Szabó László – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. (1974)

Szolnok megye vázlatos története a XVIII.-XIX. században /Szabó István/

menekülőket tüz által elpusztították. Egy részük azonban lelkészükkel Szoboszlóra, s feltehetően a környező mocsárvilágba menekült. Majd visszatért lakóhelyéré, s a szatmári béke után itt vonta meg magát a kenderesiek kedvelt kuruc kapitánya :Szücs János is, csekély legénységével, s vette védelmébe csaknem két évtizeden át a község jobbágyait az ujra-telépülni készülő földesurak és az adóösszeirásokkal szem ben. Ez oly mértékben sikerült, hogy az adóösszeirók mag sem merték közeliteni a községet, s ezért nem szerepel Kenderes az 1715 ás 172o-as országos összeírásokban sem. A község ujratelepedése és annak 1728..éve igy helytelenül és a tényekkel ellentétben került a történetírás köztudatába. Azt a kuruc háború befejezte után a község életben maradt, visszatért lakói, a Szabolcsból, Borsodból szökött jobbágyok és kunsági szabad parasztok hajtották végre szabadfoglalásos földközcsség létesítésével és a földesúri hatalom kizárásával jóval korábban. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1711-ben a Heves megyei közgyűlés a községet jelentős településnek tekintette és érte 3o Ft taxát állapitott meg, s visszamenően 17o3-ig kiegyenlítetlen adója cimén 24-0 Ft hátralékot követalt. HeVeH-Külső-Szolnok megye vonatkozásában ez jelentős Volt* s csak a megye akkori székhelyB : Gyöngyös és Pata multa felül. Vagyis a megye akkor még nem számítva az ellenállásra, Kenderesre, mint létező községre kivetette az adót. Miként az 1715-1720—i országos adóösszeirés kiküldöttei nem juthattak el a községbe, eredménytelenek maradtak az időközi földesúri próbálkozások is 1712, 1713J- l4-» 1714- - 15. években, amikor egyik bérlő, majd a Bosnyák család, illetőleg az Orczyak akarták birtokba venni, illetve a Pálos-rend próbálta birtokjogait érvényesíteni 1718-ban és 1719-hen újólag, egyéni bérlőkkel kötött megállapodás alapján. A rend megbízottja 1715-hen a megyei közgyűlésen tiltakozott is kenderesi birtoka illetéktelen bitorlói ellen. Hasonló volt a sorsa még 1725-ben is a Pálos-rend egy kenderesi lakosú bérlőjének, akinek csak rövid ideig volt módjában birtokban maradni. Ez a sikeres ellenállása a kend eresleknek adja a magyarázatát annak, hogy a hivatalos fórumok pusztaként szerepeltetik, noha az ellenállás jól is mert tény volt előttük, A község helyzete akkor kezdett válságos lenni, amikor a Bosnyák családhoz fűződő rokonsága révén Károlyi Sándor is benyújtotta igényét azok birtokrészére 1723-24— ben az Ujszerzeményi Bizottsághoz, s azt kedvező feltételek mellett meg is kapta. A birtokbajutás érdekében szövetkezett a szintén birtokon kivüli Pálos-renddal és azok - tanácsára — kisnemesekkel szállatták meg birtokrészüket. Ez ugyan nem hozta meg azonnal a várt sikert, mert a betelepülő kisnemesek az ellenálló jobbágyokhoz csatlakozva szembehelyezkedtek mind a Pálosokkal, mind Károlyival és csupán árendátori kapcsolatban kívánták a község irányitását kézbe venni. Erre Károlyi ellentétet szitva a nemesek között, erőiket megosztotta, s egy részüket megnyerve magának, végre 1728 decemberében kiűzte a vele szemben elégedetlen lakosokat a köz 39 ségből, s a földesúri hatalmat érvényre juttatta. Fentiek szerint a mai Szolnok megyének a török után megritkult lakosságú, elpusztult területén a békeállapotok beköszönte után indult meg az élet. A szatmári békekötéssel kezdődő korszak első tiz esztendejére tehető a megye községeibe a lakosság Visszaköltözése, illetve az uj telepesek beköltözése. Az ujratelepedési folyamat - 58 -