Füvessy Anikó szerk.: Fejezetek Tiszafüred középkori és újkor eseményeiből (Tiszafüredi Tanulmányok 5. Szolnok, 2002)

III. A hódoltsági állapot és a mezővárossá válás előzményei

111.4. Füred helyzete a 17. század során, a mezővárossá válás előzményei A meglévő források kétségtelenül igazolják, hogy a XVII. század végére igen erős önkormányzat és közösségi szellem alakult ki Füreden, mely egyik alapvető feltétele volt a későbbi mezővárosi fejlődésnek. A fürediek önkormányzata a korábban ismertetett szabadságjogokon /szabad költözés, személyes és vagyoni biztonság/ és kötelezettségeken /adók közös viselése, a falu vagyonának védelme, egymás közötti békesség, arra érdemes jövevények befogadása/ alapult. Ezekből számos olyan tevékenység fakadt, mind a falu belső életében, mind a település külső kapcsolatait illetően, melyek ellátása vezető testület, tanács kialakítását tette szükségessé. Ez a folyamat sokkal egyszerűbbé vált azáltal, hogy a Pankotay-féle újranépesítés során ,mint azt szintén említettük, csaknem kizárólag, kálvinista lakosságúvá vált Füred,

128 és a presbitérium természetszerűleg betöltötte ezt a szerepet. További, az önkormányzatot erősítő tényező volt a történeti irodalomban parasztvármegyének nevezett szerveződés, mely a XVII. század első negyedében alakult ki a falvak önvédelmének erősítése céljából. Ennek lényege az volt, hogy a vármegyei alispán hadnagyokat nevez ki és esket fel, akik aztán az illető településen az általuk kinevezett tizedesek segítségével megszervezik a portyázok, rablók, útonállók elleni védelmet.

129 Az általunk vizsgált időszak utolsó évében /1701/ a falu irányító testülete 5 főből állt. Ennek vezetője a főbíró volt, aki adómentességet élvezett, mellette egy másik, úgynevezett törvénybíró /vagy másodbíró/ a község gazdasági ügyeit intézte.Erre a felállásra utal az a tény, hogy az 1702. évi adásvételi szerződés szerint Öreg István a főbíró, s a másik bíró Lajos István, akinek bírósága alatt jegyzik az 1701. évi földvásárlás befizetéseinek adminisztrálását. A XVIII. század első 128 Tf.ref., és Tóth. 1942. 129 Szederkényi. 1891. III. 218-274.