Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Fejezetek Tiszafüred folklórjából (Tiszafüredi Tanulmányok 3. Szolnok, 1989)

Dr. Füvessy Anikó: Pénzásó Pistához fűződő hagyományok

„Nem szánt, vet az égi madár, Mégis eltartja a határ. Én se szántok, én se vetek, Mégis megélek köztetek." Alakja megannyi ellentmondást rejt; föld mélyébe és jövőbe látó, egyre homályosuló célokért viaskodó ember, aki nagyszabású vállalkozását ahhoz méltatlan eszközökkel hajtja végre, természetfelettiségét szánalmas külső takarja. Élete átkos, küldetése kényszer, a társadalom perifériáján él, pedig tudománya alapján nem ez várható. Az előbbi ellentmondások azonban nemcsak a Tiszafüreden élt késői táltost jellemzik, hanem általában egész táltoshitünket, mely arra utal, hogy néphitünknek ez a sajátos alakja eredetét, küldetését tekintve az eredeti képzetekhez viszonyítva jelentősen átalakult. A táltos az átlagos embertől eltér, foggal, ritkábban hat ujjal születik, mely a tudás és a későbbi hatalom lehetőségét rejti magában. Ez számára azonban már nem kiváltság, hanem kényszer, a megújuló harcot — mely egyben tudása, hatalma növekedését is szolgálja — vállalni kell, érte jönnek, mennie kell. Megítélése nem egyértelmű. Sokan a sátán cimborájának, az ördög szövetségesének tartják, míg mások sajnálattal beszélnek róluk, küzdelmükről: „nem kérek belülié, elég bajuk vót, láttam".

154 Megítélésük azt mutatja, hogy mitikus lényből egyre emberibbé váltak. Alakjuk, köztük Pénzásó Pistáé is, nemcsak táltoshiedelmeket, hanem az egyre homályosuló pogány világképet is közvetíti.