Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-02-01 / 2. szám

1990. FEBRUÁR TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 Hogyan szavazzunk? Az emberiség ősidők óta arra vágyik, hogy sorsát maga tudja irányítani, beleszólása legyen a körülötte zajló eseményekbe. Ennek egyik eszköze a választójog, ami nem mindig adatott meg minden­kinek. Jó néhány évtizede, hogy kimondták jogunkat az általános, egyenlő, titkos választójoghoz, de mostanáig nem volt igazán miből választani. Az idei országgyűlési képviselőválasztások végre igazi döntés elé állítják a polgárokat. Pártok, mozgalmak, független je­löltek indultak versenyre a szavazatokért. Nem akarok senkinek sem tanácsot adni, hogy kire adja a voksát Nekem jogom sincs, ráadásul még magam sem döntöttem. De remélem, mindenki talál majd olyat a jelöltek között, aki mind emberi jellemzői, mind az általa képviselt program oldaláról meg­felel az elvárásoknak. írásom célja inkább az, hogy a mostani választási rendszerről, a szavazás módjáról szóljak azoknak, akik nehezebben igazodnak el a listák és a jelöltek szövevényében. Eddig szinte csak egyéni választókerületben gondolkodtunk. Megválasztottuk "a mi képviselőnket", de nem szavazhattunk arra, hogy milyen álláspontot képviseljen. A mostani viszont már valódi többpártrendszerű választás lesz. Nem ajelölt személye az elsődle­ges, hanem az általa képviselt program, ami általában egy-egy párt céljaira épül. A választások tétje az, hogy melyik párt szerzi meg a legtöbb helyet az országgyűlésben. Ha tisztán fennmaradna az egyéni vá­lasztókerületi rendszer, az felemás eredményeket szülhetne. A mi választókerületünk Kunszentmártontól Martfűig terjed, mintegy hatvanezer lakos tartozik hozzá. Ha a választók harmada nem megy el szavazni, már húszezer ember szavazata mandátumhoz juttatna egy pártot, a többiek, a másra szavazók véleménye pedig elveszne, nem érvényesülne. A kialakított kombinált választási rendszer viszont nem hagy elveszni egyetlen szavazatot sem, így a választások eredményében mindenki véleménye benne lesz, aki élni kíván szavazati jogával. Ezt úgy lehet elérni, hogy minden választópolgár két szavazattal rendelkezik. Az egyikkel az egyéni választókerületi jelöltek közül választhat, a másikkal viszont a megyében induló pártok közül. A pártok minden megyében indíthatják jelöltjeiket csoportosan is, úgynevezett megyei listán. Azért írtam, hogy a második szavazat a pártok közül választ, mat itt nem szólhatunk bele ábba, hogy a listán szereplő nevek közül személy szerint ki legyen a képviselő. A választási törvény részle­tesen szabályozza, hogy a listáról milyen feltételekkel lehet mandá­tumhoz jutni. Az egyéni választókerület és a megyei lista mellett országos lista alapján is szerezhetnek képviselői helyeket a pártok. Az országos listára nem szavazunk. Mind az egyéni választókerületeknél, mind a megyei listáknál fommaradnak olyan "töredékszavazatok", ame­lyek nem voltak elegendők a jelölt mandátumhoz jutásához. A választási rendszer ezeket a szavazatokat sem engedi elveszni. A töredékszavazatok arányában osztanak fel mandátumokat a pártok országos listáján szereplő jelöltek között. A kombinált választási rendszer eredményeként 176 képviselő egyéni választókerületben, 152 területi listáról, 58 pedig országos listáról kerül be az országgyűlésbe. A mostani választásokon a szavazás módja is eltér az eddig megszokottól. Korábban ki kellett húzni a nekünk nem tetsző neve­ket, most viszont a kiválasztott jelölt vagy párt mellett úgy kell szavazni, hogy a nevükhöz tartozó négyzetbe + jelet teszünk. Választási rendszerünk bonyolult. Nem volt könnyű létrehozni, nehéz lesz megtanulni. Hogy érdemes-e? Ez majd március után eldől. Dr. Gardi Márta Csízió Bojtos kopogtató Vadonatúj népszokás tűnt fel kis hazánkban. Váratlanul tört ránk a böjti szelekkel, amely szelek kivételesen nem a nagyböjtben, hanem tavaly, advent elején kezdtek már izmosodni. Az ősz végén sokat próbált népünk döntött - ha akart, ha nem - arról, hogy választhasson, szavazással arról, hogy szavazata választást jelent­sen-e, és ha igennel szavaz, jelentheti-e az a nem választását, vagyis, szavazással választott-e választást... A szokás a farsangra ugyan nem lett közkedvelt, de valahol működnek a beidegződések: ha valami nem vált be, azt folytatni kell- legfeljebb a kukák véglegesen kiemelt szerepet kapnak a politiká­ban, nemcsak jelképként (Faluhelyen ugyan nincs kuka, de beleva­ló, szép szál legény falun is akad.) Tehát, a népszokás: az ünnepkör maskarásai végigjárják a háza­kat, kopogtatnak egyszer, kétszer, azzal, amijük nincs, csak mond­ják, hogy van. Teszik ezt megjátszott komolysággal és kötelező nemtörődömséggel. Ha valakit kihagynak, az csúfságot jelent, mert az nincs megnépszámlálva. Fehér kis cédulákat osztogatnak, ame­lyekért - varázsos újdonság - nem kell fizetni, igaz, hogy nyerni se lehet még vele semmit. Később bonyolódik a játszódás, mert a március közeledtével másfajta, színes, olykor rikító maskarák - ezek már "tanácstalanok"- kezdenek kóborolni az utcákon, és házról házra visszakunyerálják a kiosztott cédulákat. Itt már kezd kibontakozni a vérbő népi játék: a maskarák egymással versenyezve tülekednek a cédulákért, aki a legfortélyosabb, leghangosabb, az gyűjti be a legtöbbet. Megenge­dett minden, még ami nem megengedett, az is. Lehet mószerolni, szidni, de lehet igazakat is mondani, frázisokat durrogtatni, és lehet ígérni tejet, mézet, földet, mákot - ezt szórják is -, egyes vidékeken, ahol a játék heve elszabadul, pénzt is... Juli néni ingyen fogja kapni a tüzelőt, gyógyszert, cipőfűzőt, Pali bácsi visszakapja harminc évvel ezelőtt beolvasztott lovait, a József sógor pozíciót, Feri gyerek Opelt, a Csitári utca táncházat, a Vörös-köz Bázist kap... és mindenki minden jogot és nagy-nagy szabadságot. A néphit szerint a kísértetek is kopogtatva szoktak jelentkezni, ennek vélhető, hogy szürkület után, amikor minden tarka kutya fekete, lopódzó kopogtatók kísértenek, lesheted őket, hova tűnnek majd napvilágnál. A kopogtató maskarák tehát nem némák, zajosak is, hangosak is, gyakorta értelmetlenek is, réges régi és újjávarázsolt rigmusokat mondanak: "Add nékem a céduládat, Visszakapod a tanyádat! A cédulád nekem add, Megugrik a nyugdíjad!" Ha pedig a gazda cédulával készségeskedik, ismét jön a minden földi és égi jó kívánása, elsorolják, mit akar a Magyar Demokratikus, Független, Szocialista stb. Kopogtató Párt. A merészebbje azt is elregöli, hogyan akarja ezt: "Veletek együtt!" A gazdában lehet, hogy mocorog némi emlék egy régebbi kopogtatásról, ahol az orrokra és ujjakra koppantgattak (enyhén szólva), úgy gondolja hát, jobb a békesség, úgy tesz, mintha mindent elhinne. Nem olcsó mulatozás a kopogtató, de a vidámságért apait, anyait, ami belefér! Jön úgy is a nagyböjt, legalább kopogtassa ki magát a jónép, amúgy istenigazából a farsangban. Lesz ugyan még kopog­tatás a nagy országos után is, de akkor már szelídül a duhajkodás, a főmaskarádé ekkor már nem a jutalmazott bojtárjait küldi szét, hiszen nem a cédulákat kell immár beterelni, hanem az itthoni mulatozás csillapodtával maga kopogtat nyugatabbi vidékeken, másfajta cédulákért. Itthon pedig a bojtos áhítatban a nagyranyílt szemek kopoghatnak. Nem kellene már valami "kenyeret vajazó", dolgos jellegű össz­népi játékot kitalálni, ha pedig - ahogy hírlik - már kitalálták mások, nem kellene-e végre csinálni is?! "Veletek együtt?!"- vega-

Next

/
Thumbnails
Contents