Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Fejezetek Tiszafüred folklórjából (Tiszafüredi Tanulmányok 3. Szolnok, 1989)

Dr. Füvessy Anikó: Történelmi tudat - helytörténeti hagyományok

ténetét. „Gyerekkoromban... a nagyobb gyerekekkel mentünk mindenszentekkor a temetőbe. Osztan a nagyobb gyerekek mondták, ez az az ember, aki mikor eltemették, kibútt a sírbúi. Majd egy alkalommal nagyapámmal mentem, osztán mondom: nagyapám, igaz, hogy ez az ember, mikor eltemették, kibútt a sírbúi? Á, ne hidd el, kisfiam! Ű mesélte el, hogy hogy történt. Mikor eltemették, akkor a szűrösök kimentek, és kivették koporsóval együtt, és szétverték koporsóval együtt. Ez vót a nép bosszúja. Akkor újból eltemették másnap, és pandúrok ott őrt álltak addig, míg azt a nagy követ a tetejére rá nem tették, ami rajta van."

112 A kő az emlékezet szerint fél méter vastag, és hat bivallyal húzatták el a borsodi hegyekből. „Azért verték szét a hulláját, mert kegyetlen volt. Azt mondta, addig nem nyugszok, míg paraszton szántott kenyeret nem eszem!"

113 Hajnal István visszaemlékezése és írása alapján ezt a történetet már 1965-ben Szilágyi Miklós is megírta,

114 aki először nagyanyjától hallott erről a rejtélyes sírról. „Kegyetlen úr volt, a szegények kiszipolyozója, s a szegények átka érte utói. Mert hatalmas átok kísérte még életében: vesse ki a föld, ott se legyen nyugodalma! És háromszor találták a holttestet a sír mellett, háromszor hantolták újra a sírt. Akkor helyezték el a halom tetején azt a követ."

115 Hogy mi is történt igazán, azt Hajnal Istvánnál tudta meg, aki még 1947-ben leírta, hogy „... mikor már erősnek érezte magát, a népei szemben: nem halok meg addig, míg szegény emberen szántott kenyeret nem eszek. De az Isten azt az egy kérését nem adta meg, hanem a szegény népét azt igen. Mert a nép megátkozta, hogy a föld vesse ki. Úgy is járt, mert a föld háromszor vetette ki. Vagyis háromszor dobták ki az emberek a sírjából".

116