Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

91. SÍRÁSÁS (Örsi Julianna)

91. SÍRÁSÁS I. Az emberi élet utolsó fordulójához, a halálhoz kapcsolódik kérdéscsoportunk. A közösségek halott tagjukról mindenkor gondoskodnak. A közösség egy tagjának halála az egész közösség számára feladatot jelent. Vannak, akik a tetem körül adódó teendőket végzik el, mások a hírvivést, megint mások a sírásást vagy a sír behantolását vállalják. Az előkészületek a temetéshez vezetnek, ahol lehetőség szerint az egész közösség jelen van. 77.1. Kik ásták a századfordulón a sírt? A megyében vannak olyan települések (a tiszamenti kisfalvak: 17., 26., 29, 31., 33., 37., 40.), ahol a közösség erős összetartása a sírásásban is megmutatkozott. Adataink szerint hívatlanul 40-50-en is összegyűltek sírt ásni. A közösség segítsége elsősorban akkor nyilvánult meg, ha társuk kiérdemelte azt, ha "jó ember volt" (17.). „Akinek nem voltak barátai, nem tartotta a rokonságot, akit tehát nem szerettek, annak a sírját pénzért kellett kiásatni csősszel. " (41.) Kérdésünkre, hogy ki ásta a sírt, legtöbb helyen távoli rokont, barátot, ismerőst jelöltek meg (Tiszazug, a megye északkeleti része, Nagykunság). Ez is azt mutatja, hogy az egész közösség magáénak érzi ezt a feladatot. Leggyakrabban a rokon megjelölés szerepel, de csak ritkán egyedül. A közeli rokont mentesítik e feladat alól, hiszen neki más teendője van. A távolabbi rokonok kötelességük között tartották számon a sírásást (2., 12., 20., 19., 24., 25., 27., 30., 35., 36., 39., 41., 42., 43., 46., 48., 50., 51., 52., 54., 56., 58., 59., 60., 61., 62., 66., 67., 68.). A szomszéd és a jóbarát körülbelül azonos gyakorisággal fordul elő a megye tiszántúli részén. Szomszéd ássa a sírt: 8., 19., 24., 35., 38., 41., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 50., 52., 54., 57., 59., 62., 64., 67. településeken. A halott barátja is feladatának érzi a sírásást 11., 23., 25., 34., 35., 39., 41., 47., 48., 50., 51., 54., 58., 62., 64., 67., 68. községekben. Sógor, keresztkoma, keresztapa, keresztgyerek is elvégezheti ezt a feladatot (sógor: 8., 46., 62., 64.; mürokon: 8., 29., 59., 62., 64.). Ismerős is bekapcsolódhat e munkába (18., 25., 34., 36., 41., 45., 52., 59., 60., 61). A gazda és a cseléd patriarchális viszonyára utalhat, hogy a szolgarendü is aktívan részt vesz gazdája eltemetésében a Nagykunság két községében (44., 48). Van olyan település, ahol úgy tűnik, hogy inkább a rokon (2., 20., 27., 30., 42., 66.), vagy inkább a szomszéd (38.), inkább a barát (23.), inkább ismerős ássa a sírt (18.). Időközben a faluközösségben szakmává vált a sírásás is. Fogadott sírásó, legtöbbször a temetőcsősz végezte ezt a munkát. A századfordulón elsősorban a Jászságban volt meg ez a gyakorlat (1., 3., 4., 6., 7., 9., 10., 13., 15., 16.). A kunszentmártoni gyakorlat is innen eredhet (55.). A sírásás e módjának terjedését jelentik néhány tiszamelléki település (22., 63.) és Mesterszállás (53.) adatai. Napjainkra egyre általánosabbá válik ez az újabb forma a megye más területein is (2., 8., 12., 18., 20., 19., 41., 45., 51., 58., 62., 64.). 2. Mikor ásták a sírt? A sírásás időpontja behatárolt. A halál beálltától a temetkezés szertartásáig kellett megvalósítani. Törvényeink megszabták, hogy a halottat 48 óra eltelte után, de 72 órán belül kellett eltemetni. Azokban a községekben, ahol a sírásás időpontjára nem adtak határozott választ, e három nap bármelyikén végezhették e munkát. Adataink szerint a sírásás időpontja a Jászságban és a Tiszazugban általában nem volt megszabva. (3., 4., 6., 9., 10, 11, 15, 16, 18, 19, 20, 25, 26, 38, 48, 5, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 59, 60, 61, 63.). Ez nagyjából egybeesik azokkal a pontokkal, ahol már a századfordulón külön sírásó volt. A megye északkeleti részén csak a temetés napján ásták a sírt (12, 22, 27, 29, 33, 34, 35, 40, 41, 37, 67, 68.). A bácskai Piros községben meg is okolták, hogy miért: éjszaka ne legyen nyitva a sír (67.). Vannak települések, ahol már a halál napján hozzákezdtek a sírásáshoz (17, 42, 52, 62.). Több községben több napon át végezték ezt a munkát és a temetés napján fejezték be (24, 31, 36, 44, 46, 56