Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Fejezetek Tiszafüred XX. századi történelméből (Tiszafüredi Tanulmányok 2. Szolnok, 1986)
Dr. Borus József: Tiszafüred felszabadítása
a választ: „Tisza-állás nincs. A Tisza-vonal a folyó mentén halad." Ez azt jelentette, hogy a Tiszánál nem tudtak kiépíteni védekezésre alkalmas, több árokból álló állást, csupán hevenyészve rendezkedtek be védelemre . A tiszafüredi német—magyar hídfő tartásában végül jelentős szerepet játszott a Wöhler Seregcsoport visszavonulásának biztosítása is. Ez a seregcsoport éppen attól a naptól, amikor a tiszafüredi német-magyar hídfő védelme megkezdődött, tehát október 22-étöl bekerítésben harcolt. Nyíregyházától keletre. Október 24-én éjfél után Nagykáliónál a németeknek sikerült áttömi a Plijev lovas-gépesített csoport által létrehozott gyűrűt, s megkezdeni a seregcsoport német és magyar alakulatainak kivonását. Ebben a helyzetben, a Szatmár és Szabolcs megye területén harcoló német és magyar erők tevékenységének, nyugati irányba való kimenekítésének biztosítására lényeges volt másutt, tehát Hajdú. Heves és Szolnok megyében lekötni a szovjet erőket, hogy ezeket Malinovszkij ne vethesse be Wöhlerékkel szemben 42 . A tiszafüredi hídfőnél vívott harcok jelentőségének megértéséhez hozzásegít Hans Friessner vezérezredesnek, a Dél Hadseregcsoport főparancsnokának egyik, október 31 -én kiadott parancsa is: „Különleges elismerésemet fejezem ki a Kiss százados vezette magyar ejtőernyős század és a vitéz Koltay hadnagy vezette magyar rohamlövegszázad tisztjeinek, altisztjeinek és legénységének a tiszafüredi hídfőben 1944. 10. 22. 27. közötti súlyos harcokban védelemben és támadásban tanúsított példás viselkedésükért."" 43 Friessnernek ebből a parancsából megtudjuk, pontosan mettől-meddig tartott a tiszafüredi hídfő védelme, és értesülünk arról, hogy ebben a védelemben magyar alakulatok is részt vettek. A Dél Hadseregcsoport hadinaplójában ismétellen szó esik ugyan a magyar rohamtűzérekről a Tiszafüred környékén vívott harcok leírásakor, de arról egyáltalán nem, hogy magában a hídfőben is harcoltak. A magyar ejtőernyősökről sem a német iratanyagban nem történik említés, sem másféle forrásanyagban. E német parancs alapvető jelentőségét nem csupán az időpont közlése és a magyarok harcán')! tortént megemlékezés adja meg, hanem mindenekelőtt a dicséret. A magyar csapatoknak a németekéhez viszonyítva sokkal gyengébb, mennyiségében elégtelen felszereléssel, kedvezőtlenebb körülmények között folytatott harcának elismerését egyébként a korabeli német hadműveleti iratokban éppúgy hiába keressük, mint az elöljáró német tábornokok későbbi emlékirataiban. Ellenkezőleg: a kudarcokért, a 7ö
