is lélekrázó, de tovább!? A sorompó "természetesen" le van zárva! Rákanyarodhatnánk a Damjanich útra, ha nem akadna fel az autónk a rettenetes kátyúkban, vagy mehetnénk a Kalap úton is, de sajnos ott is ugyanez a helyzet. Mehetnénk a temető főbejáratán át vezető aszfalt úton, de mint már említettem, a sorompó zárva van. Akkor merre menjünk? Marad a tengely törő kátyú... És amikor eső, sár van? Elgondolkodtam, s rájöttem, hogy ami községünkben nagyon sok mindent csak félig - vagy még addig sem - csináltunk meg. Gondolok itt a szennyvízelvezető csatornahálózatra, ami közel leg is üresen, így a Rákóczi úti orvosi lakás, a vb-titkári szolgálati lakás. Ami az értékesítést illeti és azt, hogy kit mi illet és mi nem, ebben a kérdésben az érvényben lévő jogszabály világosan rendelkezik. Csak megjegyzem, magasabb szintű jogszabályt sem javaslat, sem alacsonyabb szintű jogszabály nem módosíthat. Magam is bízom abban, hogy a tanácselnök asszony még bővebben és hivatalosan ad tájékoztatást az ügyről. Tiszaföldvár, 1990. április 5. Busi Gyula 80 millióba került, a "jól" megtervezett és kivitelezett kerékpárú tra, ami nem tudom menynyibe került, a közel 4 km hosszú "meddő" gázvezetékre, melyre ezen a hosszon senki nem tud rákötni, és ilyen a temetőhöz vezető út is, melyen nem lehet közlekedni. Pedig nagyon sok pénzbe kerültek ezek a félig megépített közművek, utak és egyebek. Hogy ezekért ki a hibás, ki a felelős, nem érdemes firtatni. Egyébként is az emberre könnyen rámondják, hogy laikus, nem ért hozzá. Akik ilyen félmegoldásokat tudtak csak csinálni, biztosan hozzáértőek! De hagyjuk az egészet. Szégyenlem a tiszaföldvári köztemetőhöz vezető utat a temetőbe látogató vidéki hozzátartozók előtt, szégyenlem a kerékpárutat, a "Balogh-sarkot", a félig megépített, milliókba került közműveket, az elhanyagolt középületeket, a főutcán tapasztalható koszt, szemetet, a volt vásártéri "cédula-házat”. Majdnem szégyenlem, hogy tiszaföldvári vagyok... Talán a jövő itt is változást hoz? Talán egyszer mi is, vagy gyermekeink büszkék lehetnek arra, hogy tiszaföldváriak? Bízzunk benne! Zsigri György Válaszlevél házügyben A holtak már nem érzik...?
