Füvessy Anikó szerk.: Fejezetek az 1848-49-es szabadságharc tiszafüredi eseményeiből (Tiszafüredi Tanulmányok 4. Szolnok, 2000)
Borus József: Tiszafüred a szabadságharcban
tartását, Tokaj, részben Tiszafüred, részben pedig Törökszentmiklós—Cibakháza környékén. Innen kiindulva akarták azután — egyesített erőkkel — megkezdeni a támadást az országba betört ellenség ellen. 25 Vetternek, a szabadságharc legtehetségesebb, ennek ellenére kellően máig nem méltatott katonai vezetőjének terveiben az is szerepelt, hogy a haderő egyesítése után főparancsnokot kell kinevezni, „hogy a stratégiai mozgalmakba valahára egység, rendesség és értelem jöjjön". Erre a tisztségre Kossuth Dembinskit hitte alkalmasnak, ezért nevezte ki az OHB január 29-én a lengyel tábornokot fővezérré, 26 — mint erről már említés történt. A Magyarországon és a magyar viszonyokkal teljesen ismeretlen Dembinski — nyilván a Kossuthtól és Vettertöl Debrecenben kapott tájékoztatás után — megtartotta Vetter és Klapka korábbi haditervét, legalább is fő vonásaiban és egyelőre. A Perczel által neki átadott hadtestparancsnokságot, főparancsnoki kinevezése folytán még aznap, tehát január 29-én Törökszentmiklóson Répásy Mihály tábornokra ruházta át, ő pedig törzsével együtt Egyekre ment. Itt kapta meg Klapka jelentését a már többször említett Schulzig különítménnyel időközben megerősödött Schlik-hadtest támadó mozdulatairól, s a jelentéssel együtt azt a kérést, hogy siessen Tokajba. Táborkarának főnöke, Kleinheinz Antal őrnagy erre azt javasolta, hogy Tiszafürednél keljenek át a folyón, s a jobbparton haladéktalanul induljanak Tokaj irányába. Dembinski azonban óvatoskodott, s közölte Kleinheinzel, hogy más útvonalat választott: Polgáron át Miskolcra megy. 27 Ebből egyelőre a Polgárra menetel valósult meg, még aznap, január 30-án, s itt maradt február 4-ig. Saját bevallása szerint kinevezésének átvétele után gondolatban elkészítette haditervét, amelyet részleteiben sohasem foglalt írásba, ezért ezt csak közvetett módon ismerjük. Tervének elkészítésekor Dembinski abból indult ki, hogy eddig a magyar tábornokok átengedték a kezdeményezést az ellenségnek. O mindenekelőtt hadműveleti bázist akart létrehozni, „ahonnan kiindulhat minden megvalósítani tervezett hadmüvelet. E hadműveleti bázisul Tiszafüredet választotta ki, ahol egy majdnem két mérföld hosszú gát lehetővé teszi az átkelést a Tiszán, amely ezidőtájt a legszélesebbre volt áradva." 25 Erre ld. Dembinski fővezérsége, 118. s köv. o. 26 U.o. 119., ill. 109. s köv. o. 27 U.o. 113. s köv. o.