Füvessy Anikó szerk.: Fejezetek az 1848-49-es szabadságharc tiszafüredi eseményeiből (Tiszafüredi Tanulmányok 4. Szolnok, 2000)

Hermann Róbert: A tiszafüredi fővezérváltás

visszavonulási parancsa volt, s csak az éj folyamán hajthatta végre észrevétlenül visszavonulását. Márpedig a II. hadtest csapatainak be­érkeztetéséhez idő kellett, nem is kevés, s így az elvonulás a reggeli óráknál előbb nem kezdődhetett volna meg. Ebben az esetben viszont Görgeinek a visszavonulással kapcsolatos aggodalmai nem szűntek volna meg. Érthetetlen, hogy ha Dembinski olyan fontosnak tartotta Poroszló megtartását, miért nem személyesen intézkedett az ügyben. Igazoló jelentése szerint este 11 óra tájban megjelent nála Répásy és Szekulits, s arra kérték, hogy ne küldjenek Poroszlóra csapatokat, mert az ellenség a töltésen több oldalról is tüz alá veheti őket, s ennek beláthatatlan következményei lennének. Dembinski igyekezett meg­nyugtatni őket, majd azzal küldte el őket, hogy már két éjszaka nem aludt, s reggel majd meglátják, mit tehetnek; az a fontos, hogy a csapa­tok készenlétben legyenek. 44 Lehet, hogy az altábornagy álmos volt, de érthetetlen, hogy ha kételyei voltak afelől, hogy Görgei tartani fogja-e Poroszlót, amíg az erősítések beérkeznek, s ha látta, hogy a II. hadtest tisztjei sem lelkesednek Poroszló megszállásáért, miért nem intézkedett személyesen. Azzal, hogy az intézkedést reggelre halasztotta, gyakorla­tilag bevallotta, hogy maga sem biztos abban: meg kell-e szállni Poroszlót vagy sem. Az is tény, hogy utólag kiderült: Görgei aggodalmai alaptalanok vol­tak, hiszen Wrbna altábornagy, már március 2-án éjjel Mezőtárkányra vonta vissza csapatait, azonban a támadás gondolatát másnap délelőttig nem adta fel. Az is tény, hogy a magyar hírszerzés ezúttal is csődöt mondott, hiszen csupán azt sikerült megállapítania, hogy Heves felől nem fenyeget támadás, s Görgei nem érzékelte, hogy a es. kir. csapatok visszavonultak Mezőtárkány felé. Ám Dembinski eddigi ellentmon­dásos parancsai után nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy Görgei — nem bízván abban, hogy Dembinski megmarad újabb, Poroszló tartását elrendelő parancsa mellett — elrendelte a visszavonulást 45 Éjjel 1 órakor azonban még egy hosszú levelet írt Dembinskinek. Ebben közölte, hogy az a tanácstalanság, amelyben Dembinskit március 2-án reggel tartott megbeszélésükön találta, s állandóan változó, ellent­mondó intézkedései még afelől is bizonytalanságban hagyták, hogy hol van Dembinski tartózkodási helye; ezért intézte a visszavonulásról szóló értesítését Dembinskihez. Intézkedéseit saját meggyőződése szerint kel­44 BORÚS József, 1975. 303. o. 45 BORÚS József, 1975. 295-301. o.

Next

/
Thumbnails
Contents