Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-10-01 / 10. szám
8 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. OKTÓBER Október: szüret hava Az öregek szerin t a szüret sem az ma már, ami régen volt. Ez bizony igaz, hiszen semmi sem marad változatlan az idő múlásával, de mivel a szüret főbb műveletei és eszközei évszázadokon át alig változtak, a hagyományok is tartósabbak, mint az élet más területein. A nagyüzemekben ugyan nincs már igazi hangulatú szüret, de a szőlőművelés maradt talán az egyetlen olyan paraszti foglalkozás, ahol az egyén, a kisközösség még megtarthatta sajátos hagyományait, igazi arcát. A szüret mindig betakarító-befejezó, azeredménytrögtönmémi tudó munka, ezért eleve félig ünnep. Ehhez csak hozzáadódhat a kedvderítő bor, mint a szüret végső célja is. Mégis, szüreti mulatságról csak a XVIII. század óta olvashatunk, akkor kezdtek kialakulni a ma is élő (ha máshol nem, az emlékekben) szokások, "szabályok". A szüret kezdete bortermő tájanként különbözött, mint ahogy különböztek a szőlőfajták, a belőlük készült bor és az éghajlat. Eger táján Mihály-nap, Erdélyben Gál vagy Máté napja, Dunántúlon nagy Szent Teréz nap, Miskolc körül Lukács, Tokajban pedig - az aszú kései szüretül - Simon Juda napja volt a szüret kezdete, amikoris "megeresztették a hegyet", kitűzték a szüret napját. Földváron és az alföldi szőlőkön nem tartottak jeles kezdő-napot, hiszen a homoki borokat sokfajta szőlő adta, érésük is elhúzódó, az ezerjó érésétől a fehér szlanka, a dinka éréséig 20-25 nap is eltelhet. A szüreti eszközök mindenütt ugyanazok, formájuk alig különbözik, csak a nevük más, amelyek jelentését a mai fiatal már csak szótárból böngészve érti meg (ha egyáltalán érdekli). Hiszen, ahol még tudják néhányan, mi a kacor, az ugyanezt jelentő kusztora ott már ismeretlen, mint ahogy a sulyokkal azonos törőfa, vagy a sajtár jelentésű bocska. Jellegzetesek voltak a szüreti ételek is, amelyek közül mais őrzi országosan első helyét a birkapaprikás, de egyes helyeken a juhhúsos kása a szokásos. És, hát a bor, de nem nyakló nélkül... A vincellér sem foglalkozás már ma, pedig 50-60 évvel ezelőtt még a szüret főszereplője volt - nemcsak külsőségekben - cifra, kalapjában és szalagos-szólóindás botjával. A szőlőgazdálkodás jellegzetes képződménye volt a hegyközség, amely az 1800-as évek elejére országszertekialakult. A szőlőbirtokosokból álló testület a községektől elkülönülve, önkormányzati jogokkal rendelkezett, célja a szőlőművelés és bortermelés érdekeinek erőteljes képviselete volt, de biztosította, előírta és garantálta a szőlőmunkák bérét, a járandóságokat is. Pontos és fontos szabályok, hagyományok szerint működött, tagjai számára törvényerővel. Vezetője, a hegybíró, de alkalmazottjai, a szölöpásztorok vagy csőszök is csak erkölcsös, megbízható emberek lehettek, személyüket a hegygyülés választotta, amely évente 2-3-szor ült össze és hozott közös akaratú határozatokat. Védték és őrizték a szőlőt, büntették és kizárták a tilosban járót, a káromkodót, a részegeskedót, erkölcstelenül viselkedót. Homokon a csősz a szőlő érésének kezdetétől, éjjel-nappal "került". Botjával saját jelét rajzolta a fordulóknál a homokba, munkája tanúbizonyságául. Az utolsó homoki szőlőcsősz "H" betűjére - neve kezdőbetűje - (név a szerkesztőségben, a cím, sajnos, már "odafönn"), és jókora pisztolyára még emlékezhetnek a mai 60-70 esztendősek. A hegyközség az önkéntes szövetkezetek legkorábbi és igazi tartalmú formája volt, újraélesztésére történnek ma is próbálkozások. A homoki hegyközség 1945-ig működött és gyarapodott tagjai komoly hasznára. Magába foglalta az összes földvári és cibaki szőlőket a földvári Ószőlőtől a cibakházi Bánomig. Közössen építették, üzemeltették a homoki "csomagolót", a mellette működő - már lebontott - nagy hegyközségi épületet, ahol raktárak, iroda. gyűlésezó helyiség volt. Közösen szerezték be a permetezőszereket (előre, egész évre), közös erővel intézték a szőlő, (egyéb gyümölcs) és a bor egy részének értékesítését is. A szüretvégi mulatság, a szüreti bál is a hegyközség védnöksége, igazítása alatt szerveződött és zajlott le. Ebből a szokásból maradt meg a legtöbb mára: a szüreti bálok ma is kedves eseményei az ősznek. A község legnagyobb helyiségében - gazdakör, vendéglő stb. - zajlott a mulatság, amelyet megelőzött a magyarruhás fiatalok, lovas legények és lovaskocsikon ülő-álló lányok felvonulása, amelyet a szőlő- vagy borkirály vezényelt. A muzsika, nótaszó szünet nélkül szólt, a maskarába, rongyokba öltözött "ördögök", "cigányok" ijesztgették a félősöket, bolondoztak a gyereksereg nagy örömére. A virtus jele volt a bálban a mennyezet alá függesztett szőlőfürtök elorzása, ha a csősz észrevette, pénzbüntetés, botbüntetés dukált. Ha voltak is különböző, csak egy-egy vidékre, községre jellemző szüreti szokások, azonos volt mindenhol a reggelig tartó nóta, muzsika, tánc. A szüret végén még most is előfordul, hogy a szőlő négy sarkát bekapálják, hogy "jövőre jobban teremjen", de a mai gazda már inkább azon töri a fejét, hogy miből veszi meg jövőre a "méregdrágamérget", a permetezőszereket. Napjainkra sok helyen néprajzi-idegenforgalmi érdekesség, "állami gazdasági műszüret", lakkozott látványosság lett a szüreti mulatság. A szüreti szokáskor régi formái részben kihalnak, részben - hála istennek - átalakulva, vagy megőrződve tovább élnek, de bízunk benne, hogy az öröm, mint a jól végzett munka velejárója, soha nem vesz ki belőle.-vega-Homoki szüreti bálozók 1929- vagy 1930-ból.
