Füvessy Anikó szerk.: Fejezetek Tiszafüred középkori és újkor eseményeiből (Tiszafüredi Tanulmányok 5. Szolnok, 2002)
II. A Zsigmond-kortól a hódoltság idejéig
hogy az általunk tárgyalt időszakban a gabonát feltört gyepbe vetették, s ez az adott körülmények között bő termést hozott ugyan, viszont a termőterületet az egyenletes jó termés érdekében elvileg évente cserélni kellett volna. Erre azonban nem mindig került sor. A XVI. századból ismert terméseredmények szórása arra enged következtetni, hogy ebből a szempontból a fürediek csupán önellátásra törekedtek, és a feltört területet néha 2-3 évig is használták. Talán ezt a beállítódást támasztja alá, hogy közvetlenül földművelésre utaló három vezetéknevünk közül kettő /Bojtorjá n, Konkoly , Ekei/ kimondottan gúnynévnek minősül. Állattenyésztésre mutató nevünk szintén három van, a már említett Bocho, valamint a Bacsó és a Bak. Az eddigiekben nem említett gazdasági és társadalmi tényekre, jelenségekre utaló információkat elsősorban a névanyag vizsgálata alapján fedezhetünk fel. Termesztett növényekre mutató földrajzi nevek szempontjából elsősorban a Rét elnevezései jöhetnek szóba, ha a természeti vagy archaikus gazdálkodásra utaló nyomokat keresünk. Minden egyéb területen figyelembe kell venni az elbirtoklás körülbelüli idejét, mivel ezeknél csak kivételes esetben gondolhatunk XV. század előtti állapotokra utalással, leginkább XVIII. századi előzményekre mutatnak az elnevezések, melyeknél túlsúlyban vannak a személynévi eredetű helymegjelölések /Kolláth, Bódi, Miklós-halom, stb./. Világosan kitetszik a határrészek korábbi birtokjogi különállása, ha megvizsgáljuk a kölessel, káposztával kapcsolatos neveket, hiszen ez esetben egymástól távol eső területeken foglalnak ezek helyet, mivel a különállás idején is működtek az ártéri gazdálkodás lény szerei. Kivételt képeznek a borsóval, kenderrel kapcsolatos elnevezések, mert ezek csak a Rét területeire nézve maradtak fenn. Jellemző talán az is, hogy kifejezett gabonanövényre /Rozsos/ utaló elnevezés csak a Rókáson fedezhető fel, miközben ugyanitt igen sűrűn fordulnak elő a hasznavehetetlenséget tanúsító nevek: Töviskes, Csattang, Bodzás előtagú megnevezésekben. 1556-ban találkozunk először a Hagymás vezetéknévvel, s ennek alapján feltételezhető, hogy ezt a növényt /fokhagyma, vöröshagyma/ már a török idők előtt piaci áruként termelték.
